Nagyvilág

Élete végéig börtönben marad a hét csecsemőt meggyilkoló brit ápolónő

Cheshire Constabulary / AFP
Cheshire Constabulary / AFP

Rácsok mögött tölti élete hátralevő részét az a harminchárom éves ápolónő, aki 2015 és 2016 között öt kisfiút és két kislányt gyilkolt meg szándékosan munkahelyén, az észak-angliai Countess of Chester kórház újszülött-osztályán. Rémtettei által ő lett Nagy-Britannia modernkori történetének leghatékonyabb sorozatgyilkosa.

A nő módszere többnyire az volt, hogy inzulininjekciót adott be a védtelen csecsemőknek, vagy levegőt fecskendezett a vénájukba, illetve kényszeretetés közben tejbe fojtotta áldozatait. 

A nő által megtámadott csecsemők között több ikerpár is volt. Az egyik esetben mindkét testvért meggyilkolta, egy másik esetben a hármas ikerből kettő gyermeket, két esetben pedig az ikerárnak csak az egyik tagját ölte meg, minthogy az ikerpárok másik tagját nem sikerült. Lucy Letby a hét rendbeli csecsemőgyilkosság mellett hat gyilkossági kísérlet miatt is bíróság elé állt: bűnösségét pénteken mondták ki, hétfőn pedig tényleges életfogytiglani börtönbüntetését hirdette ki a manchesteri bíróság.

Kegyetlen, előre kiszámított és cinikus gyermekgyilkossági akció volt ez, ami a legkisebb és legkiszolgáltatottabb gyermekeket ellen irányult

idézte a Reuters a bírót, aki szerint a nő tetteiben a szadizmussal keveredett a rosszindulat, bűntudata nem volt, és enyhítő körülmény sincs cselekedeteire.

Kapcsolódó
Hét csecsemőt gyilkolt meg a nővér az újszülöttosztályon
Nagy-Britannia modernkori történetének legeredményesebb sorozatgyilkosa kerül rácsok mögé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik