Nagyvilág

Váratlan fordulat a kínai diplomáciában, egyszerűen eltüntették a külügyminisztert

Mark R. Cristino / EPA / MTI
Mark R. Cristino / EPA / MTI

Egyelőre megmagyarázhatatlan okból több mint egy hónapja nem mutatkozott a nyilvánosság előtt Csin Kang kínai külügyminiszter, pontosabban most már csak Kína volt külügyminisztere, ugyanis a minap eltávolították őt a posztjáról, amit alig több mint fél éve töltött be.

A menesztésével a személyét övező rejtély ugyanakkor csak részben oldódott meg, mert azóta sem tudni, mi van vele, a kínai rezsim nem indokolta meg a döntését és a vonatkozó kérdésekre is nagy ívben kerülik a válaszadást.

Csin Kang helyét furcsa mód az elődje, Wang Yi vette át a héten, ugyanakkor elemzők szerint csak átmenetileg, amíg a kormány nem találja meg a megfelelő embert a pozíció betöltésére, neki ugyanis másik két munkája is van a kormányban jelenleg.

Hogy mi lehet az oka, hogy Csin Kangot mindenféle előzmény nélkül, szinte a semmiből kitették a kormányból, arra talán hivatalosan soha nem is fognak magyarázatot adni, a spekulációk azonban már megindultak.

KKM / MTI Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert fogadja Csin Kang kínai államtanácsos, külügyminiszter Pekingben 2023. május 15-én.

Magas lóról lehet nagyot esni

Csin Kang tavaly év végén lett Kína külügyminisztere, miután másfél évig Peking amerikai nagyköveteként szolgált. 57 évesen a magas rangú vezetők között még fiatalnak számított Hszi kabinetjében, de elég szoros kapcsolatot épített ki az államfővel, ami nagyban hozzájárult a viszonylag hirtelennek mondható felemelkedéséhez.

Külügyminiszterként először márciusban, az Országos Népi Kongresszuson mondott beszédet, ahol Hszi ideológiájának megfelelően a következőképpen határozta meg a külpolitikai irányvonalat:

ha sakálokkal és farkasokkal találkozunk, akkor Kínának nincs más választása, mint szembenézni velük.

Kemény szavai ellenére akik ismerték, azt mondták róla, hogy csak egy bábú volt, a külügyekben sem volt döntési helyzetben.

A korai éveiről egyébként nem sokat tudni, de a húszas éveiben csatlakozott a külügyhöz, háromszor is dolgozott az Egyesült Királyságban, majd később kétszer is a külügyminisztérium szóvivője volt. Ebben a pozíciójában ő menedzselte Hszi kapcsolatait a nemzetközi vezetőkkel.

Csin Kang június közepén még tárgyalt Anthony Blinken amerikai külügyminiszterrel, majd közös sajtónyilatkozatot is tettek. Ezután felszívódott. Eltűnése akkor vált világszerte gyanússá, amikor nem jelent meg július elején az ázsiai külügyminiszterek csúcstalálkozóján, és ez alapot adott a találgatásoknak is.

A félhivatalos álláspont akkor még az volt, hogy egészségügyi okok miatt nem tudott részt venni a nagyszabású összejövetelen. Ezt egyébként alátámasztotta, hogy az egyik utolsó nyilvános szereplésekor láthatóan nem volt jó fizikai állapotban.

Pár nappal később a közösségi médiában már futótűzként terjedtek olyan hírek, miszerint afférja van egy televíziós műsorvezetővel, akitől talán gyermeke is született. Mások azt is rebesgették, hogy korrupció miatt indítottak ellene eljárást.

Ezeket az értesüléseket lehetetlen ellenőrizni, de az elemzők abban egyetértenek, hogy Csin Kangot nem rúgták volna ki, ha nem követ el egy óriási hibát vagy nem keveredik korrupciós botrányba, hiszen a kínai elnök egyik legfőbb bizalmasává vált az utóbbi időszakban.

Mark R. Cristino / EPA / MTI Csin Kang kínai külügyminiszter Tajvanra vonatkozó szövegrészt idéz a kínai alkotmányból egy újságíró kérdésére válaszul egy pekingi sajtóértekezleten 2023. március 7-én.

Kitörölték az emlékét is, aztán meggondolták magukat

A héten végül csak bejelentették a lemondását, de a rejtély ezzel csak tovább bonyolódott, mert a kínai külügy törölte az összes tudósítást a honlapjáról, amiben Csin Kang szerepelt. Magyarul próbáltak úgy tenni, mintha soha nem is lett volna tárcavezető.

De a fordulatok még ezzel sem értek véget, ugyanis péntekre a legtöbb sajtóközlemény visszakerült az oldalra. Ez kicsit azt a látszatot kelti, mintha időközben a kormány rájött volna, hogy nem vet túl jó fényt az országra, ha megpróbálják semmissé tenni a történelmet, ráadásul úgy, hogy bármit is követett el Csin Kang, abból a nyilvánosság semmit nem érzett.

Csütörtökön Mao Ning, a kínai külügyminisztérium szóvivője tartott sajtótájékoztatót egy másik ügyben, de természetesen nem tudta elkerülni a leváltott tárcavezetőről szóló kérdéseket. Az esetet rosszindulatú hírverésnek minősítette, mondván, Kína időben tájékoztatott a fejleményekről.

Az újságírók ezt követően további 20 kérdést tettek fel Csin Kang hollétéről, a leváltásának okairól, de egyre sem volt hajlandó válaszolni Mao Ning. Sőt, később a hivatalos leiratba ezek a részek be sem kerültek. Ezekre az eseményekre egyébként is jellemző, hogy a politikailag kényes kérdésekre nem reagálnak, és csupán formaiság a tájékoztató.

Csin Kang leváltása egyébként árthat például az amerikai-kínai kapcsolatoknak is középtávon, mert mire a kémműholdak árnyékában a két külügyminiszternek sikerült legalább valamilyen viszonyt kialakítania egymással és egyeztetni a stratégiai együttműködésről, addigra Csin eltűnt. Az tehát ebben a viszonylatban és globálisan is nagyon fontos kérdés, hogy az ideiglenesen kinevezett régi-új kínai külügyminiszter, Wang Yi után ki lesz a következő, és milyen feladatokat kap Hszitől.

Bármilyet is, az Csin Kangot már nem fogja vigasztalni, mert valószínűleg hatalmas bajban van, másként nem titkolnák, hogy miért kellett mennie.

Kapcsolódó
Mindig a maximális kedvezményt adják Szijjártóék a kínaiaknak az akkumulátorversenyben
Lassan alig marad olyan térség Magyarországon, ahol ne működne, épülne vagy ne lenne tervben az elektromosautó-iparhoz kapcsolódó beruházás: akkumulátor-, illetve katódgyár, összeszerelőüzem vagy az előbbieket kiszolgáló részegységgyártó. Listába szedtük és térképre vittük mindet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik