Nagyvilág

Egy cipőt rágcsált a tigris egy pakisztáni állatkertben, egy holttestet fedeztek fel a kifutójában

Pixabay
Pixabay

Egy időre be kellett zárni egy pakisztáni állatkertet azt követően, hogy az ott dolgozók egy félig megevett holttestet fedeztek fel a tigrisek kifutójában.

A Bahawalpurban található állatkert dolgozóinak a reggeli takarítás közben vált gyanússá, hogy a tigris egy idegen tárgyat rágcsál. Kiderült, hogy egy fél pár cipő volt, a gondozók ekkor fedezték fel, hogy az állat kifutójában egy férfi holtteste fekszik, amelyből már fogyasztott az állat. A kiérkező mentősök szavai alapján a férfi órákkal a megtalálása előtt halhatott meg, lábai súlyosan meg voltak csonkítva.

A hatóságok közlése szerint egyelőre nem tudni, hogy juthatott be az áldozat a kifutóba, úgy gondolták, hogy mentális gondokkal küzdő illetőről lehet szó, mivel „józan ésszel rendelkező ember sosem ugrana be a tigrisekhez”. Egy ideig azt sem tudták, kiről van szó, ám végül az ujjlenyomatai alapján azonosították: a 28 éves Muhammad Bilawal a szerencsétlenül járt férfi, aki édesapja szerint függőséggel küzdött, már kétszer megjárta az elvonót és nem volt ritka az sem, hogy napokra eltűnt otthonról. A vizsgálat jelenlegi állása szerint vélhetően nem volt tiszta a tudata, amikor beugrott az állatokhoz, ám az, hogy volt-e bármilyen tudatmódosító szer a vérében egyelőre a vizsgálatok tárgyát képzi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik