Nagyvilág

Kiderült, ki lehet Kim Dzsongun utódja

KCNA VIA KNS / AFP
KCNA VIA KNS / AFP

A dél-koreai kémügynökség szerint Kim Dzsongun fiatal lánya lehet az észak-koreai vezető legvalószínűbb utódja, írja a BBC. Ez az első alkalom, hogy a hírszerző szolgálat a lányt ismerte el legvalószínűbb utódként.

Kim Dzsue először 2022 végén szerepelt a nyilvánosság előtt, azóta rakétatesztekre és katonai parádékra is elkísérte apját.

A dél-koreai hírszerzés ugyanakkor hangsúlyozta, hogy mivel Kim Dzsongun még fiatal, illetve nincsenek komolyabb egészségügyi problémái, minden egyéb lehetőséget is szem előtt tartanak.

A feltételezések szerint Kim Dzsue az észak-koreai vezető második legidősebb gyermeke, és körülbelül 10 éves lehet.

Kapcsolódó
Észak-Koreában megtiltották, hogy bárki is ugyanazt a nevet használja, amit Kim Dzsongun adott a lányának
Azoknak a nőknek és lányoknak pedig, akiket ugyanúgy hívnak, mint a diktátor gyermekét, meg kell változtatniuk a nevüket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik