Miss Nicaragua, azaz Sheynnis Palacios nyerte az idén a Miss Universe szépségversenyt. Bár Palacios beszédében csupán a popkultúrában rendszeresen parodizált szinten beszélt a közügyekről – igaz, a világbéke helyett a mentális egészség megőrzésére helyezte a hangsúlyt, ami a civil életben is szívügye – az esemény, pontosabban a győztes személye mégis politikai konfliktushoz vezetett.
Közép-Amerika egyik legszegényebb országában a térség egyik leginkább elnyomó diktatúrája működik. A gerillából lett elnök, Daniel Ortega sandinista mozgalma (Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front, FSLN) a 2000-es évek óta fokozatosan építette le a jogállamot, és tette az országot egy idő után már nem is a párt, hanem az Ortega család játszóterévé.
A másik vonalon elindulva elmondható, hogy a világ szépségversenyeit gyakorta nyerik meg latin-amerikai jelöltek. Ezekben az országokban komoly kultusza is van az ilyen rendezvényeknek. Nicaragua esetében különösen hangsúlyos, hogy a térség államai gyakran nyögtek, nyögnek katonai vagy más diktatúrák alatt, melyek valóságából a szépségversenyek egyfajta menekvést jelentenek. Palaciosnak azonban a győzelmi tiara üldöztetést hozott.
Több mint száz év magány
A sandinista diktatúra gyökerei az 1900-as évek elejére nyúlnak vissza. Az Egyesült Államok akkoriban Theodore Roosevelt elnök „furkósbot-politikáját” alkalmazta: az érdekeivel ellentétesen viselkedő államokra magyarázkodás nélkül és a lehető legkeményebben csapott le, főleg, ha azok a szomszédságában voltak. Az amerikai kontinens körüli jobb hajózhatóság érdekében az USA Nicaraguát szemelte ki egy, az országot átszelő csatorna építése céljából. Az államot ekkoriban a Gabriel García Márquez által Kolumbia kapcsán megénekelt, de a térség szinte összes államára jellemző, gyakran polgárháborúba átcsapó konzervatív-liberális vetélkedés jellemezte. Mivel a liberális vezetés és José Santos Zelaya elnök ellenezte a külföldi befolyásszerzést, Washington 1909-ben puccsal segített hatalomra egy konzervatív elnököt. Az országon azonban polgárháború lett úrrá, így az USA megszállta Nicaraguát. Ez egészen 1933-ig tartott, amikor Franklin Delano Roosevelt a furkósbotot a „jószomszédság” politikájára cserélte, és mérsékelte a katonai jelenlétet a térségben.
A megszállás mindvégig heves ellenállásba ütközött. A gerillaharcokban tűnt föl Augusto César Sandino parancsok, akiről később a sandinista mozgalom a nevét kapta. A küzdelem azonban nem a forradalmárok győzelmével zárult, így az amerikaiak kivonulása ellenére Washingtonnak lekötelezett elnökök váltották egymást az ország élén. Az USA-barát rezsimet végül Anastasio Somoza García szilárdította meg. A rendnek azonban ára volt: a Nemzeti Gárda rettegésben tartotta az országot, miközben a Somoza család az ország költségvetését és vagyonát lényegében a sajátjaként kezelte és herdálta. Bár a rendszer közel harminc évig stabil maradt, az elégedetlenség végül 1960-ban fegyveres felkelésbe torkollott. A lázadók Sandino nevét tűzték fekete-vörös zászlajukra, parancsnokuk, Daniel Ortega ebben az időszakban szerzett nevet és népszerűséget magának.
A sandinisták 1979-ben győzedelmeskedtek: a szovjetek által támogatott baloldali gerillák megdöntötték a Somozák uralmát, igaz, ekkor újabb véres polgárháború indult, ezúttal a jobboldal vonult illegalitásba, és kontrák néven, amerikai pénzen, ők kezdtek harcba. A polgárháborús helyzet és a szovjet minta ellenére a sandinisták ekkor még a demokrácia játékszabályai szerint kormányoztak. 1984-ben szabad választást tartottak, ahogyan 1990-ben is. Ebben szerepet játszott, hogy azt remélték: az USA felhagy a kontrák pártolásával, ha Nicaragua demokrácia marad. Amikor az 1990-es választást a baloldal elbukta, Ortegáék ellenzékbe vonultak, és másfél évtizedig a jobboldal irányított. A sandinisták aztán 2007-ben ismét hatalomra kerültek, és úgy döntöttek: többé nem engedik el a hatalmat.
Ceausescu Romániája a trópusokon
Ortega és a sandinisták első dolga az volt, hogy megváltoztassák az ország alkotmányát, hogy az elnök később többször is újraindulhasson. Ez meg is történt, és természetesen 2016-ban Ortegát újraválasztották. Ezt a voksolást több nemzetközi megfigyelő sem ismerte el tisztának. Nicaragua egyre inkább egy diktatúrára emlékeztetett. A hatalmat már nem is annyira a sandinista párt, hanem az Ortega család tartotta a kezében. Ortega a becsvágyó feleségét, Rosario Murillót társelnökké emelte, sőt sokak szerint – ahogyan a 444.hu cikke is rámutat – idősödő férje helyett egyre inkább ő lett az ország ura.
Ennek ellenére Nicaragua gazdasága, a turizmusra építve, a 2010-es években jelentős eredményeket ért el. Ebben szerepe volt annak is, hogy a kormány a baloldali retorikája ellenére együttműködött a gazdasági elittel. Egészen 2018-ig, amikor a rezsim megszakította az addig gyümölcsöző együttműködést az üzleti körökkel, és egyoldalúan elkezdte átszabni az adórendszert. Ekkor az ország gazdaságilag a lejtőre került, és politikailag is egyre inkább elszigetelődött. Regionális szinten Ortega ugyanis Hugo Chávez Venezuelájához és Kubához közeledett, beléptetve országát az általuk gründolt ALBA nevű államszövetségbe, és Oroszországgal, Kínával és Észak-Koreával barátkozott.
Ortega uralma ellen 2018-ban tüntetéshullám indult. A válságban levő nyugdíjrendszer miatt már 2014 óta folyamatosan zajlottak kisebb megmozdulások, ehhez adódott hozzá, hogy a kormány sokak szerint rosszul kezelte a pusztító erdőtüzeket. Mindez hatalmas utcai demonstrációkhoz vezetett. A hatalom brutálisan lépett fel: a rendőrök békés tüntetőkre támadtak, többször is éles lövedéket használva, valamint hajtóvadászatot indítottak mindenki ellen, akinek köze volt a demonstrációkhoz vagy az ellenzékhez. A tüntetések során több mint ötszázan meghaltak és több ezren megsérültek. Bár a demonstrációk aktív szakasza 2018-ban lezárult, a kisebb tüntetések és engedetlenségi mozgalmak 2022-ig kitartottak. Ebben része volt annak is, hogy a Covid-járvány az országban rengeteg halálesethez vezetett, a kormány mégsem tett semmit, sőt az utcára hívta a híveit nemcsak a tüntetőkkel, de úgymond a vírussal szemben is.
A kormány minden legitimitását elvesztette, és kisebb reformok (például egy nyugdíjreform visszavonása) mellett szisztematikus és állandó erőszakhoz folyamodott. Nemcsak a tüntetéseket verték le rendőri erővel, de az intézményes ellenzékre is lecsaptak, sőt az őket támogató katolikus egyházat is vegzálni kezdték. Sok ellenzéki vezetőt börtönöztek be, fosztottak meg állampolgárságától, vagy kényszerítettek emigrációba. Rolando Álvarez püspököt 26 év börtönre ítélték, miután nem volt hajlandó elhagyni az országot. Körülbelül háromezer civil szervezetet és több magánegyetemet tiltottak be. Egyes szerzetesrendeket kitiltottak az országból, az ellenzéket pedig lényegében ellehetetlenítették. Válaszul a nemzetközi közösség szankciókat foganatosított Nicaraguával szemben.
Édességárusból „ellenzéki” szépségkirálynő
Sheynnis Palacios életútja a latin-amerikai szappanoperák világára emlékeztet. 2000-ben született, szülei az utcán árultak édességet, ebből tartották fenn magukat. A jezsuiták által üzemeltetett Közép-Amerikai Egyetemen tanult, miközben szüleivel együtt árulta a bunuelót, a spanyolajkú népek fánkhoz hasonló édességét. Emiatt iskolatársai sokszor gúnyolták. Palacios nem titkolja, hogy depresszióval küzdött ezekben az években, ezért bár kommunikáció szakon tanult, érdeklődése a mentális egészség megőrzésének propagálása felé fordult. Tanulmányai befejezése után egy, a témával foglalkozó tévéműsor készítőjeként helyezkedett el. Már tizenéves korában is eredményesen szerepelt szépségversenyeken, azonban 2020-ig inkább a munka és a tanulás kötötte le. Akkori győzelmével viszont ő képviselhette hazáját a 2021-es Miss World versenyen, az idén pedig a Miss Universe-re is őt juttatták ki, amit meg is nyert. Így 2023-ban, tehát
Csakhogy a világverseny előtt nem sokkal Palacios egyik közösségi médiás profiljáról előkerült egy régi bejegyzés, aminek tanulsága szerint részt vett a 2018-as tüntetéseken. A lány akkoriban azon egyetemek egyikén tanult, ahol a diákok kirobbantották a tömegmozgalom alapjául szolgáló tiltakozásokat. A Közép-Amerikai Egyetemet később a kormány „terrorszervezetnek” nyilvánította, és bezáratta. Mivel a képek megjelenésekor még nem volt a világverseny nyertese, csak Miss Nicaragua, a kormánymédia azonnal elkezdte támadni. Az Ortegához hű lapok Miss Bunuelónak gúnyolták, utalva korábbi kenyérkeresetére – bár hogy egy elvileg baloldali rezsim számára ez miért megvetendő, az rejtély.
A hatalmon lévők azonban idővel rájöttek, hogy nem túl bölcs húzás Palaciost sározniuk, és afféle Hamupipőkét csinálni belőle, pláne nem akkor, amikor az ország szépségversenylázban ég. Így, amikor Palacios El Salvadorban elnyerte a koronát, Ortegáék visszavettek a lejáratókampányból, a lány ugyanis valóságos nemzeti hőssé avanzsált. Rengetegen vonultak az utcára, hogy a győztest éltessék, az ország kék-fehér zászlaját lengetve. A kormány ezt sem nézte jó szemmel, nemcsak a tömeg miatt, de azért sem, mert a 2018-as tüntetések óta a nemzeti zászló voltaképpen ellenzéki szimbólumnak minősül, a kormányzat inkább a sandinista fekete-vörös lobogót preferálja.
Mivel a tüntetések folytatódtak,
De mivel Palacios túl népszerű volt, a rendszer a szépségversenyt szervező cég fején, Karen Celeberttin töltötte ki a haragját. Őt és a férjét hazaárulás és más bűncselekmények miatt vád alá helyezték. A kormány szerint az volt a céljuk, hogy egy kormányellenes versenyzőt hozzanak ki győztesen, elősegítve a kormány bukását, természetesen külföldi támogatással. Celebrettit, aki a döntés idején Mexikóban tartózkodott, a hatóságok nem engedték Nicaragua területére lépni, a férjét pedig őrizetbe vették.
Palacios a szépségverseny döntője óta nem tért vissza hazájába, El Salvadorban maradt, majd New Yorkba utazott. Közben hazájában valóban ellenzéki jelképpé vált. A The Wall Street Journal cikke szerint egy észak-nicaraguai városban diákok a lány képét festették fel az aszfaltra. Pontosabban festették volna, de a rendőrök megakadályozták őket ebben, és a félkész alkotást is lemosták. Bár Palacios ellen hivatalosan egyelőre nem emeltek vádat, minden bizonnyal csak a bátorság, és nem a szándék hiányában. Ortegáék azonban így olajat öntöttek az ellenzéki megmozdulások tüzére.
Azt, hogy az elszabaduló elégedetlenség merre viszi tovább a száz éve forrongó országot, egyelőre nehéz megjósolni. Az Ortega-rezsim az újabban a USA-val egyezkedő Venezuelától és az ukrajnai háborúval elfoglalt Oroszországtól sem remélhet támogatást, belföldön pedig a gazdasági és politikai helyzet miatt gyakorlatilag megszűnt a legitimitása. Marad tehát a nyers erőszak és a paranoia, ami még egy tiarában is veszélyes ellenzéki fegyvert lát.
