A következő élő közvetítés része Stoltenberg: Nincs arra utaló jel, hogy szándékos orosz támadás állna a romániai dróntörmelékek mögött

További segítséget ígértek Ukrajnának a baltiak és az északi országok

További támogatásukról biztosították Ukrajnát a balti és az észak-európai államok külügyminiszterei csütörtöki rigai találkozójukon.

Egyvalami világos: barátokként összefogunk, és segítünk Ukrajnának, amely meg fogja nyerni ezt a háborút

– hangoztatta Krisjanis Karins leköszönő lett miniszterelnök, aki egyben a balti ország ügyvivő külügyminisztere is.

Dominika Zarzycka / NurPhoto / AFP

Beszámolója szerint az említett országcsoport mostani megbeszéléseinek központjában az állt, hogy miként lehetne jobban és összehangoltabban segíteni a kijevi vezetést. Megvitatták azt is, hogy az Európától távolabb eső országoknak hogyan lehetne tudtukra adni, hogy „Oroszország Ukrajna elleni brutális háborúja valóban egy imperialista háború” – tette hozzá Karins.

A leköszönő lett kormányfő szerint a tanácskozás résztvevői egyetértettek abban, hogy Oroszországot felelősségre kell vonni a háborúért.

Az észak-európai és balti államok – Svédország, Finnország, Norvégia, Izland, Dánia, illetve Észtország, Litvánia és Lettország – rendszeresen egyeztetnek politikai kérdésekben, hogy összehangolják erőfeszítéseiket.

(MTI)

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik