Orosz hadihajót ért ukrán rakétatámadás a Krím egyik kikötőjében
Kijev szigorítana a mozgósításra vonatkozó szabályokon
A kijevi vezetés törvénnyel szigorítana a mozgósításra vonatkozó szabályokon – írja az MTI. Denisz Smihal miniszterelnök erről két törvénytervezetet terjesztett be az ukrán parlamentben, miután a hadsereg a fronton szolgálatot teljesítő személyi állomány növelését kezdeményezte.
A keddre virradóra közzétett jogszabálytervezetek egyikének szövege szerint a fennálló orosz agresszió miatt javítani kell a mozgósítási mechanizmuson. Az elképzelések szerint a tartalékosok szolgálatának alsó korhatárát a mostani 27-ről 25 évre csökkentik. A hadsereg ezzel további két évfolyamhoz nyerne hozzáférést, vagyis több mint 400 ezer fiatal férfit sorozhatnának be. Ezen felül újból ellenőriznék a már kiállított – katonai szolgálatra való alkalmatlanságot igazoló – iratokat.
A 18 és 60 év közötti hadköteles ukrán állampolgároknak továbbá kötelező lenne a hadkötelesek jegyzékében regisztráltatniuk magukat és személyes adataikat rendszeresen frissíteni.
A sorozási és behívóparancsok függetlenül a tényleges tartózkodási helytől a jövőben elektronikus úton is kézbesíthetők lennének, eltérve az eddigi gyakorlattól, miszerint ezeket a dokumentumokat papíralapon postai címre kell kiküldeni. Az intézkedés célja, hogy a külföldön tartózkodó ukrán férfiakat is el tudják érni.
A második törvénytervezet szigorítaná a hadkötelesek jegyzékében hiányzó adatok miatt kiszabható büntetéseket. Az idézés teljesítésének elmulasztásáért a jövőben közvetlenül börtönbüntetés lenne kiszabható az eddigi pénzbírságok helyett.
A regisztrációs előírások megsértése esetén a hatóságok lefoglalhatják az érintettek autóját, zárolhatják folyószámláit, és megtilthatják számukra a hitelfelvételt is. A külföldön élő ukrán állampolgárok a konzulátusokon a jövőben új személyi igazolványokat csakis annak igazolása után kaphatnának, hogy bejegyeztették magukat a hadkötelesek jegyzékében.
A törvénytervezetekhez még módosítások nyújthatók be, illetve az elfogadott jogszabályokat még Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek is alá kell írnia. Zelenszkij korábban kényes kérdésnek nevezte az intenzívebb mozgósítást nem utolsósorban a költségek miatt. Az ukrán államfő szerint a hadsereg mintegy félmillió új katonára tart igényt.
Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnok kedden Kijevben tartott sajtókonferenciáján újfent kifogásolta a toborzóközpontok munkáját. Egy hete a katonai vezető bírálta Zelenszkij azon döntését, amellyel a nyáron menesztette a regionális toborzóközpontok vezetőit egy korrupcióellenes kampány keretében.
Az utóbbi hetekben számos felháborodott bejegyzés volt a közösségi médiában arról, hogy ukrán toborzótisztek egyebek között edzőtermekben, illetve üdülőkben is behívóparancsokat osztogattak a hadköteleseknek.
Dániában tanulnak F-16-ost vezetni ukrán pilóták
A brit Királyi Légierő (RAF) által kiképzett ukrán pilóták első csoportja most Dániában tanul F-16-os vadászrepülőgépek vezetését, miután elvégezték az alapképzést az Egyesült Királyságban – közölte a brit kormány kedden.
Az RAF augusztusban kezdte meg a képzést az ukrán légierőt támogató nemzetközi koalíció részeként, amelynek keretében a szövetségesek és partnerek együtt dolgoznak Ukrajna légi képességeinek megerősítésén.
A csoportot hat tapasztalt ukrán harci vadászpilóta alkotta, akik a repüléssel kapcsolatos angol nyelvű képzésben vettek részt, hogy könnyebben együtt tudjanak működni a szövetségesekkel.
További tíz ukrán pilótanövendék is kapott nyelvi képzést, és az Egyesült Királyságban marad, hogy folytassa a gyakorlati alapfokú repülőórákat, valamint olyan fontos készségeket sajátítson el, mint a repülőorvosi kiképzés részét képező centrifuga edzés.
Oroszország azt állítja, hogy megállították az ukrajnai ellentámadást
Oroszország azt állítja, hogy megállították az ukrajnai ellentámadást, és most minden fronton nyomulnak előre – derül ki Szergej Sojgu védelmi miniszter nyilatkozatából. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pedig azt közölte, hogy szerdán Moszkvában tárgyal majd indiai kollégájával, Szubrahmanyam Jaishankarral.
A miniszterek a tervek szerint megvitatják a kétoldalú kapcsolatokat, valamint az ukrajnai és a gázai konfliktusokat – írja a The Guardian.
Oroszország megerősítette, hogy találat érte egy hadihajóját
Egy ember meghalt, kettő megsebesült, amikor találat érte az oroszok Novocserkasszk nevű nagy partraszálló hajóját a krími Feodoszja kikötővárosban – közölte az orosz védelmi minisztérium. Ukrajna repülőgépekről indított irányított rakétákkal támadta Feodosziját.
A Reuters arról számolt be, hogy Szergej Akszjonov, a Krím Oroszország által beiktatott kormányzója a Telegram üzenetküldő alkalmazáson közölte, hogy a támadás következtében egy ember meghalt, kettő pedig megsebesült.
Arról nem érkezett azonnali jelentés, hogy a hajó mennyire sérült meg, de az ukrán csatornákon keringő videókon látható, hogy a kikötő területén kiterjedt tűz ütött ki.
Az ukrán légierő megsemmisített egy orosz hadihajót a Krím egyik kikötőjében
Ukrajna tagadja, hogy Oroszország elfoglalta a Donyeck melletti kulcsfontosságú várost, Mariinkat- írja a BBC. Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter nemrég azt mondta, hogy csapatai elfoglalták a kelet-ukrajnai várost. Oleksandr Sztupun ukrán katonai szóvivő azonban azt mondta, hogy a Mariinkáért folytatott harcok folytatódnak. Mariinka – amelyet Donyeck kapujának tekintenek – szinte teljesen elpusztult már a harcok során.
Közben az ukrán légierő megsemmisített egy orosz hadihajót a Krím egyik kikötőjében.
- 03:33 „A VAR nem veszi észre? 50 kamera van” – a Liverpool csapatkapitánya szerint mindenki láthatta, hogy büntetőt kellett volna kapniuk
- 23:24 Kimi Antonelli a Forma-1 történetének legfiatalabb világbajnoka
- 22:54 Bombagólokkal verte riválisát a Juventus
- 21:32 Vitézy Dávid elismerte, túl optimista volt a Budapest-Belgrád vasútvonal októberi indulásával kapcsolatban
- 20:34 Hátrányból fordítva, ollózós góllal nyert az Újpest
- 20:17 Ellopták egy magyar nő kerekesszékét a malagai repülőtéren
- 20:11 Korábban képtelenségnek hitték: miniszerveket és tumoravatárokat növeszt a sejtkutatás úttörője
- 20:09 Orbán Anita: Az elmúlt harminc évben nem volt példa olyan találkozókra, amik most történtek
- 19:26 Szoboszlai csereként tért vissza, otthon veszített rangadót a Liverpool
- 19:12 Elgázolt egy embert a vonat Budaörsnél
- 19:03 Tíz nappal a forgatás előtt egyetlen emaillel állították le Molnár Áronék filmjét, most mégis megcsinálnák
- 18:39 Mbappé gólja indította be a Realt, Mourinho csapata már az első félidőben lerendezte a bajnokiját
- 18:54 Elindult a fényparkok szezonja, mutatjuk, hová érdemes menni
- 18:14 Öt tinédzsert késeltek meg egy Halloween-buliban Angliában
- 18:11 Mi köze egy rózsaszín rajzfilmkutyának Az ördögűzőhöz és miért van ennyi hegymászós film mostanában?
- 16:36 Vucic tagadta, hogy Orbán Viktor beszélte le őt az erőszakról a vesztes választás éjszakáján
- 19:12 Elgázolt egy embert a vonat Budaörsnél
- 19:03 Tíz nappal a forgatás előtt egyetlen emaillel állították le Molnár Áronék filmjét, most mégis megcsinálnák
- 14:57 Az oroszok felbukkanása után a németek kifarolhatnak a hokivébé rendezéséből
- 15:24 Az oroszbarát Milorad Dodikot is meghívták Trump félidős eredményvárójára
- 17:00 Papp László Tamás: Az ügynök nem kuriózum, nem rémisztő szörny, hanem nagyon is átlagember
- 11:21 Feldúlták a közelmúltban Magyar Péter dédapjának sírját, de a miniszterelnök nem haragszik
- 16:06 Hatos lottó: itt vannak a vasárnapi nyerőszámok
- 20:17 Ellopták egy magyar nő kerekesszékét a malagai repülőtéren
- 20:11 Korábban képtelenségnek hitték: miniszerveket és tumoravatárokat növeszt a sejtkutatás úttörője

