Élő Nagyvilág

Izraeli védelmi miniszter: Néhány hónapnál tovább fog tartani a háború Gázában

AFP
AFP

A Hamász és Izrael háborújáról szóló szerdai hírfolyamunk itt olvasható vissza.

Olyan súlyos az éhínség Gázában, hogy az ENSZ nem képes szervezetten osztani az élelmet

Az ENSZ nem képes szervezetten osztani az élelmet a háború dúlta Gázai övezetben, mert már olyan súlyos ott az éhínség – közölte csütörtökön Genfben a világszervezet palesztin menekülteket segítő ügynökségének (UNRWA) igazgatója.

A gázaiak egy része a határnál amint tudja, megállítja az övezetbe éppen belépett teherautókat, kifosztja őket, és ott helyben megeszi a szállított élelmet. Ebből is látszik, hogy mennyire éhesek és reménytelenek

mondta újságíróknak Philippe Lazzarini a genfi Globális Menekültügyi Fórumon. Az övezet déli részén kialakított menedékhelyeken várakozók pedig éppen emiatt kiszámíthatatlanul jutnak élelmiszersegélyhez – tette hozzá Lazzarini, aki nemrég tért vissza gázai szemleútjáról.

Az éhínség az utóbbi pár hétben ütötte fel a fejét, egyre több olyan emberrel találkoztunk, aki két-három napja nem evett semmit. Miután egyre kevésbé működik a Hamász palesztin iszlamista szervezet irányította gázai kormányzat, és a bejutó segély csepp a tengerben, ellehetetlenülnek az életfeltételek az övezetben

figyelmeztetett az ENSZ-hivatalnok.

Az ENSZ Élelmezési Világalapja (WFP) szerint a 2,3 milliós gázai övezeti lakosságnak már a fele éhezik. Az egyetlen hely, ahol a segélyszállítmányok beléphetnek a Gázai övezetbe, a gázai-egyiptomi határon lévő rafahi átkelő.

(MTI)

Még hónapokig tarthat a háború Gázában – állítja az izraeli védelmi miniszter

Joav Gallant izraeli védelmi miniszter közölte Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadóval, hogy néhány hónapnál tovább fog tartani a Hamász elleni háború Gázában  – adta hírül az izraeli védelmi minisztérium.

A Hamász egy terrorszervezet, amely egy évtizede készül az Izrael elleni harcra: szerteágazó katonai infrastruktúrát építettek ki a föld alatt és fölött egyaránt, így nem könnyű elpusztítani őket. Ehhez időre lesz szükség, néhány hónapnál biztosan tovább fog tartani, de győzni fogunk, és megsemmisítjük őket

– mondta a miniszter, aki egyúttal köszönetet mondott az Egyesült Államok támogatásáért, mondván, a két ország értékei és érdekei közösek.

(CNN)

Egy nap alatt 179 ember halt meg Gázában

A Hamász által ellenőrzött egészségügyi minisztérium közölte, hogy tegnap 179-en vesztették életüket Gázában. Ezzel 18 787-re emelkedett a halálos áldozatok száma a térségben, a sérültek száma pedig nagyjából 51 ezerre tehető.

(BBC)

Újabb kereskedelmi hajót támadtak a húti lázadók a Vörös-tengeren

Újabb rakétát lőttek ki Jemen, húti lázadók által ellenőrzött részéről egy Bab el-Mandeb-szoroson áthaladó kereskedelmi hajóra, közölte egy neve elhallgatását kérő amerikai tisztviselő az AP-nek. A rakéta nem ért célba, hanem a vízbe csapódott a Maersk Gibraltar nevű, hongkongi zászló alatt közlekedő konténerszállító hajó közelében, amely az ománi Szalalahból a szaúd-arábiai Dzsiddába tartott.

Az Irán által támogatott húti lázadók az Izraellel szembeni nyomásgyakorlásra használják a Vörös-tengeren közlekedő hajók elleni támadásokat, de Izrael legdélebbi városát, Eilatot rakétával is célba vették.

(The Times of Israel)

Az izraeli hadsereg négyórás taktikai szünetet tartott humanitárius célból Rafahban

Az izraeli hadsereg (IDF) humanitárius megfontolásból négyórás „taktikai” tűzszünetet tartott csütörtökön Rafah egyik városnegyedében – jelentette X-fiókjában az izraeli hadseregnek a palesztin megszállt területeken a civil közigazgatást szolgáló egysége (COGAT).

A taktikai szünet célja, hogy lehetővé tegyék a palesztin civilek számára készleteik feltöltését, például élelmiszer és víztartalékaik biztosítását. A harci szünetet csütörtökön 10:00 és 14:00 óra közötti időszakra hirdették meg Rafah Al-Szalam negyedében.

Bét Lahiában, a Gázai övezet északi részén, a Kamal Advan Kórház területén fegyvereit átadva megadta magát a Hamász palesztin iszlamista szervezet mintegy hetven fegyverese. Felemelt kézzel léptek ki az épületből, némelyikük félmeztelenül az erről kiadott videófelvétel szerint. A gázai egészségügyi minisztérium bejelentette, hogy a hadsereg evakuálja az egészségügyi személyzetet és a betegeket a kórházból.

Szerdán a Hamász felügyelte minisztérium azt közölte, hogy az IDF körülzárta a kórházat, és bemutatott egy levelezést a minisztérium főigazgatója és egy izraeli tiszt között, aki arra figyelmeztetett, hogy ha nem állítják le a terrorszervezet tevékenységét, akkor „az IDF fenntartja a nemzetközi jog szerinti jogát intézkedéseket hozni a kórház ellen”.

A vezérigazgató és a kórház orvosainak válasza szerint „nincs katonai tevékenység” a helyszínen, ahol

a gyerekeknek, nőknek, a betegeknek és az egészségügyi személyzet tagjainak nincs sem vizük, sem ételük, sem villanyuk, és még tejet sem tudnak készíteni a gyerekeknek és csecsemőknek.

Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy katonai egységek a Sin Bét belbiztonsági szolgálattal együttműködésben a Kamal Advan kórház területén végzett hadművelet során különböző összecsapásokban megöltek számos terroristát.

Ezenkívül a kórházat elhagyó több mint hetven gyanúsítottat letartóztatták és kihallgatásra vitték helyszíni nyomozókhoz, illetve további kivizsgálásra a Sin Bet szakembereihez.

Az izraeli hadsereg szórólapokat terjesztett a Gázai övezetben, amelyeken pénzt ajánl fel a Hamász vezetőiről szóló információkért cserébe. Jahíje Szinuárért, a szervezet gázai vezetőjéért 400 ezer dollárt, Muhammad Szinuárért, testvéréért és harcostársáért 300 ezer dollárt, Rafe Szlamáért 200 ezer dollárt, Muhammad Deif katonai parancsnokért pedig 100 ezer dollárt ígértek.

(MTI)

Meghalt egy izraeli katona a Gázai övezetben – közölte az izraeli hadsereg

Szerdán meghalt az egyik izraeli harckocsidandár egy tagja egy dél-gázai összecsapásban – tudatta az Izraeli Védelmi Erők (IDF).

A CNN számítása szerint ezzel 166-ra emelkedett a Gázai övezetben a konfliktus során elesett izraeli katonák száma. Mint ismert, a Hamász által október 7-én Dél-Izrael ellen indított támadásokban több mint 1 200 ember vesztette életét, és 248 embert túszul ejtettek az iszlamista milícia harcosai.

A  Gázai övezet Hamász által ellenőrzött egészségügyi minisztériuma szerint október 7. óta ezzel szemben már több mint 18 600 ember halt meg a Gázai övezetet ért izraeli támadások miatt.

Palesztin egészségügyi minisztérium: Újabb három embert megölt az izraeli hadsereg Ciszjordániában

Három palesztin meghalt a ciszjordániai Dzseninben végrehajtott izraeli rajtaütés során – jelentette a Hamász vezette egészségügyi minisztérium. Ketten közülük az éjszaka folyamán haltak meg, amikor az izraeli erők rajtaütöttek a megszállt területen fekvő városban. Itt egy hatalmas menekülttábor is található.

Ezzel együtt az izraeli razziák keddi elindítása óta már tizenegy ember vesztette életét a helyszínen.

Az izraeli hadsereg állítja, hogy csapatai „az utak alá telepített robbanószerkezetek feltárása érdekében”  lépett, amelyeket a biztonsági erők megtámadása céljából helyeztek el.

A legutóbbi művelet előtt a palesztin egészségügyi minisztérium arról számolt be, hogy 275 palesztint öltek meg a megszállt Ciszjordániában azóta, hogy október 7-én a Hamász fegyveresei támadást intéztek Dél-Izrael ellen.

(The Guardian)

Izrael szerint segélyszállítmányra csapott le a Hamász

Közzétett egy videót az izraeli védelmi minisztérium palesztin területekkel kapcsolatos szerve, a Cogat. Ez szerintük azt mutatja, hogy a Hamász fegyveresei „erőszakosan” elfoglalnak egy humanitárius segélykonvojt, és civilekre lőnek. A videón csuklyás alakok láthatók több teherautó hátulján, amint az arra haladó emberekre lövöldöznek.

A BBC figyelmeztetett: nem világos, a videó Gáza melyik részén készült, és dolgoznak a felvétel hitelességének ellenőrzésén.

Mint ismert, kedden Izrael megnyitotta a Kerem Salom áruforgalmi átkelőt a Gázai övezetben a rafahi határátkelőn érkező segélyszállítmányok biztonsági ellenőrzése céljából. Az ENSZ szerint azonban a beérkező segélyek fogadását jelentősen nehezíti a Gázán belüli teherautó-hiány, az üzemanyaghiány, a távközlési szolgáltatások akadozása miatt. Nehezítő körülmény az is, hogy a déli területeken zajló harcok intenzitása miatt az ENSZ sok munkatársa nem tudja biztonságosan megközelíteni a rafahi határátkelőt.

Huszonnégy ember életét vesztette egy izraeli csapásban

Fokozódó nemzetközi nyomás mellett folytatódik csütörtökön Izrael Gázai övezet elleni offenzívája. Rafah központjában, az enklávé déli határánál huszonnégy ember halt meg egy izraeli csapásban, amely két házat ért – közölte csütörtökön kora reggel a Hamász médiája a Reuters szerint. A palesztin egészségügyi minisztérium egyelőre nem erősítette meg az áldozatok számát.

Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója csütörtökön és pénteken Izraelben lesz, és jelezni fogja Izraelnek, hogy a Hamász-célpontok elleni csapásokat pontosabban kell végrehajtani, mint ahogy azt Izrael eddig tette – ismertette John Kirby szóvivő.

Ami a pontos célzást illeti: az amerikai hírszerzés újabb értékelése szerint az Izrael által október 7-e, vagyis a háború kezdete óta bevetett huszonkilencezer levegő-föld lövedék mintegy 40-45 százaléka nem volt irányított, a maradék precíziós irányítású lövedék volt. Az értékelést a Nemzeti Hírszerzési Igazgató Hivatala állította össze és a CNN ismertette három forrás alapján.

Sullivan szerdán többek között a szaúdi koronaherceggel találkozott. Mohamed bin Szalmán trónörökössel szélesebb körű diplomáciai erőfeszítéseket szorgalmaztak a stabilitás fenntartása érdekében, és hogy az Izrael és a Hamász közötti konfliktus ne terjedjen tovább.

Kényszerképzet a Hamász nélküli Gázai övezet terve a terrorszervezet vezetője szerint

Kényszerképzetnek nevezte a Hamász vezetője, Iszmail Hanije azt az elképzelést, amely szerint a Gázai övezet jövőjében nem szerepel a Hamász iszlamista terrorszervezet – olvasható a The Guardian című lap tudósításában. Hanije erről egy szerdai televíziós szónoklatban beszélt, miután kedden Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette: nem fogja hagyni, hogy a Gázai övezet területére lépjenek olyanok akik „a terrorizmust támogatják és finanszírozzák”.

Csak kényszerképzet lehet bármilyen olyan megállapodás Gázáról vagy a palesztin ügyben, amely a Hamász vagy az ellenállási frakciók nélkül születik

fogalmazott az iszlamista szervezet vezetője.

Hanije ugyanakkor arról is beszélt, nyitott a háború befejezése és a „palesztin ház” rendbetétele érdekében folytatandó tárgyalásokra Ciszjordániában és a Gázai övezetben egyaránt. Mint mondta, a Hamász készen áll a tárgyalásokra, „ha azok olyan politikai útra vezetnek, amely biztosítja a palesztin nép jogát a független államhoz, amelynek fővárosa Jeruzsálem”.

Olvasói sztorik