Élő Nagyvilág

Már több mint 23 ezer palesztin vesztette életét

Abed Rahim Khatib / Anadolu / AFP)
Abed Rahim Khatib / Anadolu / AFP)

A háború keddi történéseiről itt olvashat.

Október 7. óta több mint 23 ezer palesztin vesztette életét

A Gázai övezeti háború kezdete óta már 23 357 palesztin vesztette életét – közölte szerdán az övezetet irányító Hamász iszlamista szervezet felügyelete alatt álló egészségügyi minisztérium. A közlemény szerint október 7. óta további 59 410 palesztin szenvedett sérülést.

A palesztin biztonsági erők közölték, hogy az izraeli hadsereg szerdán is folyamatosan támadta az övezet csaknem teljes területét, de főként Deir el-Bala és Hán-Júnisz térségét. A hadműveletekről szóló jelentést az izraeli hadsereg szóvivője, Avicháj Adraé is megerősítette: az elmúlt egy nap folyamán 150 célpont ellen hajtottak végre támadásokat. Az övezet középső részén fekvő al-Maghazi menekülttáborban rejtőzködő palesztin fegyvereseket a légierő támadta, a szárazföldi csapatok pedig 15 alagútbejáratot semmisítettek meg.

A palesztin vöröskereszt az X közösségi portálon azt írta, hogy az övezet középső részén fekvő Deir el-Balában találat érte a szervezet egyik mentőautóját, a mentőegység négy tagjának halálát okozva. Hozzátették, hogy október 7. óta 120 mentőautó semmisült meg Gázában, és a mentőegységek 326 tagja vesztette életét az izraeli támadásokban.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz genfi online sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy szerdán egy újabb, az utóbbi két héten belül már a hatodik gázai segélyszállítmányuk elindítását kellett leállítaniuk a bombázások, az üzemanyag-beszerzési korlátozások, valamint a kommunikáció ellehetetlenülése miatt; egyúttal felszólította Izraelt, hogy mielőbb engedélyezze a WHO és a többi segélyszervezet bejutását az övezetbe, hogy célba juttathassák segélyszállítmányaikat.

(MTI)

Palesztin férfi holttestén hajtott át többször az izraeli erők járműve, meg is állt rajta

Miután lelőtték, többször áthajtottak egy palesztin férfi holttestén az izraeli biztonsági erők járművei egy rajtaütés során az Izrael által nemzetközi jogot sértő módon évtizedek óta megszállt Ciszjordániában. A Reuters hírügynökség ezt utcai biztonsági kamerák több szögből készült felvételeire hivatkozva jelentette.

Izrael egyelőre nem kommentálta a kiszivárgott kamerafelvételeket.

A mozgóképes anyagok azután kerültek elő, hogy hétfőn az izraeli határőrség közölte: kommandósai rajtaütést hajtottak végre Tulkarmban egy körözött fegyveres letartóztatása érdekében, és egy összecsapásban megöltek három palesztin fegyverest.

A hétfői incidensről készült felvételeken az látható, hogy az izraeli fegyveresek éjszaka megközelítenek egy házat, és tüzet nyitnak egy csapat fiatal férfira, akik közül legalább egynek fegyvere van. A fiatal palesztin férfiak a házból rohantak ki az utcára, amikor rájuk lőttek.

Közülük ketten, akiket az utcán találtak el, már mozdulatlanul feküdtek, amikor egy másik szögből készült felvétel szerint a harmadik férfit is lelőtték.

A felvételeken látható, ahogy az izraeli biztonsági erők járműve ezután a földön fekvő két holttesthez közeledik, és áthajt az egyikükön, egy ponton pedig meg is áll a férfi lábán. Később az egyik holttestet az út szélére tolják, miközben egy másik jármű tolat a másik holttestre, majd még kétszer átmanőverezik rajta.

Csak évtizedek múlva derülhet ki a teljes igazság a Hamász nők elleni bűneiről

Csak évtizedek múlva derülhet ki a teljes igazság a Hamász iszlamista terrorszervezet október 7-i támadásának nők ellen elkövetett bűntényeiről – állította egy társadalomkutató a Háárec című izraeli újságban szerdán.

Szari Aharoni, a Ben Gurion Egyetem vezető társadalomtudósa szerint még nem jött el az ideje a számvetésnek az október 7-i „fekete szombaton” történt szexuális bűnökkel kapcsolatban, sőt, várhatóan csak hosszú-hosszú évtizedek múlva lehet majd megismerni a teljes igazságot ebben a kérdésben.

Elmondása szerint jelenleg dokumentálni kell a történteket világosan elkülönítve egymástól a megbízható bizonyítékokat és a hamis pletykákat. Egyelőre hagyni kell, hogy az archívum mélyére süllyedjen az így megszerzett információ, a szörnyűségeket átélt nők érdekében, és talán az igazság kedvéért is.

Aharoni vezette az elmúlt hónapokban a terrortámadásban elkövetett szexuális bűncselekményeket dokumentáló csoportot. Szerinte végül majd napvilágra kerül minden a támadáskor elkövetett szexuális bűncselekmények terjedelméről és súlyosságáról szóló adat, de ez valószínűleg csak évtizedek múlva fog megtörténni, és addig – részinformációkkal kell beérni.

Számos, az archívumba eljutó anyag a törvények szerint titoktartási kötelezettség alá esik, és még legalább harminc évig, de valószínűleg tovább is zárolva lesz, mert érzékeny személyes információt tartalmaz, és akár további 75 évre is titkosítható

– mondta Aharoni. Hozzátette: a tapasztalatok szerint a szexuális erőszak túlélői közül sokan úgy döntenek, hogy csak idős korukban, életük vége felé mondják el történetüket nyilvánosan vagy családtagjaiknak.

Az áldozatok és a családok magánéletének védelméről van szó a nyilvánossággal szemben. Aggodalomra adhat okot, ha politikai szükségletekből kezelik a kérdést, alaposan meg kell fontolni, hogy ez valóban helyénvaló-e. De még mindig, jelenleg is vannak elrabolt emberek a Hamász fogságában, és a figyelem felkeltése életeket menthet. Ez is egy súlyos szempont

– magyarázta.

Aharoni szerint az áldozatok érdekében jobb, ha most abbahagyják a masszív foglalkozást a velük történtekkel, mert a nyilvánosság részvétele ezekben a kérdésekben sokkal nagyobb kárt okozhat, mint amekkora hasznot hoz.

(MTI)

Blinken: Független palesztin állam nélkül nem lesz béke

Izrael sosem fog teljesen integrálódni a régióba, ahogy a békét sem éri el a palesztin államisághoz vezető út nélkül – jelentette ki Antony Blinken egy Tel-Avivban tartott, kedd esti sajtótájékoztatón.

Blinken szerint Amerika összes regionális szövetségese, akikkel egyhetes közel-keleti útja során találkozott, azt mondta neki, hogy a megbékélés Izraellel lehetséges, és hogy készek támogatni egy olyan tartós megoldást, amely véget vet az erőszak hosszú ideje tartó erőszakspirálnak és garantálja Izrael biztonságát. – Ehhez azonban létre kell hozni a független palesztin államot – állítják a közel-keleti államok kormányai Blinken szerint.

Az amerikai külügyminiszter ehhez partnerséget vár Izraeltől. Mint mondta, Izraelnek együtt kell működnie azokkal a palesztin vezetőkkel, akik a békés együttélés és jó szomszédi viszony felé kívánják vezetni népüket, és egyúttal fel kell hagynia minden olyan tevékenységgel, amely a hatékony palesztin önrendelkezést ássa alá.

Blinken elismerte, hogy nem könnyű a Hamász elleni harc. Kórházakból és iskolákból támadnak, a civilek közt elvegyülve harcolnak, ami szerinte rendkívüli kihívás elé állítja az izraeli hadsereget. Ezzel együtt kijelentette, hogy

messze túl magas a halálos áldozatok száma Gázában, különösen a gyerekek körében.

Mint ismert, a gázai konfliktus első három hónapja során kétszer annyi civil halt meg az izraeli támadásokban, mint az orosz-ukrán háború első két évében: kedden már 23 ezer fölött járt a halottak szám, akiknek nagyjából a negyven százaléka kiskorú.

(The Times of Israel)

Az eddigi egyik legnagyobb húti támadássorozatot akadályozták meg a Vörös-tengeren

Húti légicsapások sorozatát akadályozta meg az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság – közölték szerdán az illetékes hatóságok. Károkról, sérülésekről eddig nem érkezett jelentés.

Az Associated Press jelentése szerint az Irán által támogatott milícia támadására annak ellenére került sor, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa épp szerdán tervezi elítélni a húti lázadók támadásit, és várhatóan követelni fogja ezek leállítását.

Bár a hútik korábban többször deklarálták, hogy csak izraeli, illetve Izraellel kapcsolatban álló hajókat támadnak meg, a híradások szerint a célpontjaikra ez egyre kevésbé igaz.

A támadások ellenben a világ egyik legfontosabb kereskedelmi útvonalát veszélyeztetik: azt, ami Ázsiát és a Közel-Keletet köti össze Európával.

Ez a Guardian szerint felveti egy Jemenre mérendő amerikai megtorló csapás lehetőségét, ami viszont felboríthatja a törékeny jemeni tűzszünetet.

A mostani támadás a jemeni Hodeida és Mokha kikötővárosoknál történt az Ambrey magánhírszerző cég szerint.

Az amerikai hadsereg központi parancsnoksága, a Centcom szerint a hútik által indított „összetett támadást” bombákat szállító drónokkal, cirkálórakétákkal és egy ballisztikus rakétával igyekeztek végrehajtani. A közlemény szerint a tizennyolc drónt, két cirkálórakétát és a ballisztikus rakétát amerikai és brit rombolók lőtték le.

A Centcom a térségben közlekedő hajóknak azt tanácsolta, hogy óvatosan közlekedjenek, és jelentsenek minden gyanús tevékenységet.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik