Hetvennégy kettős állampolgárságú amerikai hagyhatta el a Gázai-övezetet csütörtökön – közölte Joe Biden elnök a Fehér Házban. Az elnök egy nemzetközi tárgyalás előtt újságírók előtt számolt be a fejleményről, amelyhez többet nem fűzött.
Biden szerdán este egy kampányrendezvényen szintén röviden beszélt a gázai helyzetről, amikor egy ott feltűnő tüntető kérdésére azt mondta, hogy „szünetre” van szükség a harcokban. „A szünet azt jelenti, hogy idő nyílik a túszok kijuttatására” – fogalmazott az elnök.
Az amerikaiak kijutását a Gázai-övezetből Egyiptom felé megerősítette a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője is. John Kirby csütörtöki sajtótájékoztatóján ugyanakkor hangsúlyozta, hogy állandóan változó körülményekről van szó, és arról nem tudott részletekkel szolgálni, hogy mennyi időbe telhet, amíg mind a 400 ott tartózkodó amerikai állampolgár kijuthat a katonai művelet alatt álló palesztin területről.