Nagyvilág

Hárman meghaltak, miután tűz ütött ki egy római kórházban

Legkevesebb három halálos áldozata volt annak a tűznek, amely egy Róma környéki kórházban pusztított pénteken éjszaka – közölték a helyi tűzoltók szombaton reggel.

A lángok éjjel 11 óra körül csaptak fel a Tivoliban lévő Keresztelő Szent János Kórházban. A három áldozat halálát a helyi médiabeszámolók szerint füstmérgezés okozta.

A mentés során a tűzoltók egy negyedik ember holttestét is megtalálták, de az nem derült ki, hogy az illető halálát a tűz okozta, vagy korábban hunyt el.

Az előzetes jelentések szerint a tűz a kórház pincéjében kezdődött, keletkezésének okát azonban egyelőre nem közölték.

A lángok gyorsan elharapództak, és elérték a sürgősségi osztályt és az intenzív osztályt is. A felsőbb emeleteket nem érintette a tűz, de a füst miatt az egész épületet ki kellett üríteni.

A kórházból mintegy kétszáz beteget, köztük gyermekeket evakuáltak, a súlyos állapotú pácienseket az olasz főváros több kórházában helyezték el. A tűzoltóknak az éjszaka folyamán sikerült eloltaniuk a tüzet.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik