Nagyvilág

Megemelik a terrokészültséget Svédországban

Azwar Ipank / AFP
Azwar Ipank / AFP

A svéd biztonsági és hírszerző szolgálat (SAPO) csütörtökön közölte, hogy az ország terrorkészültségét megemelik a négyes szintre az ötös fokozatig terjedő skálán, írja az MTI.

A készültségi szint emelésére a fokozódó nemzetközi feszültség miatt került sor, miután néhány szűk csoport által Svédországban és Dániában iszlámellenes szándékkal elkövetett Korán-égetések miatt számos iszlám országban dühös tiltakozások voltak.

Az események különösen heves reakciókat váltottak ki Irakban, ahol a kormány ki is utasította a svéd nagykövetet, miután Bagdadban tüntetők behatoltak a svéd nagykövetségre és felgyújtották az épületet.

A Svédország elleni fenyegetettség fokozatosan változott, az erőszakos iszlamista szereplők által elkövetett támadások esélye pedig nőtt az év folyamán

– közölte a SAPO.

A svéd hírszerzés szerint az országot korábban a lehetséges célpontok közé sorolták, azonban most már kiemelt célpontként tartják számon.

A belbiztonsági szolgálat július végén kiadott közleménye szerint Svédország hírneve szenvedett csorbát a már jó ideje tartó dezinformációs kampányhoz köthető akciók miatt. Ennek tulajdoníthatóan a hagyományosan toleráns imázs helyett Svédországot most már sok helyen az iszlámmal és a muszlimokkal szemben ellenséges országnak tekintik. Elterjedt az nézet is, hogy „Svédországban tolerálják a muszlimok elleni támadásokat, és a hatóságok elrabolják a muszlim gyermekeket.”

Mindez összességében valószínűleg növeli az erőszakos iszlamista környezetből származó személyek általi fenyegetést

– közölte a SAPO.

A hírszerzés szerint a svéd biztonsági szolgálatok folyamatosan figyelemmel kísérik a svéd állampolgárok és a svéd érdekeltségek elleni külföldi fenyegetéseket.

Kapcsolódó
Szabad véleménynyilvánítás vagy provokáció a Korán-égetés?
Az iraki kormány megszakította diplomáciai kapcsolatait Svédországgal a Korán megszentségtelenítése miatti tiltakozásként. Vajon meddig terjed a szabad véleménynyilvánítás, és egy-egy cselekmény mikortól számít provokációnak?

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik