Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök nem különbözik Adolf Hitlertől – jelentette ki szerdán Recep Tayyip Erdogan török elnök és egyúttal Izrael Gáza elleni támadásait a náciknak a zsidókkal szembeni bánásmódjához hasonlította.
A NATO-tag Törökország, amely támogatja az izraeli-palesztin konfliktus kétállami megoldását, bírálta Izrael Gáza elleni légi és szárazföldi támadását, „terrorállamnak” nevezte azt, és azt mondta, hogy vezetőit nemzetközi bíróság elé kell állítani – idézte fel a Reuters.
Erdogan azt is kijelentette, hogy Törökország szívesen látja az akadémikusokat és tudósokat, akiket a gázai konfliktussal kapcsolatos nézeteik miatt üldöznek, és hozzátette, hogy az Izraelt támogató nyugati országok bűnrészesek az általa háborús bűnöknek nevezett bűncselekményekben.
Régebben csúnyán beszéltek Hitlerről. Miben különböznek Hitlertől? El fogják érni, hogy hiányoljuk Hitlert. Az, amit ez a Netanjahu tesz kevésbé súlyos, mint amit Hitler tett? Nem.
mondta Erdogan. A török elnök szerint az izraeli miniszterelnök „gazdagabb, mint Hitler”, mert a Nyugattól, főként az Egyesült Államokból mindenféle támogatást kap, amelynek segítségével több mint 20 ezer gázai lakost öltek meg.
Erdogan, aki népirtást hajt végre a kurdok ellen, és világrekordot jelentő számú, az uralmát ellenző újságírót tart börtönben, az utolsó, akinek az erkölcsről kellene prédikálnia,
válaszolt Netanjahu az őt ért bírálatra. Állítása szerint az izraeli a világ legerkölcsösebb hadserege, amely „felszámolja a világ legmegvetendőbb és legbrutálisabb terrorszervezetét”, az emberiség elleni bűncselekményeket elkövető Hamászt, miközben Erdogan dicséri és vendégül látja annak magas rangú tisztviselőit.