Az Oroszországból származó földgáz tranzitjára kivetett adóról szóló bolgár döntés ellenséges lépés Magyarországgal és Szerbiával szemben
– kedden ezzel a címmel jelentetett meg a magyar és a szerb külügyminiszter közös kommünikét. „Ez az új bolgár intézkedés veszélyezteti Magyarország és Szerbia energiaellátásának biztonságát. Az Európai Unió nem alkalmaz szankciókat az Oroszországból induló földgázszállításokkal szemben, ezért a bolgár miniszterelnök erre vonatkozó érvelése teljességgel helytelen. Ez a döntés ellentétes az európai szolidaritással is, hiszen egy EU-tagállam és egy tagjelölt ország energiabiztonságát veszélyezteti. Magyarország és Szerbia összehangolja fellépését és nem hagyja megválaszolatlanul ezt az ellenséges bolgár döntést” – hangsúlyozza a Sinisa Mali szerb miniszterelnök-helyettes és Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter által jegyzett közös közlemény.
A bolgár Dnes.bg portál írása szerint Bulgária október 13-án vezetett be különadót a területén keresztül továbbított és szállított orosz földgázra. Az újság idézi Aszen Vaszilev bolgár pénzügyminiszter válaszát a magyar-szerb kommünikére. Vaszilev leszögezte: „Az új adó teljesen összhangban van az EU céljaival, miszerint csökkenteni kell a függőséget az orosz fosszilis fűtőanyagoktól” – fogalmazott Vaszilev, hozzátéve: a gáz árát egy adott ország számára a leszállítás helyszíneként megjelölt ponton érvényesítik, illetve határozzák meg a szállítási szerződések. Ez Magyarország esetében Kiskundorozsmát jelenti. A bolgár pénzügyminiszter tehát arra utalt, hogy az új szófiai adót nem a fogadó országoknak, hanem a Gazpromnak kell megfizetnie, éppen addig a pontig, amíg el nem éri a célországot az orosz gáz. Így ez a bolgár intézkedés szerinte nem befolyásolja a fogadó országok árszintjét. „Ez csak a Gazprom nyereségét csökkenti” – jegyezte meg. A miniszter elmondta, hogy szófiai kormány tájékoztatta Brüsszelt a változásokról.
Vaszilev arra is felhívta a figyelmet, hogy a Gazprom tavaly tavasszal, az ukrajnai háború megindítása után leállította a Bulgáriába irányuló földgázszállításokat. Oroszország 2008–2009 telén egyszer már elzárta a gázcsapot, akkor is egy Ukrajnával folytatott vita miatt. A bolgár pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy amikor a Gazprom tavaly leállt a szállításokkal, Szófiának 24 órán belül volt terve, és azóta Törökország és Görögország felé nyitottak, Görögország irányába új földgáz-összeköttetést teremtettek, egyúttal növelték a szállítási kapacitásokat Szerbia és Románia felé.
A bolgárokat keményen és példátlan hangnemben elítélő magyar-szerb közös kommüniké háttere, hogy a két ország csúcsvezetői, Orbán Viktor magyar kormányfő és Aleksandar Vucic szerb államfő a nyilatkozat kiadásakor éppen Kínában tárgyaltak. Ennél sokkal nagyobb és sokkal negatívabb nemzetközi visszhangot keltett, hogy a magyar miniszterelnök Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is találkozott Pekingben.
Hszi Csin-ping Pekingben nem győzte „régi barátjának” nevezni Orbán Viktort, Vlagyimir Putyin pedig Magyarországot dicsérte a kínai fővárosban. Szimbolikus jelentőségű, hogy az EU- és NATO-tag Magyarország külügyminisztere, Szijjártó Péter szintén Pekingben tárgyalta meg Sinisa Malival, a NATO-n kívüli és csupán EU-tagjelölti státusszal rendelkező Szerbia illetékesével a Bulgáriát elítélő közlemény szövegét. Szögezzük le:
Közben a szerb ellenzéki lap, a Danas leszögezi, hogy Kína és Oroszország Szerbia egyik legfőbb fegyverszállítója, méghozzá akkor, amikor Koszovó kapcsán kiéleződtek a délkelet-európai térségben a feszültségek. Mindez pedig a Nyugat és a régió számára is komoly biztonságpolitikai problémákat jelent. A cikk szerint Belgrád egyre inkább kezd távolodni az Európai Uniótól, és az a szabadkereskedelmi szerződés, amelyet most Pekingben kötöttek a szerbek Kínával, várhatóan érvényét vesztené, ha déli szomszédunk esetleg csatlakozhatna az EU-hoz. Ez az új egyezmény ugyanis szembe megy az uniós gazdaságpolitikával.
Szerbia elnöke egyébként megszólalt az orosz gáztranzit Bulgária általi megadóztatása kapcsán is. Vucic elmondta, hogy Rumen Radev bolgár államfőhöz fordul majd, hogy tárgyaljanak a kérdésről. „Ez számunkra hatalmas probléma” – fogalmazott, hozzátéve, hogy drasztikusan megdrágítaná a gáz árát Szerbiában.
Geopolitikai szemszögből nézve még érdekesebb, hogy az Orbán-kormányhoz közeli Magyar Nemzet szerint az USA állhat a bolgár lépés, az orosz gáz tranzitdíjának megadóztatása hátterében. Az „Amerikai nyomásra büntetné Magyarországot Bulgária” című cikk szerzője, Tütünkov Jordán szerint Szijjártó Péter már a néhány nappal korábbi, moszkvai látogatása során élesen bírálta Bulgáriát, „amiért kihirdetésre vár egy olyan törvény, amely lényegesen megdrágítaná a Magyarországra tartó gázszállításokat, sőt, külügyminiszterünk szerint nem zárható ki a Bulgárián áthaladó gázszállítás esetleges leállása” sem. A lap megállapítja: „Nyilvánvaló, hogy a törvényjavaslat amerikai nyomásra született. A javaslat kilátásba helyezte, hogy amennyiben a megemelt orosz tranzitdíjat nem fizetik be, akkor elzárják a gázcsapot.” Ennek alátámasztására a lap idézi Georgi Markov egykori alkotmánybírót, korábbi képviselőt, aki egy interjújában arról beszélt: „nyilvánvaló, hogy amerikai diktátum alapján akarjuk büntetni Alekszandr Vucicot és Orbán Viktort, ráadásul Denkov miniszterelnök nem tájékoztatta őket, hogy szankcionáljuk őket.” Markov neve Magyarországon is ismert, hiszen Az Orbán-jelenség címmel dicsőítő könyvet is írt a Fidesz vezetőjéről.
A Magyar Nemzet azt is felidézi, hogy Szijjártó a pekingi látogatása előtti napokban, Moszkvába érkezve kijelentette:
Ez nyilvánvalóan elfogadhatatlan. Hogy egy európai uniós tagállam veszélyeztesse egy másik európai uniós tagállam földgázellátását, az egészen egyszerűen ellentétes az európai szolidaritással, az európai szabályokkal.
Tütünkov óvatosságra is inti Bulgáriát: a bolgár törvénytervezetet szerinte „egyelőre még nem hirdették ki”, ám elfogadása „nagyon kockázatos lenne Bulgária számára, hiszen Magyarország meghiúsíthatja a balkáni ország legfőbb vágyát, a schengeni övezethez való csatlakozását”.
A szerb és a magyar kritikákra válaszul a bolgár „nyugatos” pártszövetség, a nagykoalíciós kormányt támogató PP-DB parlamenti képviselője, Venko Szabrutev viszont azt mondja: „Bulgária maga határozza meg, hogy mekkora adót (tranzitdíjat) vet ki a területén áthaladó gázra. A csővezeték bolgár, és mi határozzuk meg, hogy milyenek lesznek a tranzitdíjak. Magyarország és Szerbia keressenek alternatívát. Ez annak az államnak a joga, amely a csővezeték tulajdonosa.”
Szabrutev szerint amúgy összeurópai politika is, hogy többek között a földgáz és az olajtermékek eladásából származó bevételeket csökkentsék. „Tagjai vagyunk a nagy európai családnak, amely nem akarja a háborút Ukrajnában” – jegyezte meg, hozzátéve: az Oroszország által Bulgáriának fizetett tranzitdíjak „borzalmasan alacsonyak.” A törvénymódosítást a bolgár parlament már elfogadta, az új, megemelt tranzitdíjak október 13-a óta érvényben vannak, és ezt a bolgár állami közlönyben is publikálták.
De miről is van szó a bolgár lépés hátterében? A 24.hu-n már röviden beszámoltunk az ügyről a G7 gazdasági hírportál összefoglalója alapján. Eszerint a „Gazprom profitját védte Szijjártó Péter”, amikor Moszkvában kikelt a bolgár adóemelés ellen.
A bolgár parlament által több olvasatban tárgyalt törvénytervezet szerint az országon átszállított orosz gáz után megawattóránként 20 leva (nagyjából 4000 forint) extra tranzitdíjat kell fizetni. A G7 rámutat, hogy a jogszabály ugyan nem tűnik EU-konformnak (problémás, hogy láthatóan célzottan egy piaci szereplőre vetik ki), ám – Szijjártó Péter moszkvai nyilatkozataival szemben – nem a magyar gázellátást veszélyezteti, hanem az oroszokat sarcolja meg. Vagyis, ha a bolgár lépést kritizálta a külgazdasági és külügyminiszter, akkor tényleg az oroszok profitját védte.
A jelenlegi, Oroszországból Magyarországra behozott orosz gáz mennyiségét alapul véve a Portfolio számításai szerint az új bolgár adó összege 148 milliárd forintra rúgna.
Csakhogy az intézkedés valójában nem a magyar energiaellátást veszélyezteti, hanem az oroszoknak okoz jelentős többletkiadást. A G7 forrásai szerint ugyanis az MVM és az orosz állami Gazprom szerződése értelmében a szerb-magyar határnál van az átadási pont, azaz az ágazati gyakorlat szerint odáig minden költséget az eladó áll. Ezt megerősítette a 24.hu-nak nyilatkozó, névtelenséget kérő szakértő is. Magyar részről elvileg irreleváns, hogy mennyibe kerül a bolgár tranzit, hiszen annak megfizetése a Gazprom feladata.
A magyar félnek azonban ekkor sem a bolgárokkal, hanem a Gazprommal lenne vitája, hiszen az orosz cég nem teljesítené a szerződéses kötelezettségét.A Portfolio egy kicsit másképp látja a helyzetet. A lap elemzése szerint az új bolgár adó alanya a bolgár gáztranzit cég, a Bulgartransgaz lenne. Ezt a plusz adót a hálózatüzemeltető átterhelheti vagy a Gazpromra, vagy a vevőre, amely Magyarország esetében az MVM CEEnergy. Jogilag a magyar állami MVM CEEnergy és az orosz Gazprom áll szerződésben egymással, így a Bulgartransgazra kirótt új adó látszólag nem érinti ezt a szerződést, de a Portfolio szerint
életszerű azt feltételezni, hogy a bolgár cég az adót áthárítja az oroszra, és innentől kezdve az a nagy kérdés, hogy a Gazprom mit tesz.
Lapunk egy névtelenséget kérő szakértő azt mondta, amennyiben valóban a Magyar Nemzet által sugallt amerikai hatás érvényesült a bolgár döntések hátterében – és nem például a bolgár költségvetésben tátongó lyukak, azaz a büdzsé magas deficitje –, akkor Ukrajna esetleges szerepe is felmerül. Ha ugyanis nem Törökországon és Bulgárián keresztül érkezik az orosz gáz Magyarországra, akkor a másik útvonal Ukrajnán át vezetne. Vagyis a lehetséges amerikai érdek az ukrán tranzitdíjbevételek emelése lehetne, illetve az amerikai gázexport számára Európa szintén célpiac.
Ennek fényében érdekes egy augusztusi hír, mely szerint Szijjártó Péter a bolgár elnökkel, Rumen Radevvel egyeztetett, és ezek után azt mondta a magyar külügyminiszter:
egyetértettünk abban is, hogy az Ukrajnán keresztüli földgázszállítás várható megszakadása igencsak megnöveli a bolgár-szerb-magyar szállítási útvonal jelentőségét.
Ám tudni kell, hogy Bulgáriában valójában nem Radev kormányoz, hanem egy inkább az elnökkel szembenálló nagykoalíció, amelyet a „nyugatosok” és a „bolgár Orbán”, azaz Bojko Boriszov pártjai alkotnak, és amelynek elsődleges célja az euró mielőbbi bevezetése, valamint a schengeni övezethez való csatlakozás felgyorsítása. Ezért nyugatos törekvések jellemzik most az amúgy a populizmusra igencsak hajlamos Boriszovékat is, míg az oroszok iránt megértőbb Radev elnök kiszorult a bolgár politika főáramából. Így vele alighanem hiába egyeztetett Szijjártó Péter.
Jelenleg Magyarország valóban Bulgárián át, a Török Áramlat nevű, a Fekete-tenger alatt húzódó vezeték bulgáriai folytatása révén kapja a gáz jelentős részét. A Török Áramlat építéséhez és működtetéséhez korábban komoly amerikai és holland technológiát és know-how-t használtak fel, most viszont – elsősorban amerikai, és nem az uniós szankciók miatt – az oroszok kénytelenek üzemeltetni ezt csővezetéket. Feltehetően komoly erőfeszítéseket kell azonban a Kreml szakértőinek tennie ahhoz, hogy a nyugati technológiát működésben tudják tartani.
Azt is fontos tudni, orosz zsarolásról beszélt 2022-ben, amikor a Gazprom elkezdte csökkenteni a Lengyelországnak és Bulgáriának szállított gáz mennyiségét. Majd a Gazprom tavaly áprilisban bejelentette: leállítja a szállítást a balkáni országnak.
Az EU már akkor isÉrdekes, hogy Szijjártó idén januárban még megbízható partnernek nevezte Bulgáriát az orosz gáz továbbításában. Sőt, az akkori szófiai látogatásakor kiderült, hogy a paksi atomerőmű fűtőelemeinek szállításában is kulcsszerepe van Bulgáriának. A várnai kikötőből ugyanis Romániát át hozzák Magyarországra a radioaktív energiaforrást. Erre azért van szükség, mert az EU-szankciók ellehetetlenítették a fűtőelemek légi szállítását Oroszországból Paksra.
Mindez mutatja, hogy a magyar kormány és különösen Szijjártó hiába hangsúlyozza annyit, hogy az orosz energiaforrások Magyarországot segítik az energiafüggőség csökkentésében, a szankciók által sújtott Oroszországból csak több országon keresztül tudjuk megszerezni a gázt, ha nem akarunk Ukrajnán át importálni. Sőt, még Paks „üzemanyaggal” való ellátásakor is több országtól függünk. Így különösen érdekes, hogy éppen a napokban Pekingben ismételte meg Szijjártó:
Tetszik vagy nem, magyar-orosz együttműködés nélkül hazánk energiaellátásának biztonsága nem lenne garantálható.