Az amerikai elnöknek többhetes késedelemmel jutott tudomására, hogy Lloyd Austin védelmi minisztert prosztatarákkal diagnosztizálták – közölte helyi idő szerint kedden John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője, aki úgy fogalmazott, „nem ideális, hogy a vezetés ilyen hosszú ideig ne tudjon egy ilyen helyzetről”.
A Pentagon tájékoztatása szerint Lloyd Austinnál december elején fedezték fel a betegséget, és december 22-én „minimálian invazív” műtéten esett át, a beavatkozás után másnap hazatérhetett. A miniszter azonban január 1-jén húgyúti fertőzés miatt ismét kórházba került, ahol jelenleg is kezelés alatt áll.
A Fehér Ház csak január elején értesült arról, hogy Lloyd Austint egészségügyi problémák miatt a Washington melletti Walter Reed katonai kórházban kezelték, a prosztatarák diagnózisáról, illetve a december 22-i műtétről pedig Joe Biden egészen keddig nem tudott
–mondta Kirby sajtótájékoztatóján, megjegyezve, hogy ezt nem így kellene intézni.
A Walter Reed kórház közleménye szerint a 70 éves Lloyd Austin betegségét korai stádiumban sikerült diagnosztizálni, és a prognózisa kiváló. A műtét utáni komplikációk miatt ugyan ismét kórházba került, de állapota javul, és várhatóan teljesen felépül, ami azonban még hosszú folyamat lehet – tudatta a kórház. A közleményben hozzátették, hogy a védelmi miniszter a kezelése ideje alatt egyszer sem került eszméletlen állapotba, és nem kellett altatásnak alávetni.
Az Egyesült Államokban megszokott eljárás, hogy a vezető tisztségviselők nyilvánosságra hozzák az egészségügyi állapotukkal kapcsolatos információkat. Lloyd Austint sokan hevesen bírálták amiatt, hogy ezt elmulasztotta megtenni. A miniszer utóbb bocsánatot kért, és azt mondta, a jövőben „ezt jobban fogja csinálni”.
(MTI)