Nagyvilág

Franciaországban új bűncselekmény lesz a közúti gyilkosság

Amaury Cornu / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP
Amaury Cornu / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP

A francia kormány hétfőn bejelentette, hogy szigorúbban lép fel mindazokkal szemben, akik alkalmatlanok a vezetésre, írja a Guardian.

A döntés néhány hónappal azt követően született meg, hogy egy ismert komikus kábítószer hatása alatt okozott balesetet.

Élisabeth Borne francia miniszterelnök tájékoztatása értelmében új bűncselekményt vezetnek be, ez pedig a közúti gyilkosság lesz.

A francia büntető törvénykönyv alapján a halálos balesetek okozását eddig gondatlanságból elkövetett emberölésként vették számba, és bár a mostani módosítás nem hoz magával súlyosabb büntetési tételeket, a szimbolikus jelentősége annál nagyobb.

Meghallgattam az áldozatok szövetségét, akiket sokkolja, hogy gondatlanságból elkövetett emberölésről beszélünk, amikor olyasvalaki miatt történik halálos baleset, aki alkoholt vagy kábítószert fogyasztott, mielőtt a volán mögé ült. A kérésnek eleget téve a gondatlanságból elkövetett emberölést a sofőrök esetében közúti gyilkosságra nevezzük át

– közölte.

Az nem egyértelmű, hogy az új terminológia mikor lép majd hatályba, mert azt a francia parlamentnek előbb jóvá kell majd hagynia.

Mint ismert, Magyarországon is változtatások jöhetnek, Lázár János ugyanis bejelentette, hogy felülvizsgálják a KRESZ-t.

Kapcsolódó
Három autó „spontán kialakult versenye” okozta az Árpád hídon elgázolt kerékpáros halálát
A vétkes Mercedes sofőre legalább 137 kilométer/órával ment, az ütközés után 70 méteren át pörgött a tetején. A sofőr ismert volt a hatóságok előtt, 13 büntetőpontja volt. A rendőrség kezdeményezte a letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik