Élő Nagyvilág

Az ukránok tárgyalnának, de Putyinban cseppet sem bíznak

Alexander KAZAKOV / POOL / AFP
Alexander KAZAKOV / POOL / AFP

A Bacardit is felrakták arra a listára, ahol az ukránok a háború szponzorait gyűjtik

A Bacardi Limited is felkerült az ukrán korrupciómegelőzési hivatal által összeállított listára, amelyen a háború nemzetközi szponzorait gyűjtik. Ez az a lista, amelyre korábban az OTP is felkerült, és ami miatt a magyar kormány vétózza az ukrajnának nyújtott segélycsomagokat. A Bacardi az ukránok szerint a háború kitörése után azt állította, leáll az orosz exporttal, de továbbra is több millió dollár értékben szállít Oroszországba. Az ügynökség szerint a Bacardi orosz leánya kihasználta azt, hogy több nyugati alkoholgyártó kivonult Oroszországból, és növelte a piacát.

Ketten meghaltak egy falu bombázásakor

Két ember meghalt, amikor az ukránok lőni kezdték Csauszi falut Brijanszk régióban. Korábban még csak egy halottról lehetett tudni, a másik halálhírt most közölte a régió kormányzója.

Újra teljes áramszünet fenyeget a zaporizzsjai atomerőműben

Az orosz megszállás alatt álló zaporizzsjai atomerőműben az éjjel megszűnt a 750 kilovolt feszültségű külső fővezeték áramellátása – közölte csütörtökön az ukrajnai atomerőműveket üzemeltető Enerhoatom állami vállalat.

Ezt követően a nukleáris létesítményt át kellett kapcsolni az egyetlen rendelkezésre álló 330 kilovoltos tartalékvezetékre, amelynek lekapcsolása a külső áramellátás elvesztésével, azaz egy újabb teljes áramszünettel fenyeget

– figyelmeztetett közleményében a vállalat.

Az Enerhoatom szerint ebben az esetben a nukleáris és sugárbiztonságot fenyegető fő veszély az, hogy a zaporizzsjai atomerőmű négyes reaktorblokkja jelenleg úgynevezett forró leállás üzemmódban van, amelyet az oroszok az üzemeltetési engedély feltételeit megsértve alkalmaztak – hangsúlyozta az állami cég. Tarasz Tkacs, az Enerhoatom megbízott ügyvezető igazgatója szerint ha a külső áramellátás teljesen megszűnik, az erőmű fő keringető szivattyúi kikapcsolnak, és a reaktor „természetes keringető” üzemmódba kapcsol. Ebben az esetben sürgősen le kell hűteni – emelte ki.

A zaporizzsjai atomerőmű orosz megszállásának folytatódása, az, hogy a létesítményt illegitim és felkészületlen orosz vezetés irányítja, amely semmilyen felelősséget nem vállal a nukleáris és sugárbiztonságért, folyamatosan közelebb hozza az erőművet a katasztrófához

– figyelmeztetett az Enerhoatom. A vállalat sürgette, hogy éppen ezért a létesítmény fölötti teljes ellenőrzést haladéktalanul vissza kell adni a legális üzemeltetőnek, vagyis az Enerhoatomnak.

Az UNIAN ukrán hírportál emlékeztetett arra, hogy jelenleg nem termel áramot Európa legnagyobb teljesítményű, az orosz-ukrán frontvonal közvetlen közelében fekvő – tavaly március óta orosz megszállás alatt álló – atomerőműve. Hat reaktorblokja közül öt „hideg leállás” üzemmódban van július 25. óta, egyedül a négyes reaktor van „forró leállásban” az erőmű gőzellátásának biztosítása érdekében. Kijev szerint ez azonban veszélyes, a négyes reaktort is „hideg leállásba” kellene helyezni, mert hosszú ideje nem végezték el rajta a szükséges karbantartási munkákat.

(MTI)

Újabb települések kiürítését kezdték meg az ukránok

Az ukrán hatóságok az orosz ágyúzások egyre fokozódó hevessége miatt az Ukrajna keleti felében lévő Harkiv megyei Kupjanszk város környékén fekvő 37 településről megkezdik a lakosok kényszerevakuálását – közölte Kupjanszk katonai közigazgatása csütörtökön a Telegramon.

A tájékoztatás szerint az evakuálás kötelező jellegű, és a térség ukrán ellenőrzésű településeire vonatkozik. A parancsot szerdán írta alá a járási katonai közigazgatás megbízott vezetője, Andrij Kanasevics.

(MTI)

Az erősödő orosz támadás miatt kötelező evakuálást rendeltek el az ősszel visszafoglalt Kupjanszkban

Az ukrajnai Harkiv régióban található Kupjanszk városában és környékén kötelező evakuálást rendeltek el a helyi hatóságok a területet érő intenzív orosz ágyúzás miatt – írja a CNN.

Emlékeztetnek, hogy Kupjanszk egyike volt azoknak a településeknek, amelyeket tavaly szeptemberben egy villámgyors ukrán offenzíva során felszabadítottak, de az elmúlt hetekben Oroszország fokozta erőfeszítéseit a város második alkalommal történő elfoglalására.

Az elmúlt hetekben az orosz erők fokozták az Oszkil folyótól keletre fekvő ukrán frontvonalak áttörésére irányuló kísérleteket, és fokozták a folyó mindkét oldalán lévő települések elleni légicsapások és tüzérségi sortüzek gyakoriságát.

Kijev Putyinban egyáltalán nem bízik, de harmadik fél közvetítésével hajlandó lenne tárgyalni

Kizárta a tárgyalások lehetőségét Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, de lehetségesnek nevezte a más, harmadik fél közvetítésével történő egyeztetést Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a Corriere della Sera című olasz lapban közölt interjúban csütörtökön.

Kuleba kijelentette, Kijev nem hajlandó közvetlenül Putyinnal tárgyalni.

Az országunkat ért agresszió kezdetétől elkövetett bűncselekmények túl súlyosak ahhoz, hogy egy asztalhoz le lehessen ülni. Abszolúte nem bízunk meg benne. A közvetítés azonban harmadik fél részéről lehetséges, azzal a feltétellel, hogy az oroszok készen álljanak a visszavonulásra

jelentette ki az ukrán diplomácia vezetője.

Nem zárta ki, hogy ha Putyinnal nem is, Oroszországgal tárgyalhatnának akár már a csapatok Ukrajnából való kivonulása előtt. „Biztosaknak kell azonban lennünk, hogy tényleg elmennek, nem pedig csapdáról van szó, és újraindítják a támadást” – jelentette ki Dmitro Kuleba.

Úgy vélte, a fekete-tengeri gabonaegyezmény orosz részről történt felbontása, vagy az utóbbi napokban intenzívebbé vált harci cselekmények nem a háború bővülését jelentik, mivel az első naptól, 2022. február 24-től kezdve „mindennapos és totális háború”.

Döntőnek és pozitív politikai üzenetnek nevezte Kína részvételét a Dzsiddában rendezett nemzetközi találkozón, melyen az ukrajnai béke lehetőségeiről volt szó. Hangsúlyozta, nem várnak hirtelen fordulatot a Moszkva kiemelt diplomáciai partnerének tartott Peking részéről, de

nagyon fontos, hogy Kína a béke és Ukrajna területi integritása mellett maradjon.

Hozzátette, Kijev értesült, hogy egyes kínai cégek exportálnak alkatrészeket az orosz hadiparba, de nem tömeges szállításról van szó.

Ami a Wagner katonai magánvállalat katonáinak lázadását illeti, Dmitro Kuleba azt mondta, a jelenlegi látszólagos csend mögött vihar dúl az orosz politikában. Kijelentette, az ukrán ellentámadás „lassan, de folyamatosan” halad előre.

Biztos vagyok abban, hogy győzni fogunk

jelentette ki.  Úgy vélte, az idő Ukrajnának dolgozik, mert Kijev katonai ereje növekszik, miközben Oroszországé csökken.

A Ferenc pápa által kezdeményezett békemisszióval kapcsolatban Kuleba azt mondta, nem lát különösebb előrelépést, de Kijev továbbra is szívesen látja a pápát Ukrajnában.

(MTI)

Jelentős károkat szenvedett az orosz gyár, ahol szerdán robbanás történt

Az orosz Interfax hírügynökség azt írja, hogy a Zagorszkij optikai és mechanikai üzem jelentős károkat szenvedett abban a robbanásban, amely szerdán történt a Moszkva melletti gyáregységben. Erről a tulajdonos cég adott ki közleményt, hozzátéve, hogy még mindig nehéz pontos értékelést adni. Az incidensben egy ember meghalt, ötvenen megsérültek, tizenkét embert pedig még keresnek.

Az orosz sajtó szerint egy pirotechnikai eszközöket tároló raktár robbant fel, többen azonban kételkednek ebben, mondván a robbanás jellege nem arra utal, hogy pirotechnikai eszközök semmisültek volna meg.

A hadsereggel szerződött Zagorszkij gyár a Svabe Holding tulajdonába tartozik, és irányzékokat, hőkamerákat, lézeres távolságmérőket és más hasonló termékeket gyárt.

Oroszországnak folytatott kémkedéssel gyanúsítanak egy német védelmi beszerzőt

Oroszországnak folytatott kémkedés gyanúja miatt letartóztatták a német hadsereg (Bundeswehr) beszerzési hivatalának (BAAINBw) egyik munkatársát – közölte csütörtökön a szövetségi legfőbb ügyészség.

A közleményben Thomas H. néven azonosított német állampolgár a nyomozás eddigi adatai szerint az idén májustól többször megkereste a bonni orosz főkonzulátust és a berlini orosz nagykövetséget, és együttműködést ajánlott fel. Egy alkalommal át is adott a hivatalnál végzett munkája révén szerzett információkat, mégpedig azzal a szándékkal, hogy eljuttassa egy orosz hírszerző szolgálathoz.

A férfit kedden vették őrizetbe Koblenzben, és a szövetségi legfelsőbb bíróság utasítására előzetes letartóztatásba helyezték. Otthonát és munkahelyét átkutatták. Ügyében a szövetségi bűnügyi hivatal nyomoz a katonai elhárítással (MAD) és a szövetségi alkotmányvédelmi hivatallal (BfV) – közölték.

Nancy Faeser szövetségi belügyminiszter az esettel kapcsolatban kiemelte, hogy az Ukrajna elleni orosz háború „Németországban is megváltoztatta a biztonsági helyzetet”. A kémkedés, a dezinformációs kampányok és az informatikai támogatások veszélye „más dimenziót öltött”, ugyanakkor Thomas H. ügye is azt mutatja, hogy a hatóságok „szemmel tartják a németországi orosz kémkedést, és következetesen fellépnek ellene” – mondta a miniszter az ARD országos köztelevízió hírportálján idézett nyilatkozatában.

(MTI)

Az éjjel megint tartalékvezetékre kellett kapcsolni a Zaporizzsja-erőművet

Az oroszok által megszállt ukrajnai Zaporizzsja-atomerőmű az éjszaka folyamán ismét elvesztette a kapcsolatot az utolsó megmaradt külső fő áramvezetékkel, és tartalékvezetékre kapcsolt – írja az Energoatom közlése alapján a Guardian.

Az energetikai cég közölte, hogy Európa legnagyobb atomerőműve az áramkimaradás szélére került, mivel a tartalékvezeték a fő áramvezeték teljesítményének kevesebb mint felével rendelkezett. Ez az energiaegység fő berendezéseinek meghibásodását is eredményezheti.

A hat reaktorral rendelkező zaporizzsjai atomerőművet Moszkva 2022. februári inváziójának kezdete óta az orosz hadsereg ellenőrzi. Mindkét fél többször is azzal vádolta a másikat, hogy veszélyezteti az erőmű biztonságát, ahol az ukrán személyzet a megszállás kényszere alatt dolgozik most is.

Az orosz hatóságok fokozottan akadályozzák a VPN-hez való hozzáférést

Az elmúlt héten az orosz hatóságok fokozhatták az erőfeszítéseiket annak érdekében, hogy megakadályozzák az orosz állampolgárok virtuális magánhálózatokhoz, azaz VPN-ekhez való hozzáférését – olvasható a brit védelmi minisztérium csütörtök reggeli jelentésében.

Értesülések szerint a legnépszerűbb VPN-ek közül sok használhatatlanná vált Oroszország egyes régióiban. A VPN-ek lehetővé teszik a felhasználóik számára, hogy elrejtsék az internethez való hozzáférésüket, és megkerüljék az állami cenzúrát.

Ugyan a VPN-ek 2017 óta illegálisak Oroszországban, mégis rendkívül népszerűek, ugyanis lehetővé teszik a felhasználóknak, hogy objektív nemzetközi hírforrásokhoz férjenek hozzá, például az ukrajnai háborúval kapcsolatban.

A brit hírszerzés szerint valószínűleg a VPN-ek jelentik a legnagyobb akadályát az orosz állam azon próbálkozásainak, amelyek a belföldi információáramlás átfogó ellenőrzésére irányulnak. A gyakori technikai zavarok mellett az orosz állam nyilvános tájékoztató kampányt is indított és azzal ijesztgeti a lakosságot, hogy a VPN-ek a személyes adataikat veszélyeztetik.

Az oroszok azt állítják, hogy Moszkva felé tartó ukrán drónokat lőttek le

Oroszország állítása szerint 11 ukrán drónt lőttek le a Krím közelében, és még kettőt, melyek Moszkva felé tartottak – írja a The Guardian. Az oroszok már a szerdai napon is azt közölték, hogy Moszkva felé tartó drónókat szedtek le. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a múlt hónapban arra figyelmeztetett, hogy háború közeleg Oroszország felé, és az ország szimbolikus központjai és katonai bázisai célpontokká válnak.

Orosz drónok viszont célba értek Ukrajnában csütörtökön és megsemmisítettek egy üzemanyagraktárt a nyugat-ukrajnai Rivne régióban – írta Vitalij Koval kormányzó. A támadásnak nem voltak áldozatai – mondta, miközben egy videón az égő helyszín előtt állt.

Olvasói sztorik