Nagyvilág

Láncfűrésszel és fejszékkel vertek szét egy házat a brit tinédzserek, azzal védekeztek, hogy szellemet láttak

cottonbro studio / Pexels
cottonbro studio / Pexels

Egy 1,5 millió dollárt, azaz nagyjából 530 millió forintot érő házat vert szét láncfűrészekkel és fejszékkel egy csapat gyerek Nagy-Britanniában. A tinédzserek meghökkentő indoklást adtak tettükre a szülőknek: azért végeztek pusztítást, mert úgy vélik, egy szellem lakik a házban. Az Isle of Wight-ben található ingatlanban több mint 130 millió forintos kár keletkezett a hét gyerek pusztítása során. Az Insider szerint a tavaly májusban történt incidens ügyében most határozott a bíróság.

A ház tulajdonosai, egy házaspár és két kislányuk a pusztítás alatt nem tartózkodtak a házban, mivel éppen nyaraltak. A fiatalok a garázsban talált eszközökkel, többek közt láncfűrészekkel és fejszékkel tettek tönkre több festményt, ablakot, egy csillárt és egy családi örökségnek számító régi faliórát, majd olajfestékkel, kecsappal és festék spray-vel festették össze a házat. Több helyen letépték a tapétát, felborították az antik bútorokat, kivágtak egy pálmafát a kertben, megpróbáltak felgyújtani egy fűnyírót, és tönkretették az egyik tulajdonos esküvői ruháját. A tulajdonosok háborús övezetként írták le a látványt, amely fogadta őket hazatértükkor.

Az egyik érintett tinédzser édesapja azt nyilatkozta a Daily Mailnek, hogy a gyerekek állításuk szerint azért verték szét az ingatlant, mert úgy vélik, kísértetjárta házról van szó. Az egyes információk szerint több mint 400 éves ingatlan hírhedt a környéken, szerepel a szellemjárta házakat listázó Ghost Island: Isle of Wight Ghosts című könyvben is. A legenda szerint a ház felső emeletén meghalt egy cseléd azt követően, hogy büntetésből bezárták az egyik szobába. A helyiek azóta többször számoltak be arról, hogy egy szellemszerű alakot látnak a felső ablakban álldogálni, így terjedt el az, hogy szellemjárta házról van szó.

A 11 és 15 év közötti tinédzsereket a biztonsági kamera felvételei és a DNS-minták alapján azonosították. A bíróságon beismerték tettüket, fejenként 1500 fontnak (656 ezer forint) megfelelő összegű kompenzációt kell fizetniük a tulajdonosoknak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik