Belföld

Katonai hadműveletnek nevezte Orbán az oroszok Ukrajna ellen indított háborúját a Putyinnal tartott találkozón

AFP
AFP

Orbán Viktor a Putyinnal tartott kétoldalú találkozón arról beszélt, hogy megszámolta, tizenháromszor találkozott az orosz elnökkel 2009 óta, de ilyen összetett körülmények között még sosem.

Ennek oka nem más, mint a katonai művelet és a vele járó nyugati szankciók

– mondta a magyar miniszterelnök a 444 cikke szerint. Orbán kijelentése azért érdekes, mert az oroszok hívják „különleges katonai hadműveletnek” az Ukrajnában zajló eseményeket, más – nem oroszbarát – országok vezetői háborúnak nevezik.

A találkozóról a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség tett közzé egy videót, melyet a 444 fordított le. A cikk szerint Putyin örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy ezekben a nehéz időkben is vannak európai államok, amelyekkel nem szűntek meg a kapcsolataik, annak ellenére, hogy nem könnyű azokat fenntartani.

Orbán azt is megemlítette, hogy Magyarország sosem akart és most sem készül ellenséges lenni Oroszországgal szemben, így amit tehet, azt meg is teszi, igyekszik mindent megmenteni a közös vívmányokból. Éspedig nemcsak a kétoldalú párbeszéd, hanem a gazdaság szintjén is. A magyar miniszterelnök külön is megköszöni Putyinnak, hogy a Roszatom Magyarország remek partnere maradt, és a Gazpromnak, hogy teljesíti szerződéses kötelezettségeit – írja a 444.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik