Nagyvilág

Elon Muskkal találkozott Novák Katalin

Novák Katalin némileg váratlanul meghívta Elon Muskot a budapesti Demográfiai Csúcsra, miután a Tesla vezére megosztotta Tucker Carlson Orbán Viktorral készített interjúját azzal a kommenttel, hogy

nagyon érdekes. Magyarország komoly erőfeszítéseket tesz, hogy kezelje a születési ráta problémáját.

A köztársasági elnök most azt írta a Facebookon, hogy Musk végül nem tudott eljönni a csúcsra, de most pótolják a találkozót.

A poszt szerint az államfő és a milliárdos vállalkozó az amerikai Austinban futott össze.

Novák Katalin keddre ígért részleteket, de Farkas Vajk, a Sándor-palota kommunikációs igazgatója a közmédiának azt elöljáróban elmondta, hogy az üzletember egyik kisfiával fogadta a magyar államfőt, akivel négyszemközti megbeszélést folytatott. Novák a találkozó első perceiben kifejtette, hogy a klímaváltozás megoldandó problémája mellett a demográfiai válságra kevesebb figyelem vetül.

Hozzátette, a magyar államfő egyesült államokbeli látogatásának egyik kiemelt célja, hogy olyanokkal találkozzon, akik szövetségesek a népesedési problémák megoldását célzó lépésekhez. Ebbe a sorba illeszkedik a megbeszélés Elon Muskkal, valamint korábban Texas állam kormányzójával, Greg Abott-tal és a Greg Gianfortéval, Montana állam kormányzójával tartott találkozó – hangsúlyozta a kommunikációs igazgató. A köztársasági elnök hivatalos látogatása kedden Utah állam fővárosában zárul, ahol Novák Katalin Spencer Cox kormányzóval szintén egyeztet a demográfiai kérdésekről is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik