A fehérorosz elnök azt mondta az állami Belta hírügynökségnek, hogy az országa tanulni akar a Wagner zsoldoscsoport tapasztalataiból.
Ha idejönnek a parancsnokaik és elmondják nekünk, hogy mi most a fontos, az nagyon értékes tudás, és ez az, amit meg kell szereznünk a Wagnertől.
Lukasenka azért beszélhetett erről, mert a Wagner vezetője, Jevgenyij Prigozsin végül azzal a garanciával adta fel a Moszkva elleni vonulását, hogy Belaruszba mehet, ahová várják azokat a wagnereseket is, akik nem akarnak az állami haderővel leszerződni. A belarusz diktátor azért a helyzet veszélyességét is kommentálta azzal, hogy
Közelről fogjuk figyelni őket.
