Élő Nagyvilág

Hamász-izraeli háború: a közvetítők szerint elhárultak az akadályok a túszcsere elől

Alex MITA / HAMAS MEDIA OFFICE / AFP
Alex MITA / HAMAS MEDIA OFFICE / AFP

Pénteki élő közvetítésünk eseményeit itt tudja visszaolvasni.

A közvetítők szerint elhárultak az akadályok a túszcsere elől

Katari és egyiptomi közvetítők közlése szerint a Hamász beleegyezett, hogy átadjon 13 izraeli és 7 külföldi túszt még szombaton, cserében 39 palesztin fogvatartottért, írja az AP.

A bejelentés azután jött, hogy a Hamász több órán át késleltette a túszok kiadását arra hivatkozva, hogy Izrael megszegte a megállapodást.

A mai a négynapos fegyverszünet második napja.

A Hamász arról tájékoztatta a közvetítőket, hogy Izrael nem köti magát a megállapodáshoz

A Hamász szóvivője szombati sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy Izrael nem tartotta be a fegyverszünetről kötött megállapodásban rögzített feltételeket, és erről már értesítették is a közvetítőket, írja a Reuters.

Osama Hamdan kijelentette, a Hamász az Egyiptom és Katar által közvetített fegyverszünethez tartja magát.

Elmondta, péntek óta 340 kamionnyi segélyszállítmány érkezett a Gázai-övezetbe, ebből 65 jutott el az északi részre, ami kevesebb mint a fele annak, amit Izrael jóváhagyott korábban.

Felfüggesztette a Hamász a túszok átadását

A Hamász fegyveres szárnya szombaton közölte, hogy addig nem adják át a második csoport túszt az átmeneti tűzszünet részeként, amíg Izrael nem tartja magát a megállapodás részleteihez, írja az AFP.

A terrorszervezet azt nehezményezi, hogy a segélyszállítmányok lassan haladnak a Gázai-övezet felé, és elégedetlenek a palesztin fogvatartottak szabadon engedésének kiválasztási folyamatával is.

A Hamász egyik tagja az AFP-nek előbb azt mondta, hogy megkezdődött 14 újabb túsz átadása a Vöröskeresztnek, majd nem sokkal később közölte, hogy a folyamatot félbeszakították.

Egy izraeli tisztviselő megerősítette, hogy a túszokat nem adták még át a Vöröskeresztnek, de azt is leszögezte, hogy az ország nem szegte meg a megállapodás feltételeit.

Egy lengyel túszt is elengedett a Hamász

Egy lengyel túszt is szabadon engedett a Hamász a Gázai-övezetből, írja a Reuters.

A lengyel külügyminisztérium közleményében úgy fogalmazott, üdvözlik a fegyverszünetről szóló híreket, aminek következtében szabadulhattak az első túszok, köztük egy lengyel állampolgár is.

Ugyanakkor Lengyelország továbbra is határozottan követeli, hogy Izrael járuljon hozzá más lengyel állampolgárok biztonságos távozásához is a fogságból

– közölték.

Videón, ahogy egy izraeli kisfiú újra találkozik a családjával

Az izraeli Petah Tikva városának gyermekgyógyászati központjában találkozhatott újra családjával az egyik kiszabadult túsz, a 9 éves Ohad Munder újra találkozik a családjával. A kisfiú, miután édesapja felé fut a kórház folyosóján, újra láthatta édesanyját és nagymamáját is.

(BBC)

Izrael újabb segélyszállítmányt engedett be Gázába

Üzemanyagot és háztartási gázt szállító kamionkonvoj haladt át Gázába Egyiptomból a Gázai övezet és Egyiptom határán lévő rafahi ellenőrző ponton keresztül szombaton – közölte az izraeli kormányzati tevékenységeket a palesztin területeken koordináló hivatal szombaton.

A védelmi minisztérium irányítása alatt álló hivatal közleménye szerint szombat reggel négy tartály üzemanyagot és ugyancsak négy tartály háztartási gázt szállítottak Egyiptomból a rafahi átkelőn keresztül az ENSZ-nek a Gázai övezet déli részén működő humanitárius segélyszervezeteihez az alapvető infrastruktúra működésének fenntartásához.

Pénteken, a fegyverszünet első napján Izrael négy tartály üzemanyagot és háztartási gázt engedett be a Gázai övezet déli részébe. A hadsereg sajtószolgálata akkor megjegyezte, hogy ezt az izraeli kormány engedélyezte a tűzszünet idejére a túszok szabadon bocsátásáról szóló megállapodások részeként.

A vörös félhold szervezet közlése szerint a pénteki 196 kamion után szombaton további száz, élelmiszert és gyógyszert szállító jármű lépte át a rafahi ellenőrző pontot Gázába.

Még nem tudnak információval szolgálni a magyar túszokról

Csak akkor tudnak a közel-keleti fegyveres konfliktusban érintett magyar túszokról információval szolgálni, amikor az semmilyen módon nem fenyegeti a biztonságukat, írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebook-oldalán.

A tárcavezető közölte: sokan érdeklődnek és sokan követik aggódva a közel-keleti fegyveres konfliktus során kialakult túszdrámát. Mindannyian örömmel értesültünk arról a katari segítséggel létrejött megállapodásról, aminek értelmében a Hamász hajlandó a túszok egy részét elengedni.

Soltan Bin Saad Al-Muraikhi katari külügyi államminiszter kollégával folyamatosan kapcsolatban vagyok. A katariak mindent megtesznek annak érdekében, hogy minél több túsz és minél több magyar fogvatartott visszakapja a szabadságát

– írta Szijjártó Péter. A miniszter hozzátette: mindenkinek a megértését és a türelmét kéri, hiszen itt emberéletekről, törékeny megállapodásokról, válságos helyzetről van szó, így csak akkor tudnak a túszokról információval szolgálni, amikor az semmilyen módon nem fenyegeti a biztonságukat.

(MTI)

Nem 13, hanem 14 izraeli szabadul

Az izraeli hadsereg megkapta szombaton azoknak az izraeli túszoknak a listáját, akiket a Hamász aznap, a tűzszünet második napján szabadon enged. Izrael is felkészült palesztin foglyok elengedésére cserébe.

Benjámin Netanjahu kormányfő irodájának korábbi közlésével ellentétben a Hamász nem 13, hanem 14 izraelit, köztük nyolc gyereket enged szabadon szombaton.

A bejelentés szerint a szabadulók családtagjait már értesítették erről. Az izraeli közleményben hangsúlyozták: a listát csak azután hozzák nyilvánosságra, hogy a túszok biztonságban lesznek Izraelben.

Válaszul ugyancsak szombat délelőtt az izraeli büntetés-végrehajtási szolgálat bejelentette, hogy 42 palesztin fogoly – férfiak és nők – elengedésére készül. A négynapos tűzszünet első napján, pénteken a Hamász az október 7-i Izrael elleni támadás során ejtett mintegy 240 túsz közül 24-et szabadon engedett, Izrael pedig 39 palesztint, 24 nőt és 15 tinédzsert engedett ki a börtönökből. A gázai fogságból 13 izraeli, 10 thaiföldi és egy Fülöp-szigeteki állampolgár szabadult ki.

A tűzszüneti megállapodás részeként négy nap alatt a Hamásznak legalább 50 izraeli túszt, Izraelnek pedig 150 palesztin foglyot kell szabadon engednie. Izrael jelezte, hogy minden további 10 kiszabadult túsz után egy nappal meghosszabbítható a fegyverszünet.

Izrael megkapta a szombaton szabadon engedendő túszok listáját

Az izraeli hadsereg megkapta szombaton azoknak az izraelieknek a listáját, akiket a Hamász szombaton, a tűzszünet második napján szabadon enged – írja az MTI.

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő irodájának a közlése szerint a Hamász 13 izraelit, köztük nyolc gyereket enged szabadon szombaton. A bejelentés szerint a szabadulók családtagjait már értesítették erről. Hangsúlyozták: A listát csak azután hozzák nyilvánosságra, hogy a túszok biztonságban lesznek Izraelben.

A négynapos tűzszünet első napján, pénteken a Hamász az október 7-i Izrael elleni támadás során ejtett mintegy 240 túsz közül 24-et szabadon engedett, Izrael pedig 39 palesztint, 24 nőt és 15 tinédzsert engedett ki a börtönökből. A gázai fogságból 13 izraeli, 10 thai és egy Fülöp-szigeteki állampolgár szabadult ki.

A tűzszüneti megállapodás részeként négy nap alatt a Hamásznak legalább 50 izraeli túszt, Izraelnek pedig 150 palesztin foglyot kell szabadon engednie. Izrael jelezte, hogy minden további 10 kiszabadult túsz után egy nappal meghosszabbítható a fegyverszünet.

Szombaton újabb túszok szabadulhatnak ki

A Hamász harcosai szombaton várhatóan újabb túszokat enged el palesztin foglyokért cserébe – közölték tisztviselők a The Guardian tudósítása szerint.

Az Agence France-Presse jelentése szerint a kulcsfontosságú közvetítő, Katar várhatóan szombaton jelenti be a kiszabadítandó foglyok és túszok számát – ez a második csere a négynapos tűzszünet pénteki életbelépése óta. Az izraeli hatóságok azt közölték, hogy megkapták a kiszabadítandó túszok listáját, de nem közölték a számokat vagy a pontos időpontot.

Katar és egy hivatalos izraeli lista szerint pénteken, a fegyverszünet első napján a Hamász 24 túszt engedett szabadon. 13 izraeli volt közöttük – mindannyian nők és gyerekek, köztük néhány kettős állampolgár – 10 thai és egy filippínó. A Hamász által közzétett kétperces videón zöld fejkendőt viselő, álarcos fegyveresek láthatók, amint átadták a túszokat a Vöröskereszt illetékeseinek.

Izrael pedig 39 nőt és gyermeket szabadított ki börtönéből.

Joe Biden amerikai elnök azt mondta újságíróknak Massachusettsben:

Ez még csak a kezdet, de eddig jól ment.

Hozzátette, szerinte reális az esély a fegyverszünet meghosszabbítására.

A Hamász még mindig mintegy 215 túszt tart fogva

Izrael 39 bebörtönzött palesztin foglyot, 24 nőt és 15 tinédzsert engedett szabadon a Hamásszal kötött megállapodás részeként pénteken késő este – írja az MTI.

A palesztinok szabadon bocsátására azután került sor, hogy pénteken a Hamász palesztin iszlamista szervezet által fogva tartott túszok közül 13 ember visszatért a zsidó állam területére. A Hamász összesen 24 túszt engedett szabadon pénteken, 13 izraeli állampolgárt, 10 thaiföldit és egy Fülöp-szigeteki vendégmunkást.

A The Times of Israel beszámolója szerint a szabadon engedett 13 izraeli túsz többsége jó fizikai állapotban van. Nyolc embert a Schneider Gyermekgyógyászati Központba szállítottak. Az orvosok előzetes vizsgálata alapján az intézmény azt közölte, hogy mind a nyolcan jó fizikai állapotban van.

A másik öt kiszabadult túszt, akik mind idős nők voltak, a Wolfson Medical Centerbe szállították. A kórház szerint néhányan gyengék és kimerültek voltak.

Mark Regev, az izraeli miniszterelnök külföldi médiával foglalkozó tanácsadója a Fox Newsnak nyilatkozva elmondta: Izraelt nem lepte meg, hogy nem voltak amerikai állampolgárok a Hamász által szabadon engedett első túszcsoportban.

Ez nem ért mindek meglepetésként, tudtuk ugyanis, hogy a thaiak közvetlenül tárgyaltak Iránnal

– mondta. Regev szerint Irán képes volt befolyásolni a Hamászt, és tárgyalni tudott thai állampolgárok szabadon bocsátásáról.

Doron Spielman, az izraeli védelmi erők hivatalos képviselője szombat hajnalban arról beszélt, hogy a Hamász még mindig mintegy 215 túszt tart fogva a Gázai övezetben. Az illetékes szerint „sok esetben nem tudjuk, hogy meghaltak-e vagy élnek. Próbálunk hírszerzési információkat szerezni, de tudjuk, hogy többen közülük meghaltak”.

Ugyancsak Doron Spielman hajnalban bejelentette, hogy az izraeli hadsereg megtiltotta a Gázai övezet északi része lakóinak, hogy visszatérjenek otthonaikba a pénteken Gázában életbe lépett négynapos fegyverszünet idejére.

Több százezer szórólapot dobtunk le a Gázai övezet déli részén, valamint üzeneteket tettünk közzé a közösségi médiában arról értesítve a lakosokat, hogy Gáza északi része háborús övezet. Saját biztonságuk érdekében nem engedjük, hogy visszatérjen erre a területre

– mondta.

Olvasói sztorik