Varga Jennifer / 24.hu
Nagyvilág

Szijjártó Péter kifejtette az orosz állami médiának, hogy nincs szükség több Oroszország elleni szankcióra, majd bejelentette, hogy ismét Moszkvába utazik

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter orosz kollégájával, Szergej Lavrovval találkozott az ENSZ-közgyűlés alkalmából pénteken New Yorkban, ahol egyebek mellett az 56-os forradalmárokat fasisztázó orosz tankönyvre is rákérdezett. A megbeszélés után interjút adott a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek, és kifejtette véleményét az EU tervezett, 12. szankciós csomagjáról.

Sajnos az uniós szankciók szakmai értékelésére, elemzésére eddig nem került sor

– vélekedett a magyar tárcavezető, aki szerint „nincs szükség további, Oroszország elleni uniós szankciókra”. Nehezményezte, hogy a szankciókról szóló diskurzus Európában mindig „érzelmi, politikai és ideológiai alapú”.

Ha összevetem a szankciók Oroszországra és Európára gyakorolt hatását, akkor azt látom, hogy mi többet veszítünk

– mondta Szijjártó, aki azt is reméli, hogy a Nyugat és a Kelet közti civilizált együttműködés egyszer visszatér, hiszen ez volna mindannyiunk érdeke.

Az orosz hírszolgáltató később közölte, hogy a magyar külügyminiszter azt is elárulta nekik, hogy október 11-13-án Moszkvába látogat, ahol energetikai kérdésekről fog tárgyalni Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettessel. A találkozóra az orosz energiahéten kerül sor. Szijjártó hangsúlyozta: a magyar energiabiztonság Oroszországtól függ.

Ez lesz az ötödik alkalom, hogy a magyar külügyminiszter Moszkvába látogat azóta, hogy Oroszország 2022. februárjában lerohanta Ukrajnát.

Kapcsolódó
Szijjártó Péter szerint lehetnénk barátok, szövetségesek is Ukrajnával
Ehhez azonban szerinte az ukránoknak fel kéne hagyni a kárpátaljaiak jogfosztásával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik