Nagyvilág

Ujhelyi István kivonult Putyin beszédéről Pekingben

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

A pekingi „Egy Övezet-Egy Út” rendezvényén tüntetőleg kivonult Vlagyimir Putyin orosz elnök beszédéről Ujhelyi István független Európai Parlamenti képviselő. Az egykori MSZP-s politikus több más európai vezetővel, így többek között Jean-Pierre Raffarin egykori francia miniszterelnökkel tiltakozott így.

Az elmúlt évtizedekben aktív közreműködője voltam az Európa – benne Magyarország – és Kína közötti, mindkét fél számára előnyös és okos együttműködések kialakításában, ezért is tettem eleget Hszi elnök mostani meghívásának is. Számtalan szakmai és politikai tárgyalásomon elmondtam, hogy a rendezvényen résztvevő Vlagyimir Putyin nem lehet tárgyalófél a globális jövőről szóló diskurzusban, az orosz agresszió pedig elfogadhatatlan, védhetetlen és magyarázhatatlan

– írta Ujhelyi a Facebook-oldalán. Hozzátette: a szintén jelenlévő ENSZ-főtitkár felszólalását már újra a teremben hallgatta meg.

Ujhelyi még júniusban jelentette be, hogy nem indul újra EP-mandátumért. A napokban adta hírül, hogy egy kínai gazdasági kamarának lesz a tanácsadója.

Mint ismert, Orbán Viktor miniszterelnök Pekingben kétoldalú tárgyalást folytatott Putyinnal. Ezzel a magyar kormányfő lett az első uniós vezető, aki 2022 februárja, vagyis az ukrajnai orosz invázió kezdete óta Putyinnal találkozott. Orbán amellett, hogy a béke fontosságát hangsúlyozta, az orosz-ukrán háborút nem nevezte háborúnak, hanem az oroszok által is használt „katonai hadműveletnek” hívta.

Kapcsolódó
Katonai hadműveletnek nevezte Orbán az oroszok Ukrajna ellen indított háborúját a Putyinnal tartott találkozón
Orbán azt is megemlítette, hogy Magyarország sosem akart és most sem készül ellenséges lenni Oroszországgal szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik