Nagyvilág

A brit kormány nem tett le róla, hogy Ruandába telepítsen minden illegális bevándorlót

HENRY NICHOLLS / AFP
HENRY NICHOLLS / AFP

A brit kormány mindenképpen keresztül akarja vinni az illegális bevándorlók Ruandába telepítésére vonatkozó terveket – jelentette ki Robert Jenrick, a brit belügyminisztérium bevándorlási államtitkára a The Telegraph-nak adott interjúban.

Az MTI által szemlézett anyagban Jenrick megerősítette, hogy kabinet a jövő évi választásokig teljes egészében fel akarja számolni a tenger felőli illegális bevándorlást. Biztosított mindenkit, hogy körültekintő kormánynak megfelelően minden lehetséges lépést és megoldási tervet átgondoltak: a volt belügyminiszterrel számos lehetőséget megvizsgáltak, és végül arra a meggyőződésre jutottak, hogy a rendszerbe be kell vezetni az elrettentést.

„Biztosítanunk kell, hogy a Ruanda-terv még a jövő évi választások előtt sikerrel végződjön” – szögezte le az államtitkár, hangsúlyozva, hogy feltételeknek és kifogásoknak nincs helyük, és a kormány mindent megtesz azért, hogy a terveket megvalósítsa.

Jenrick elismerte ugyanakkor, hogy a kormány törekvéseit jelentősen megnehezítheti, ha jogellenesnek ítélik az illegális menedékkérők Ruandába telepítésére vonatkozó elképzelést. A legfelsőbb bíróság szerdán hoz döntést az üggyel kapcsolatban. A fellebbviteli bíróság nyáron jogellenesnek ítélte a több millió font költségvetésű tervet, de a belügyminisztérium fellebbezést nyújtott be a döntés ellen. Az államtitkár azt mondta, ha a legfelsőbb bíróság elutasítja a fellebbezést, abban az esetben is mindent meg kell tenni, hogy az illegálisan érkező csónakokat megállítsák.

Kapcsolódó
400 millióra perli a ruandai kormányt a „Hotel Ruanda" hős igazgatójának családja
Paul Rusesabagina a ruandai mészárlás idején 1200 embert mentett meg a biztos haláltól. A kormány megbízására viszont a család szerint elrabolták és megkínozták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik