Élő Nagyvilág

Dróntámadás ölte meg a Hamász második emberét

Ibrahim Ezzat / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Ibrahim Ezzat / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Izrael állam Hamász elleni hadjáratának hétfő eseményeiről itt olvashat részleteket.

A Maersk felfüggeszti a konténerszállítást a Vörös-tengeren

A Maersk szállítmányozási és logisztikai óriásvállalat határozatlan időre felfüggeszti konténerszállítóinak áthaladását a Vörös-tengeren, miután több kereskedelmi hajót támadás ért a térségben.

A dán cég kedden tett bejelentést erről, miután december végén 48 órán át szüneteltette teherforgalmát a Vörös-tengeren és az Ádeni-öbölben.

A Maersk közölte azt is, hogy azokban az esetekben, amelyekben ez az ügyfelek szempontjából észszerűnek tűnik, a hajókat az afrikai kontinens déli csücskén található Jóreménység-foka felé irányítják át.

Az utóbbi hetekben több kereskedelmi hajót is megtámadtak drónokkal, illetve rakétákkal az Irán támogatását élvező jemeni húszi lázadók a Vörös-tengeren. A gázai övezeti háború miatt a felkelők azzal fenyegetnek, hogy akadályozni fogják az Izraelbe tartó hajóforgalmat a Vörös-tengeren.

Szombat este a szingapúri zászló alatt hajózó Maersk Hangzhouba csapódott egy tárgy, amikor éppen átkelt a Báb al-Mandab szoroson. A Maersk Hangzhout ezt követően négy kishajóval próbálták elfoglalni, de a teherszállító biztonsági személyzetének egy amerikai katonai helikopter támogatásával sikerült elhárítani a veszélyt.

Több tengeri szállítmányozási vállalat, köztük a Hapag-Lloyd is törekszik elkerülni a világ egyik legfontosabb – Vörös-tengeren, illetve a Szuezi-csatornán keresztül vezető – kereskedelmi útvonalát.

(MTI)

Megölték a Hamász vezetőhelyettesét

Egy izraeli drón megölte a Hamász vezetőhelyettesét, Saleh al-Arouri-t Bejrútban, közölte a libanoni állami televízió. A halálhírt megerősítette a Hamász rádióállomása is. A támadásban négyen haltak meg, Beirut egyik külvárosában robbant fel a drón. Arouri a Hamász katonai szárnyának egyik alapítója volt, és Ciszjordániában vezette a szervezetet.

Hamász: Az erőszak befejezéséig nem engednek el túszokat

A Hamász közölte, hogy nem enged el több túszt azok közül, akiket Október 7-én ejtett foglyul. A Reuters a terrorszervezet politikai vezetőjét, Iszmail Hanijehet idézi, aki Egyiptommal és Katarral is közölte, hogy a harcok teljes befejezését követelik a túszok szabadon bocsátásáért. A 240 túszból eddig körülbelül százat engedtek szabadon.

Izraeli hadsereg: Az ENSZ iskolájánál találtak rakétaindító állásokat

Az izraeli hadsereg (IDF) az ENSZ palesztinokat segélyező szervezetének (UNRWA) gázavárosi iskolájánál is talált olyan rakétaindító állásokat – munícióval és egy gyártó műhellyel együtt -, amelyekből a Hamász és más palesztin radikális szervezetek támadták Izraelt – közölte egy katonai szóvivő kedden, a Gázai övezeti háború nyolcvannyolcadik napján.

Az utóbbi egy napban a haditengerészet a légierővel és a szárazföldi csapatokkal közösen megölt számos terroristát, és megsemmisített több lőszerraktárt az övezetben – tette hozzá.

Az izraeli biztonsági erők Ciszjordániában is folytatták razziáikat a terroristagyanús palesztinok felkutatására. Kalkília közelében, Kafr Azon településen tűzpárbajban megsebesült egy izraeli tiszt, a katonák viszont négy palesztin fegyverest megöltek.

Izrael északi határánál a libanoni síita Hezbollah mozgalom rakétái megsebesítettek hétfőn öt izraeli tartalékos katonát, egyet közepesen súlyosan, négyet pedig könnyebben. A közepesen súlyos sebesültet a naharijai kórház intenzív osztályán ápolják, állapota stabil. Hétfőn az IDF megtorlásul a levegőből támadta a Hezbollah észak-libanoni rakétaindító helyét – mondta a szóvivő.

