Nagyvilág

A szlovák titkosszolgálat fedezhette a Fico pártjának szivárogtató, szökésben lévő nyomozót

VLADIMIR SIMICEK / AFP
VLADIMIR SIMICEK / AFP

A Szlovák Titkosszolgálat (SIS) segítette a szlovákiai Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) külföldre szökött nyomozóját, hogy még csak véletlenül se adják ki Szlovákiának – írja a Napunk című lap az SME című napilapra hivatkozva. A szlovák újság megszerezte a NAKA Végkifejlet (Rozuzlenie) elnevezésű akciójának vádiratát. Innen lehet tudni, hogy két tanú is a titkosszolgálat ellen vallott, amelynek az egyik feladata épp az lenne, hogy Szlovákia belbiztonsága felett őrködjék.

A lap szerint a szökésben lévő rendőrnyomozó, Ján Kaľavsky információkat szivárogtatott arról a nyomozásról, amely az oroszpártinak tartott Robert Fico korábbi kormányzása alatti bűncselekményeket vizsgálta. A szökött rendőrnyomozó titkos hangfelvételeket készített kollégái beszélgetéseiről, ezek átiratai később pedig Fico pártjánál, a Smernél bukkantak fel.

A szeptemberi szlovákiai választások esélyesének tartott Fico, aki egyben Orbán Viktor közeli szövetségese, a kiszivárogtatott anyagokat arra használta, hogy sajtótájékoztatóin a jelöltjei ellen indított eljárásokkat hiteltelenítse.

Az érintett rendőrnyomozót nem jogerősen elítélték ugyan korrupció és belső információk kiszivárogtatása miatt, de már két éve Bosznia-Hercegovinában tartózkodik, ahol menedékjogot kért. A szlovák rendőrség 2022 tavaszán az Interpol segítségével megtudta, hogy Kaľavskyt őrizetbe vették Bosznia-Hercegovinában, és kérték a kiadatását. Bosznia-Hercegovina azonban ezt a szökött rendőr menedékjogi státuszára hivatkozva elutasította.

Mint arról az Új Szó nyomán korábban beszámoltunk, a szlovák rendőrség elit alakulata, a NAKA a múlt héten csütörtökön razziázott a két szlovák titkosszolgálat vezetőinél. A Végkifejlet (Rozuzlenie) fedőnevű akció keretében több személy ellen eljárás indult. Michal Aláč, a titkosszolgálat vezetője és másik négy személy ellen szervezett bűnözői csoport létrehozása miatt indult eljárás, mivel a csoport igyekezett megnehezíteni vagy meghiúsítani egyes korrupciós ügyek és más bűncselekmények kivizsgálását. Emellett azt a benyomást próbálták kelteni, hogy a nyomozók manipulálják a tanúvallomásokat. A gyanúsítottak mindezeken felül diszkreditálni próbálták a bűnüldöző szerveket. További két személyt bosszúállás szándékával elkövetett hivatalos jogkörrel való visszaéléssel gyanúsítanak.

Robert Fico, korábban rendőrpuccsnak minősítette a csütörtöki rendőrségi akciót.

Kapcsolódó
A szlovák titkosszolgálatoknál razziázott a rendőrség, Fico szerint rendőrpuccs zajlik
Az államfő a Biztonsági Tanács összehívását kérte, Ódor Lajos miniszterelnök nyugalomra int.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik