Élő Nagyvilág

Újabb palesztin rabokat engedett szabadon Izrael, megrázó gázai állapotokról számolt be az UNICEF szóvivője

Kenzo TRIBOUILLARD / AFP
Kenzo TRIBOUILLARD / AFP

Bántalmazásról számoltak be a szabadon engedett palesztinok

Az izraeli börtönökben uralkodó körülményeket bírálták és bántalmazásukról számoltak be az izraeli erők és a gázai palesztin fegyveres csoportok közötti humanitárius szünetről született megállapodás részeként szabadon engedett palesztin rabok – írja az MTI.

A dpa német hírügynökség által megkérdezett egyik, hétfő este szabadon engedett palesztint állítása szerint 11 hónapos fogva tartása alatt időnként megalázták és megverték a Negev-sivatagban lévő egyik izraeli börtönben. Amikor szabadulása előtt nem sokkal átszállították a ciszjordániai Ofer börtönbe, a biztonságiak lerángatták, illetve lelökték egy lépcsőn, valamint megrúgták és megütötték – mondta el a Dadzsani nevű 18 éves férfi. Az egykori rabot elmondása szerint egyéb vádak mellett azért vették őrizetbe, mert kövekkel dobálta az izraeli biztonsági erők tagjait, ítélet azonban nem született az ügyében.

Szintén az izraeli börtönben uralkodó körülményeket bírálta egy 50 éves, hétfőn szabadon engedett palesztin nő. Arab hírügynökségeknek adott nyilatkozatában a volt fogoly azt állította, hogy rendszeresen bántalmazták abban az izraeli börtönben, ahol a Palesztin Iszlám Dzsihád szervezet feltételezett tagjaként raboskodott, miután tavaly márciusban őrizetbe vették és szeptemberben hat év börtönbüntetésre ítélték.

Az izraeli börtönhatóságok eddig egyik nyilatkozatot sem kommentálták.

Tizenkét újabb izraeli túsz szabadult a Hamász fogságából

Tizenkét újabb túszt adott át a Hamász a Nemzetközi Vöröskeresztnek – közölte kedden este elsőként az iszlamista  szervezet, amit később a Vöröskereszt, az izraeli hadsereg, majd maga az izraeli kormány is megerősített.

A Vöröskereszt által adott tájékoztatás szerint a tizenkét eleresztett túsz között tíz izraeli és két külföldi állampolgár van. Őket Egyiptomon keresztül juttatták el Izraelbe, a Kerem Shalomnál lévő ellenőrzőponton a biztonsági erők ellenőrizték a személyazonosságukat.

Az izraeli kormány később név szerint is közzétette a szabadon bocsátott izraeli állampolgárok listáját. A külföldi állampolgárokról egyelőre nem tudni, hogy kicsodák.

Az esemény a keddre tervezett fogolycsere része volt, amit a tűzszünet kétnapos meghosszabbításáról szóló megállapodás tett lehetővé. Ennek keretében a Hamász túszokat enged szabadon – és cserébe Izrael által szabadon engedett palesztin foglyokat vehet át.

Szijjártó: Életben van, a Hamász tartja fogva az egyik eltűntnek hitt magyart

Értesítést kapott a kormány az izraeli hatóságoktól, a két eltűnt magyar állampolgárból egy biztosan életben van, és jelenleg is a Hamász foglya – írja az MTI Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterre hivatkozva.

A tárca tájékoztatása szerint Szijjártó a NATO brüsszeli külügyminiszteri ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatóján emlékeztetett, hogy az öt magyar állampolgárságú túsz közül hármat már szabadon engedtek a minap. Rajtuk kívül még két olyan, magyar állampolgársággal is rendelkező férfiról lehetett tudni, akikről a tárca idáig nem rendelkezett információval, de feltételezték, hogy a terrorszervezet fogságában lehetnek. Szijjártó közlése az izraeli hatóságok most azt erősítették meg, hogy az egyikük életben van, és továbbra is a Hamász tartja fogva.

Természetesen ahogyan a gyermekek és a hölgy szabadon bocsátása érdekében megtettünk mindent, úgy megteszünk mindent annak érdekében is, hogy a két, magyar állampolgársággal rendelkező férfit is sikerüljön kiszabadítani a fogságukból

– kommentálta az értesülést a miniszter.

Kínzásokról számoltak be a Hamász fogságából kiszabadult gyermekek

A Hamász fogságából kiszabadult gyermekek kínzásukról számoltak be hozzátartozóiknak Izraelben – jelentette a 13-as kereskedelmi tévé kedden.

A gyerekek hozzátartozói azt mesélték az izraeli és a nemzetközi média képviselőinek a hazaengedett gyerektúszok beszámolói alapján, hogy amikor a gyerekek sírni kezdtek, a hamászosok fegyvert fogtak rájuk, és így hallgattatták el őket. “Kényszerítették, hogy csendben maradjon, és még mindig suttog. A találkozásban az volt a legmegdöbbentőbb és legzavaróbb, hogy suttogott, nem lehetett hallani. Közel kellett dugnom a fülemet az ajkához” – mesélte Thomas Hand, a kilencéves volt túsz, Emily Hand édesapja a CNN amerikai hírhálózatnak.

A hétfőn elengedett 12 éves Eitan Jahalomi nagynénje a BFMTV francia televíziónak adott interjújában azt mondta el, hogy amikor a kisfiú elhurcolása után megérkezett Gázába, az utcán ismeretlenek ütlegelték. Később a gyerektúszoknak végig kellett nézniük az október 7-i mészárlások hamászosok rögzítette videofelvételeit.

A fiúk a földön, az anyák, nagymamák és a lányok műanyagszékekből összetolt “ágyakon” vagy földre tett matracokon aludtak a föld alatti járatokban és termekben, és nem mindenkinek jutott takaró. A foglyok jelentős, a felnőttek esetén mintegy 10-15 kilós súlyveszteséggel tértek vissza Izraelbe, mert nem kaptak sem elég, sem megfelelő élelmet fogságuk idején. Az étkezések mennyisége és minősége fokozatosan romlott fogságuk idején.

(MTI)

WHO: Gázában több áldozata lehet a betegségeknek, mint a bombázásoknak

Amennyiben nem javul gyorsan az egészségügyi helyzet a Gázai övezetben, többen halhatnak meg betegségek következtében, mint a bombázások miatt – figyelmeztetett kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

A gázai egészségügyi hatóságoknak az ENSZ által megbízhatóként elfogadott adatai szerint eddig 15 ezer ember halt meg Izrael gázai légicsapásai következtében. Az áldozatok mintegy 40 százaléka gyerek, és félő, hogy a romok alatt további holttestek vannak

„Előbb vagy utóbb azzal kell szembesülnünk, hogy ha nem tudjuk helyreállítani az egészségügyi rendszer működését, több ember fog meghalni betegségek miatt, mint a bombázások során” – mondta Margaret Harris, a WHO szóvivője Genfben.

A szóvivő újfent aggodalmának adott hangot a fertőző betegségek, köztük a gyermekek körében a hasmenések számának növekedése miatt. November elejére az ötévesnél idősebb gyermekek körében a szokásos esetszámnak több mint a 100-szorosára nőtt a hasmenések száma. Egyúttal tragédiának nevezte a Gázai övezet északi részén található es-Sifá Kórház összeomlását, és aggodalmát fejezte ki a kórház fogva tartott dolgozói miatt is, akiket az evakuálás során vittek magukkal az izraeli erők.

(MTI)

Francia hadihajó érkezett Egyiptomba, gázai sebesülteket gyógyítanak majd

Kikötött Egyiptomban a Dixmude francia helikopterhordozó hadihajó, és a fedélzetén utazó orvosok még ezen a héten elkezdhetik a Gázai övezetben lévő sebesült gyerekek orvosi ellátását – tudatta Sébastien Lecornu francia védelmi miniszter kedden.

Az Izrael és Hamász közti konfliktus kezdete óta a Dixmude az első nyugati katonai hajó, amely Egyiptomba érkezett. A hajó hétfőn kötött ki a Gázától 50 kilométerre nyugatra fekvő el-Arisban, amely ma a Gázai övezetnek nyújtott nemzetközi segélyezés központja. Az Izrael és a Hamász közötti ideiglenes fegyverszünet lehetőséget teremt arra, hogy további segélyeket juttassanak a Gázai övezetbe, és lépéseket tegyenek a sebesült civilek evakuálására.

A hajót kórházzá alakították át. Összesen negyven ágya van – mondta Lecornu egy francia rádiónak, hozzátéve; reméli, a hajó ezen a héten meg is kezdheti a sebesültek fogadását. Ehhez először szükség van Egyiptom és Izrael engedélyre, valamint a gyerekeket kísérő felnőttek hátterének ellenőrzésére is.

A fedélzeten mintegy 22 civil orvos van, köztük 16 sebész és hat gyermekorvos – jelentették a francia tisztviselők. Franciaországban további 50 kórházi ágyat tartanak fenn, amelyeket szükség esetén rendelkezésre bocsátanak a súlyosan sebesült és beteg gázai gyerekek számára, akik között daganatos betegek is vannak.

Újabb palesztin rabokat engedett szabadon Izrael

Izrael palesztin rabok újabb csoportját engedte szabadon börtönökből kedd hajnalban az izraeli erők és a gázai palesztin fegyveres csoportok közötti humanitárius szünetről született megállapodás részeként. A 33 rabot, nőket és tinédzsereket különböző büntetés-végrehajtási intézetekből engedték szabadon – közölte az izraeli börtönhatóság. A legfiatalabb a jelentések szerint 14 éves.
Ezzel százötvenre emelkedett az izraeli börtönökből kiengedett palesztin foglyok száma. A Hamász fogságából eddig 51 izraeli szabadult ki.

Izrael újabb listát kapott a Gázai övezetben fogva tartott túszokról, akiket hamarosan szabadon engednek – jelentette kedden az izraeli média. A névsorban szereplőket várhatóan kedden engedik el – jelentette a Times of Israel Benjámin Netanjahu miniszterelnök hivatalára hivatkozva. A jelentés szerint a listát ellenőrizték, és értesítették a túszok családjait. Ezzel a gázai túszok ötödik csoportját engednék szabadon azóta, hogy pénteken humanitárius szünet kezdődött a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet és Izrael között.

A két fél hétfőn megállapodott a négynapos gázai tűzszünet két napos meghosszabbításáról.

Megrázó állapotokról számolt be az UNICEF szóvivője

James Elder, az UNICEF szóvivője a BBC Newshour című műsorában beszélt a Gázában tapasztalt pusztításról.

Napjaimat olyan központokban töltöm, ahol emberek tízezrei váltak földönfutóvá. A háború gyermekeken ejtett sebei megrázóak.

Tegnap északra mentem egy konvojjal, amely kritikus fontosságú segélyeket szállított. Az emberek arcát átjárja a kétségbeesés és a trauma – mondta.

Hozzátette, hogy sok gázai lakos még mindig dél felé tart, az evakuálási utasításnak megfelelően, bár nem tudják, hová mennek.

Újabb túszok szabadulhatnak kedden

A meghosszabbított tűzszünet értelmében minden egyes izraeli túszért, akit Gázából visszaszállítottak, három palesztint engednek ki izraeli börtönökből. Benjámin Netanjahu miniszterelnök hivatala közölte, hogy megkapta a még ma kiszabadítandó foglyok listáját, és hogy családjaikat értesítik.

A tegnap este szabadon bocsátottak túszok között két nő és kilenc gyermek volt, akiket ugyanabból a kibucból raboltak el. Körülbelül 170 ember van fogságban Gázában, a legfiatalabb túsz egy tíz hónapos csecsemő.

Amerikai tisztviselők azt mondják, hogy továbbra is dolgozni fognak az egyezség meghosszabbításán, amíg mindenkit szabadon nem engednek.

Gázában az ellenségeskedések átmeneti szüneteltetése lehetővé tette a humanitárius segélyek eljuttatását, de az ENSZ tisztviselői szerint sokkal többre van szükség.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik