Nagyvilág

Újabb fordulat Lengyelországban a köztévés incidens után

Wojtek Radwanski / AFP
Wojtek Radwanski / AFP

Andrzej Duda lengyel államfő szombaton bejelentette, hogy vétót emel a 2024. évi állami költségvetési törvényhez kapcsolódó, a parlament által már megszavazott kiegészítő jogszabály ellen. Teszi mindezt az új kormánynak a közmédiát érintő intézkedései miatt – írja az MTI.

Duda közölte, nem írhatja alá a törvényjavaslatot az alkotmány és a demokratikus jogállam alapelvei kirívó megsértésének körülményei között. Az államfő szerint először a közmédiát „tisztességesen és a joggal összhangban rendbe kell tenni”. Ennek szellemében az ünnepek után haladéktalanul benyújtja a szejmnek saját törvénytervezetét, amely megtartja a tanárok fizetésemelésére és a költségvetésben szereplő többi kiadásra vonatkozó előirányzatokat.

Duda felszólította továbbá Szymon Holowniát, a szejm és Malgorzata Kidawa-Blonskát, a szenátus elnökét, hogy sürgősen hívják össze mindkét ház rendkívüli ülését a tervezet megvitatására és elfogadására még ebben az évben. Az elnök hangsúlyozta, hogy a jelenlegi helyzetben nem fogadható el a közmédia finanszírozása a parlamenti többség által megszavazott kiegészítő jogszabály révén.

Kapcsolódó
Csata a köztévéért, elítélték a volt belügyminisztert – kemény harc dúl Lengyelországban Tusk kormányalakítása után
Leállt a köztévé egy része, leváltottak több állami vezetőt, sőt leköszönése után elítélték az eddigi jobboldali belügyminisztert – pedig még csak egy hete lépett hivatalba Donald Tusk kormánya Lengyelországban. A kérdés: az új kormány alkotmányozó többség nélkül meg tudja-e haladni az illiberalizmust, és ehhez miért kell illiberális módszereket átvenni?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik