Élő Nagyvilág

Moszkva újabb brit vezetőket helyezett tiltólistára

Russian Foreign Ministry Press O / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP
Russian Foreign Ministry Press O / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

Lakott területet lőttek az oroszok

Az orosz csapatok lakott területeket lőttek szerdán az ukrajnai donyecki régió északi részén, aminek következtében egy helyi lakos meghalt, további négy pedig megsebesült – közölte a Donyeck megyei ügyészi hivatal a Facebookon.

Az előzetes adatok szerint az orosz erők irányított és nagyerejű bombákat vetettek be, valamint harckocsikból lőttek. Több mint kéttucat családi ház és kereskedelmi épület, gázvezetékek és az elektromos hálózat rongálódott vagy semmisült meg – írta közleményében az ügyészség.

AFP Az egyik megrongálódott ház.

Az ukrán vezérkar esti harctéri helyzetjelentésében arról számolt be, hogy az ukrán rakétaegységek megsemmisítettek egy Sz-300-as orosz légvédelmi rakétarendszert és hat tüzérségi fegyvert, a légierő pedig hét csapást mért orosz katonai összpontosulásokra. A katonai vezetés kiemelte, hogy folytatódik az ukrán offenzíva a Zaporizzsja megyei Melitopol és a donyecki régióban lévő Bahmut városok környékén.

A beszámoló szerint szerdán 14 katonai összecsapás történt, az orosz erők 44 légicsapást hajtottak végre, és 27-szer nyitottak tüzet rakéta-sorozatvetőkkel az ukrán csapatok állásaira és lakott területekre.

Ukrán katonai szóvivő: ismét feltűntek a keleti fronton Wagner-zsoldosok

Több egykori Wagner-zsoldos, aki Fehéroroszországban tartózkodott, szerződést írt alá az orosz védelmi minisztériummal, és ismét feltűntek Ukrajnában, a keleti fronton – mondta el Illja Jevlas, az ukrán keleti haderőcsoport szóvivője szerdán az Ukrajinszka Pravda hírportálnak.

A szóvivő hozzátette, hogy a fegyveresek egy része Afrikába ment harcolni.

A Wagner katonai magáncég egykori katonái jelenleg ténylegesen jelen vannak a keleti haderőcsoport területén. Részt vesznek a harci cselekményekben. Java részük Fehéroroszország területéről jött, ahol táboraik voltak

– fejtette ki Jevlas. Hozzátette, hogy most különböző alakulatokhoz osztják be őket. A szóvivő szerint a zsoldosok már nem jelentenek akkora fenyegetést, amióta vezetőjük, Jevgenyij Prigozsin meghalt.

Andrij Demcsenko, az ukrán határőrszolgálat szóvivője a hírportálnak elmondta, hogy több mint hatezer Wagner-zsoldos tartózkodott Fehéroroszország területén, mostanra viszont csupán körülbelül ötszázan maradtak.

(MTI)

Az Airbnb már most készül a háború utáni ukrajnai turizmusra

Az Airbnb és az Ukrán Állami Turisztikai Fejlesztési Ügynökség közös memorandumot írt alá a háború utáni időszakról – olvasható a megállapodásról kiadott közleményben. Az ügynökség vezetője, Mariana Oleskiv és Nathan Blecharczyk társalapító és stratégiai igazgató szerdán Ukrajna müncheni főkonzulátusán találkozott.

Az Airbnb azon kezdeményezése, hogy 130 000 ukrajnai menekültnek ingyenes ideiglenes szállást biztosít, jelentős támogatás volt számunkra. A győzelem után szeretnénk hálánkat kifejezni és vendégszeretetünket megmutatni azzal, hogy meghívjuk az egész világot, amely Ukrajna mellett áll, hogy látogasson el hozzánk. A ma aláírt együttműködési megállapodás tulajdonképpen azt bizonyítja, hogy a szándékunk országunk turizmusának a helyreállítására irányul

– fogalmazott Mariana Oleskiv.

Az ukrajnai háború kezdete óta az Airbnb.org több mint 130 000 embernek segített ingyenes és ideiglenes szállást találni. Ezeket a szállásokat az Airbnb, Inc. és más Airbnb.org adományozók, valamint az Airbnb.org-on keresztül ingyenes és kedvezményes szállásokat kínáló vendéglátók finanszírozták. Ezt a munkát az Airbnb.org partner civil szervezetei is lehetővé tették, amelyek segítettek a menekültek számára szállást foglalni és koordinálni. Az Airbnb.org világszerte több mint 40 szervezettel dolgozott együtt, hogy ideiglenes szállást biztosítson az Ukrajnából menekülő embereknek – olvasható a közleményben.

Moszkva újabb brit vezetőket helyezett tiltólistára

A Szevasztopol elleni pénteki támadást az ukrán hadsereg amerikai és brit szakemberekkel szoros koordinációban hajtotta végre – jelentette ki Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján.

Szeptember 22-én ismét támadás érte Szevasztopolt, és a legcsekélyebb kétség sem férhet hozzá, hogy a támadást nyugati hírszerzési eszközök, a NATO műholdas berendezései és felderítő repülőgépek felhasználásával tervezték meg előre, és az amerikai és brit hírszerző szolgálatok támogatásával és a velük való szoros koordinációban hajtották végre

– mondta Zaharova.

Az orosz védelmi tárca szerint az orosz légvédelem öt rakétát lőtt le, de a csapásban megsérült az orosz Fekete-tengeri Flotta történelmi főhadiszállásának épülete, egy katona pedig eltűnt. Ukrán katonai források a támadással kapcsolatban halálhírét keltették Viktor Szokolov tengernagynak, a flotta parancsnokának, akiről ezt követően több videófelvétel is megjelent az orosz állami médiában, bizonyítandó, hogy él.

Az orosz külügyminisztérium szerdán közölte, hogy ellenintézkedésként Moszkva újabb 23 brit állampolgárt vett fel Nagy-Britannia katonai és politikai intézményei, valamint újságírói és tudományos közösségének képviselői közül az Oroszországba való beutazástól eltiltottak listájára. Szerepel köztük mások mellett – ukrán katonák brit területen való kiképzése miatt – Tony Radakin tengernagy, a brit fegyveres erők vezérkari főnöke, Madeleine Alessandri, a brit Közös Hírszerzési Bizottság elnöke és Cressida Hogg, a BAE Systems hadiipari vállalat igazgatótanácsának elnöke. A korlátozás vonatkozik a brit pszichológiai központok azon munkatársaira is, akik „részt vesznek az Oroszország elleni fellépéshez szükséges információk gyűjtésében és elemzésében.” Ezen intézmények közé tartozik a Védelmi Tanulmányok Királyi Intézete, a Henry Jackson Alapítvány és a Civitas Kutatóintézet.

Az orosz külügyminisztérium szerint „London ellenséges lépéseire válaszul folytatódik a munka a tiltólista bővítésén.” (MTI)

Harminchatszor csaptak le az oroszok iráni drónnal Ukrajnára

Az orosz erők kedden harminchat csapást mértek Ukrajnára iráni kamikaze drónokkal – közölte az ukrán vezérkar a szerda reggeli tájékoztatóján.

Ilyen drónnal mértek csapást például az ukrán gabonaexport szempontjából kulcsfontosságú kikötővárosra, Izmajilra is, ebben a támadásban két ember sebesült meg és a berendezésekben is kár keletkezett.

A The Guardian írt arról, hogy ezek az iráni drónok európai alkatrészekkel vannak felszerelve, és öt európai vállalatot, köztük egy brit multi lengyel leányvállalatát nevezték meg az alkatrészek eredeti gyártójaként.

Az ukrán erők kedden 26 iráni drónt tudtak megsemmisíteni – közölte az ukrán vezérkar szóvivője.

Sérültekről, anyagi károkról érkeztek friss hírek orosz és ukrán oldalon

Nehéztüzérséggel lőtték orosz csapatok az éjszaka a Dnyipropetrovszki terület Nikopol kerületét és két ember megsérült – írja az ukrán állami média. Hat ház, egy magánvállalkozás épülete, egy autó és villanyvezetékek szintén megrongálódtak.

Orosz katonai repülőgépek hajnali öt óra körül lecsaptak a Herszon megyei Mykolaivka közelében is – derült ki a híradásokból. A támadás következményei még nem tisztázottak.

Kedden az orosz hadsereg 119 alkalommal lőtte a Herszon régiót: ezekben a támadásokban tizenkét ember sebesült meg. A Zaporizzsjai régiót 130 alkalommal támadták: egy ember meghalt, további egy fő megsebesült.

Leonyid Paszecsnyik, az orosz megszállók által a luhanszki régió élére ültetett kollaboráns vezető a TASZSZ szerint közölte, hogy Krasznodonban három óvoda és négy iskola távoktatásra állt át, mert a terület tűz alá került.

Vjacseszlav Gladkov, az Ukrajnával határos oroszországi Belgorod régió kormányzója Telegramon jelentette, hogy egy ember megsérült és repeszsérülésekkel kórházba került, miután ukrán ágyúzás érte Bolsetyrojtyszkoje falut.

(The Guardian)

Négyezer német katonát vezényelnének Litvániába

A NATO-tagállamoknak növelniük kell védelmi kiadásaikat – így fogalmazott szerdán Tallinnban Kaja Kallas észt miniszterelnök arra biztatva a tagországokat, hogy kövessék e téren a balti köztársaságok példáját.

A politikus a dpa német hírügynökségnek nyilatkozott az észt fővárosban zajló éves balti védelmi konferenciáról. Elmondta, hogy Észtország jövőre a bruttó hazai termék (GDP) 3,2 százalékát szánja védelmi kiadásokra.

Ezt szorgalmazom NATO-szinten is

– tette hozzá.

A tallinni tanácskozás témái között szerepelt az Ukrajna elleni orosz támadást követő regionális biztonsági helyzet is. Kallas erre utalva kifejtette: „Nézzük meg az 1988-as évet, amikor minden NATO-szövetséges a GDP több mint 1 százalékát költötte védelemre. És miért? Mert komoly veszélyt láttak. De most a veszély nagyobb, mint a hidegháború idején volt, mert a háború visszatért Európába.”

Boris Pistorius német védelmi miniszter, aki szerdán csatlakozott a konferenciához, beszédében Németország további támogatásáról biztosította a három balti NATO-tagországot „Oroszország elrettentésében”. „Németország vállalja a felelősséget és átveszi a vezető szerepet” – jelentette ki. Figyelmeztetett, hogy „szörnyű következményei” lennének, ha Vlagyimir Putyin orosz elnök tervei sikerrel járnának.

MTI / EPA / Toms Kalnins

Pistorius megerősítette egy német dandár litvániai telepítésének tervét. Eszerint 4000 német katonát vezényelnének a balti országba, ahol állandó jelleggel állomásoznának családjukkal együtt. (MTI)

Előkerült Viktor Szokolov, a halottnak hitt orosz flottaparancsnok

Előkerült egy videó Viktor Szokolovról, a fekete-tengeri orosz tengerészeti flotta parancsnokáról, akiről az ukrán különleges erők hétfőn azt állították, hogy harminchárom másik tengerésztiszttel együtt halálát lelte az orosz flotta szevasztopoli főhadiszállását ért rakétacsapásban.

A felvételt az orosz védelmi minisztérium hozta nyilvánosságra. Ezen kétségtelenül Szokolov tengernagy látható, de az nem teljesen világos, hogy a videó mikor készült. Az orosz védelmi minisztérium szerint a felvételen rögzített vezetői értekezlet kedden volt.

Russian Defense Ministry / ANADOLU AGENCY / AFP Viktor Szokolov az orosz védelmi minisztérium által nyilvánosságra hozott felvételen.

Az ukránok a hétfői közleményükben a tengernagyot nem említették név szerint, de bizonyítékok nélkül utaltak rá, hogy ő az egyik halottja a pénteki akciónak.

Ukrajna a BBC szerint a korábbi kijelentéseivel szemben visszakozni látszik az orosz védelmi minisztérium videójának nyilvánosságra kerülése után. Közleményükben most már csak nyílt forrásból származó információra hivatkozva állítják, hogy a parancsnok a harmincnégy áldozat egyike.

Rusztem Umerov, a nemrég kinevezett ukrán védelmi miniszter a CNN-nek azt mondta, ha Szokolov admirális meghalt, az „mindenkinek jó hír”, de ez még messze nem megerősített.

Sojgu bejelentette: 2025-ig oroszország eléri háborús céljait

Az orosz védelmi minisztérium tovább növeli a fegyveres erők harci erejét, többek között korszerű fegyverekkel és jobb kiképzéssel – közölte kedden az orosz védelmi miniszter a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség szerint.

Az intézkedések és a műveleti tervek következetes végrehajtása 2025-ig lehetővé teszi számunkra, hogy elérjük a kitűzött célokat

– idézték Szergej Sojgu szavait, amelyek az orosz védelmi minisztérium igazgatósági ülésén hangoztak el.

Anton Gerasenko, az ukrán belügyminisztérium tanácsadója az X közösségi platformon így kommentálta a bejelentést:

Milyen célokat tűztek ki? Hogy az orosz hadsereg teljesen szétesik? „Negatív offenzíva” lesz egészen Moszkváig? Mindent, ami lehetséges, ellopnak 2025-ig az orosz költségvetésből?

Olvasói sztorik