Élő Nagyvilág

Zelenszkij: Putyin meg fog halni, ez teljesen világos

Ukrainian Presidency / Handout/Anadolu Agency via Getty Images
Ukrainian Presidency / Handout/Anadolu Agency via Getty Images

Az orosz-ukrán háborúról szóló hétfői közvetítésünk itt olvasható vissza.

Izland az európai országok közül elsőként bezárta moszkvai nagykövetségét

Izland bezárta moszkvai nagykövetségét, de nem szakítja meg diplomáciai kapcsolatait Oroszországgal – jelentette be kedden a külügyminisztérium Reykjavíkban.

Az MTI által közöl hír szerint Izland az európai országok közül elsőként döntött moszkvai nagykövetsége bezárásáról az ukrajnai orosz invázió nyomán.

A nagykövetségi munka felfüggesztéséről már júniusban döntöttek, mindez azonban “nem jelenti a diplomáciai kapcsolatok megszakítását” – hangsúlyozta az izlandi külügyminisztérium.

Amint a körülmények lehetővé teszik, Izland elsőbbséget fog adni a munka újraindításának

– tette hozzá a tárca.

Izland moszkvai nagykövetségének illetékessége Oroszország mellett Örményországra, Fehéroroszországra, Kazahsztánra, Kirgizisztánra, Moldovára, Tádzsikisztánra, Türkmenisztánra és Üzbegisztánra is kiterjedt.

Oroszország drónt lőtt le a Krímben

Oroszország lelőtt egy drónt a krími Szevasztopol körzetben – közölte a helyi kormányzó alapján a The Guardian.

Szevasztopol Moszkvába telepített kormányzója, Mihail Razvozsaev a Telegramon azt közölte:

„Lelőttek egy UAV-t Kara-Koba térségében. A tűzoltók már a helyszínen vannak, és megkezdték a tűz oltását.”

Lukasenka: vicceltem

Így magyarázta a fehérorosz elnök azon múltkori megszólalását, hogy a Prigozsin lázadása után Fehéroroszországba érkezett wagneres zsoldosok Lengyelország felé akarnak továbbmenni – írja a Meduza.

Amint a lap emlékeztetett, Lukasenka július 23-án találkozott Putyinnal Szentpéterváron, ahol azt mondta orosz kollégájának, hogy a wagneresek nyugatra akarnak menni, hogy körülnézzenek Varsóban és Rzeszówban. Lukasenka azt is mondta ekkor Putyinnak, hogy ő igyekezett lenyugtatni a kedélyeket és kijelentette, hogy nem tervezi átcsoportosítani a wagnereseket a lengyel határ mellé.

Néhány nappal később, július 29-én Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök viszont arról számolt be, hogy a Wagner több mint száz zsoldosa a fehéroroszországi Hrodna melletti Suvalki folyosó felé vonult.

iStock / Getty Images Plus

Moszkva szerint az ukránok polgári hajókat támadtak a Fekete-tengeren

Három félig alámerült, távvezérelt ukrán csónak kísérelt meg terrortámadást a Fekete-tenger délnyugati részén, a Boszporusz-szoroshoz közeledő orosz polgári szállítóhajók ellen – írja az MTI az orosz Belügyminisztérium bejelentése alapján.

A tárca arról számolt be, hogy a tengeri szállítmányt kísérő orosz hadihajóknak keddre virradó éjjel sikerült időben észlelniük a támadást, és megsemmisíteniük az összes csónakot. A minisztérium egy másik jelentése szerint a Szergej Korov és a Vaszilij Bikov orosz járőrhajó őket támadó ukrán tengeri drónokat likvidált.

Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a keddi hadijelentést ismertetve azt mondta, hogy az orosz hadsereg Donyeck térségében, valamint a donyecki régió déli részén és Zaporizzsja megyében, továbbá Kupjanszk és Liman irányában több ukrán támadást vert vissza. A tábornok az elmúlt egy nap során a frontvonal mentén elszenvedett ukrán emberveszteséget mintegy nyolcszáz főben nevezte meg, akik közül szerinte több mint 345 katona Donyeck térségében esett el. A szóvivő a megsemmisített ukrán katonai létesítmények és haditechnikai eszközök között sorolt fel egyebek között négy rakéta- és lőszerraktárt, három harckocsit, 12 gyalogsági harcjárművet, és hat lengyel gyártmányú Krab önjáró löveget. Az orosz védelmi minisztérium összesítése szerint az ukrán fegyveres erők által a háború kezdete óta elveszített harckocsik és egyéb páncélozott járművek száma 11 ezer, a különleges katonai járműveké pedig 12 ezer fölé emelkedett.

A tárca kedd hajnalban közölte, hogy Valerij Geraszimov, az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke Zaporizzsja térségében szemlét tartott egy előretolt vezetői poszton, és fogadta Alekszandr Romancsuk vezérezredes, hadseregcsoport-parancsnok jelentését.

Zelenszkij arról beszélt, hogy Putyin nem fog már sokáig élni

A brazil Globo Newsnak adott interjút Ukrajna elnöke, melyben azt kérdezték tőle, lát-e esélyt arra, hogy az ukrajnai háború is olyan végeláthatatlan konfliktussá fajul, mint például a szíriai háború, ahol az orosz csapatok 2015 óta, nyolc éve harcolnak. Zelenszkij nem tartja elképzelhetőnek ezt a forgatókönyvet. Egyrészt azért, mert véleménye szerint az oroszoknak Szíriában nem kellett olyan intenzíven harcolniuk, mint most Ukrajnában. Másrészt azért, mert

Putyin nem fog már olyan sokáig élni. Nem fog még harminc évig élni, de tíz évet sem fog már túlélni, már nem ugyanaz az ember. Meg fog halni, ez teljesen világos

– jelentette ki az ukrán elnök.

Az interjúban Zelenszkij beszélt arról is, hogy szerinte az orosz hadsereg meggyengült és megrendült az ukrajnai konfliktus során, és véleménye szerint a Kreml már inkább a konfliktus szüneteltetésére, illetve az erőforrások felhalmozására, szankciók megúszására törekszik. Zelenszkij ugyanakkor kijelentette, hogy Ukrajna mindent meg fog tenni azért, hogy megakadályozza, hogy Oroszország erőre kapjon.

Kijev szerint több drón és még több háború érkezik orosz földre

Mikhajlo Podoljak ukrán elnöki tanácsadó szerint újabb támadások várhatók orosz földön, ahogy a háború egyre inkább áthelyeződik Oroszország felé – írja a The Guardian.

Podoljak a Twitteren azt írta:

Moszkva gyorsan hozzászokik a kiélezett háborúhoz, amely viszont hamarosan végre a háború indítóinak területére költözik, hogy behajtsa minden adósságát.

Hozzátette, minden, ami Oroszországban fog történni, objektív történelmi folyamat. Több azonosítatlan drón, több polgári konfliktus, több háború.

Valósnak minősítette a fenyegetést a Kreml a moszkvai dróntámadások után

A Kreml szerint egyértelmű fenyegetés áll fenn a legújabb moszkvai dróntámadás után. Mint ismert, kedden három napon belül már másodszor csapódott be drón egy toronyházba Moszkva üzleti negyedében.

Az orosz gazdaságfejlesztési minisztérium munkatársait, akik a felhőkarcolóban dolgoztak, arra utasították, hogy mostantól otthonról dolgozzanak – jelentette a Reuters.

A vasárnap éjjel és keddre virradóra eltalált épületben működik az orosz gazdaságfejlesztési minisztérium, a digitális minisztérium és az ipari és kereskedelmi minisztérium is. Az épület üveghomlokzata jelentősen megrongálódott, de sérültekről nem érkezett jelentés.

Az orosz védelmi minisztérium ukrán terrortámadásnak bélyegezte az incidenst. Kijev általában nem kommentálja az ilyen támadásokat.

(BBC)

Egy orvos halt meg a herszoni támadásban

Egy orvos meghalt, egy nővér pedig megsérült az ukrajnai Herszon városának keddi orosz támadásában, írja a Guardian. A helyi tisztviselők tájékoztatása szerint a fiatal orvos mindössze néhány napja állt munkába, a nővér életéért pedig jelenleg is küzdenek.

Ellenséges felderítőket vertek vissza az ukrán határon

Ukrajna visszavert egy, az északi határán átkelni próbáló orosz szabotőrcsoportot – írta Ihor Klimenko ukrán belügyminiszter a Telegramon. Az ellenséges felderítők a Csernyihiv régióban található Szemenivkánál próbálkoztak a határsértéssel. Az ukrán fegyveres erők parancsnoka szerint négy emberről van szó.

A terület megerősítése érdekében az állami határőrséget és az ukrán fegyveres erők tartalékosait is bevetették.

(The Guardian)

Előkerült az orosz vezérkari főnök

Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnök meglátogatta az orosz csapatokat az ukrajnai Zaporizzsja régióban, amelynek egy része Oroszország ellenőrzése alatt áll – közölte kedden az Interfax az orosz védelmi minisztériumra hivatkozva. A közlemény szerint Geraszimov megtekintett egy parancsnoki központot, és az ukrán erők elleni megelőző csapások fontosságát taglalta.

Sergey Fadeichev / Sputnik / AFP Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnök 2022 decemberében Moszkvában.

A vezérkari főnök nem gyakran mutatkozott nyilvánosan a Wagner-csoport június végi lázadása óta, amely elsősorban az orosz fegyveres erők vezetése ellen irányult.

(The Guardian)

Megtámadtak két orosz hadihajót a Fekete-tengeren

Három ukrán tengeri drón támadott meg két orosz hadihajót a Fekete-tengeren – idézte a TASZSZ az orosz védelmi minisztériumot kedden. A tájékoztatás szerint a támadás Szevasztopoltól 340 kilométerre történt délnyugat felé. A pilóta nélküli tengeralattjárókat megsemmisítették.

A moszkvai védelmi tárca közlése szerint a hadihajók azért tartózkodtak a térségben, hogy más hajók áthaladását ellenőrizzék.

(Reuters)

Újabb dróntámadás érte Moszkvát

Több Moszkvát célzó drónt lőtt le kedden hajnalban az orosz légvédelem. Ezek közül az egyik ugyanabba a toronyházban csapódott be, amelyiket már hétfőre virradó éjjel is találat ért. A Reuters egy videófelvételre hivatkozik, amelynek tanúsága szerint az épület üveghomlokzata több négyzetméteren megrongálódott.

Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester közlése szerint a Moszkva Sziti épületét a huszonegyedik emeletén érte találat, itt az üvegezés százötven négyzetméteren semmisült meg. Az épületben kormányzati hivatalok is működnek.

Augusztus 1-jén éjjel meghiúsult a kijevi rezsim terrortámadási kísérlete, amelyet halálos drónokkal követtek el moszkvai és Moszkva környéki célpontok ellen

– értelmezte a helyzetet az orosz védelmi minisztérium a hivatalos Telegram-csatornáján.

Boris Alekseev / ANADOLU AGENCY / AFP A megtámadott felhőkarcoló Moszkva központjában.

Személyi sérülés, haláleset a híradások szerint nem történt. A közleményből kiderült viszont, hogy két drónt a városközponttól nyugatra fekvő külvárosokban lőttek le. A lezuhanó drónok maradványait műszaki szakértői vizsgálatra küldik – idézte az orosz katasztrófavédelem közleményét a TASZSZ.

A Vnukovói repülőtér, vagyis a főváros három nagy reptere közül az egyik átmenetileg le is állt, bár azóta újra működik.

Volodimr Zelenszkij ukrán elnök vasárnap arról beszélt: elkerülhetetlennek tartja, hogy a háború átterjedjen Oroszországra. Vasárnap éjjel aztán három drónt lőttek le Moszkva felett, igaz, Ukrajna nem ismerte el a felelősségét ezekért a támadásokért.

A keddi legalább az ötödik alkalom idén május óta, hogy harci drónok érték el az orosz fővárost. Akkor két drón zuhant a Kremlre. Moszkva egyébként több mint ötszáz kilométerre van az ukrán határtól.

(Reuters, The Guardian)

Olvasói sztorik