Az IDF a Hamász elleni háborújában, annak egy újabb szakaszára készülve visszavon öt dandárt – több ezer katonát – az övezetből – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja. Palesztin szemtanúk arról számoltak be, hogy kivonuló harckocsikat láttak az övezet több részén – írta a lap

Elkezdődött az átmenet egy olyan szakaszba, amely továbbra is intenzív, de jobban összpontosít egyes helyekre. A katonák egy részét pedig felkészítik arra, hogy a libanoni határnál esetleg intenzívebbé válik a harc. A háború következő szakasza legalább hat hónapig tart majd, és ez a hat hónap az északi fronton kritikus lesz, noha változatlan cél a Hamász felszámolása a Gázai övezetben

– közölte a lappal egy meg nem nevezett izraeli illetékes.

(MTI)

Harminchárom feltételezett izraeli kémet vettek őrizetbe Törökországban

Őrizetbe vettek Törökországban harminchárom embert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az izraeli Moszad hírszerző ügynökégnek kémkedtek – írja a Reuters a török állami hírügynökségre hivatkozva. Az Anadolu hírügynökség hozzátéve, hogy további tizenhárom embert keres a rendőrség.

A híradás szerint a rendőrség nyolc tartományban összesen ötvenhét helyszínen tartott összehangolt razziát. A nyomozást az isztambuli ügyészség terrorizmusellenes irodája indította.

A gyanúsítottak célja vélhetően a Törökországban élő külföldi állampolgárok azonosítása, megfigyelése, megtámadása és elrablása volt – közölte a török média a feltételezés forrásának megjelölése nélkül.

Megvédené magát Izrael a népirtás vádjától Hágában

Izrael meg fogja védeni gázai akcióit a hágai nemzetközi bíróságon, miután Dél-Afrika a múlt héten népirtással vádoló eljárást indított az állam ellen – olvasható a friss izraeli sajtóban.

Izrael rég aláírta a népirtás elleni egyezményt, és nem fogja bojkottálni az eljárást. Részt veszünk rajta, és cáfolni fogjuk az abszurd vádat, amely vérvádnak minősül

– mondta Tzachi Hanegbi nemzetbiztonsági tanácsadó a Ynet hírportálnak.

A Haaretz című napilap beszámolója szerint a döntés egy Benjamin Netanjahu miniszterelnök által vezetett ülésen született, az igazságügyi minisztériummal, a hadsereggel és a nemzetbiztonsági tanáccsal folytatott konzultációt követően.

A Dél-Afrikai Köztársaság az Izrael elleni eljárásra vonatkozó múlt heti kérelmében arra hivatkozott, hogy a gázai övezetben végrehajtott akciók „népirtó jellegűek, mert a palesztin nemzeti, faji és etnikai csoport jelentős részének megsemmisítését célozzák”.

Egy ilyen bírósági eljárás akár évekig is elhúzódhat. Izrael azonban első körben valószínűleg azt szeretné megakadályozni, hogy a hágai bíróság ideiglenes végzést hozzon a gázai hadjárat leállítására.

(The Guardian)

IDF: Ciszjordániában megöltek négy állítólagos palesztin fegyverest

Az izraeli hadsereg (IDF) megölt négy feltételezett palesztin fegyverest egy rajtaütés során a megszállt ciszjordániai Azzun városában – közölte a szervezet.

A fegyvereseket egy tűzpárbaj során ölték meg, amelyben egy izraeli katona is megsebesült – tették hozzá a Twitteren. A palesztin fegyveresek állítólag lövöldöztek és robbanóanyagot dobtak izraeli katonákra. A hadsereg képeket tett közzé három géppisztolyról, amelyeket állítása szerint ezt követően foglaltak le.

Intenzív támadás a Gázai övezet déli része ellen

Keddre virradóra Izrael intenzív támadást indított legfőképp a Gázai övezet déli része ellen. Szemtanúk szerint Hán-Júnisz keleti és északi részén izraeli tankok és repülőgépek lőtték.

A katari hátterű Al Jazeera hírszolgáltató közben arról számolt be, hogy tizenöt ember meghalt a Gázai övezet középső részén fekvő Deir el-Balah város ellen intézett izraeli csapásban.

Szemtanúk arról is beszéltek, hogy rakétákat lőttek ki Rafah felé, északon pedig Dzsabalíja menekülttábor környékén lőttek. Maghazi és Bureidzs területeiről szintén harcokról érkeztek jelentések.

Ezeket a támadásokat megelőzően Izrael közölte: megkezdi csapatai kivonását a Gázai övezetből. Az is elhangzott ugyanakkor, hogy intenzív hadjárat várható, amely legalább hat hónapig folytatódni fog.

Olvasói sztorik