Nagyvilág

Letartóztattak egy madárijesztőt Franciaországban

Lalbenque kétezer lelkes kisközség Dél-Franciaországban – a falu eddig csak román stílusú templomáról meg a környéken található jó minőségű szarvasgombáról volt híres, most azonban egy madárijesztőnek köszönhetően felkerült az országos lapok híroldalára. A rendőrség ugyanis augusztus elején kivonult a város piacterére, ahol a Jean-Yves nevű madárijesztőt azonosítás után bevitték az őrsre. A seprűből, vajszínű vájlingból és partvisfejből összetákolt madárijesztő letartóztatásakor rongyos farmernadrágot és fekete trikót viselt, a trikón az ACAB felirat volt látható.

A betűszó az angol All cops are bastard (kb. Minden zsaru seggfej) rövidítése, amely nyilvánvalóan nem a helyi közegre vonatkozott, hanem az utóbbi időben erősen jobbra tolódó francia „rendőrállamnak” volt a kritikája. A madárijesztőt egyébként, amely egy tízéves kisfiú alkotása, nem sokkal azután vették őrizetbe, hogy a faluban tartott madárijesztő-vetélkedőn megkapta az első díjat.

Mindez azért is meglepő, mert a kis alkotó családja a verseny előtt ügyvéddel is konzultált, és az ügyvéd biztosította a szülőket, hogy a trikó felirata nem tekinthető bűncselekménynek, arról nem beszélve, hogy a madárijesztő-vetélkedő karneválként is felfogható, márpedig a karneválnak épp a hétköznapokban érvényes szabályok átmeneti felrúgása a lényege. És különben is, a madárijesztőre szavazó falubeliek többsége azt hitte, hogy a rendőrség által kifogásolt betűszó valójában a díjnyertes alkotás neve.

A helybeliek kedvtelve nézegették a piactéren a madárijesztőket, mígnem egy civil rendőrként bemutatkozó férfi meg nem kérdezte a vetélkedő szervezőjétől, hogy mi az ACAB betűszó jelentése. És amikor megtudta, miről van szó, közölte a rendezővel, hogy a betűszó „gyűlöletre való uszítás”, és kötelessége tájékoztatni az illetékeseket. Nem sokkal ezután a rendőrség ki is szállt a piactérre, és a helybeliek elmondása szerint úgy érdeklődött a madárijesztő után, mintha valóságos személyről volna szó. Hogy valamennyire megnyugtassa a kedélyeket, a kisközség polgármestere próbált ugyan a rendőrök lelkére beszélni, de azok felettesük utasítására végül mégis eljártak az ügyben.

A sajtó érdeklődésére a rendőrőrs közölte: a madárijesztő letartóztatásával lezártnak tekintik az ügyet, eljárást nem indítanak sem az őrizetes, sem a tízéves gyerek ellen, ahogyan a piactéren maradó többi madárijesztő ellen sem terveznek intézkedést.

Ádám Péter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik