Nagyvilág

Hiába van már egy hónapja magyar miniszterelnöke Szlovákiának, Orbánnal még nem beszéltek

Christian Bruna / EPA / MTI
Christian Bruna / EPA / MTI

Több mint egy hónapja van már magyar miniszterelnöke Szlovákiának Ódor Lajos személyében, de a magyar kollégájával, Orbán Viktorral még nem találkoztak. Ez azért különös, mert a két szomszédos országot – amelyek a visegrádi együttműködés révén papíron is szoros szövetségeseknek számítanak – a két vezető nemzetisége is összeköti egymással, ráadásul az Orbán-kormánynak deklaráltan fontosak a határon túli magyarok.

Orbán Ódor Lajos kinevezése óta járt

  • Szlovéniában, Bledben, a konzervatív pártok világszövetségének (CDI) ülésén,
  • Katarban, a gazdasági fórumon,
  • Ankarában, Recep Tayyip Erdogan elnök beiktatásán,
  • Moldovában, az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozóján,
  • Türkmenisztánban,
  • Isztambulban, a BL-döntőn,
  • Milánóban, Silvio Berlusconi olasz exkormányfő temetésén,
  • valamint Albániában is tett hivatalos látogatást,
  • kedden pedig közösen ülésezik a szerb és a magyar kormány.

Közben Budapesten is egymásnak adták a kilincset a magyar kormányfő vendégei. Fogadta mások mellett:

  • a Deutsch Telekom vezérigazgatóját,
  • az UEFA vezetőit,
  • a spanyol Vox párt elnökét,
  • az Európa Tanács konzervatív képviselőit,
  • a Roszatom vezetőjét,
  • az ázsiai befektetési bank elnökét,
  • a dél-koreai parlament elnökét,
  • a jordán külügyminisztert,
  • valamint a Suzuki elnökét.

Ódornak viszont csak egy rövid, kétmondatos levélben gratulált kinevezése alkalmából.

Ódor Lajosnak elsősorban a szlovák parlamenti pártok vezetőivel kellett egyeztetnie, hogy szakértői kormányának a programját megpróbálja elfogadtatni (ezt múlt csütörtökön végül leszavazták), ugyanakkor már több külföldi vezetővel is találkozott. Első útja Németországba vezetett, ahol egyeztetett Olaf Scholz kancellárral és Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével. A francia elnök, Emmanuel Macron felkereste őt Pozsonyban, de fogadhatta már a cseh, a horvát és a litván kormányfőt, valamint Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét és Roberta Metsola EP-elnököt is.

Orbánnak és Ódornak Kisinyovban, az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozóján lett volna alkalmuk személyesen is beszélni, mivel azon mindketten részt vettek, de kétoldalú megbeszélésre nem került sor.

Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI Az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozója 2023. június 1-jén.

Kerestük Orbán Viktor sajtófőnökét, Havasi Bertalant és a külügyminisztériumot is, mi lehet a magyarázata annak, hogy a határon túli magyarokra nagy figyelmet fordító kormány vezetője láthatóan nem igyekszik felvenni a kapcsolatot a szomszéd ország magyar származású miniszterelnökével, de kérdésünkre nem reagáltak. A pozsonyi miniszterelnökségről megerősítették, hogy továbbra sem sikerült beszélnie a két kormányfőnek egymással, és vélhetően csak a legközelebbi EU-csúcson találkozhatnak majd, ami június végére várható.

Azt azonban nem kívánták kifejteni, hogy mi lehet az oka a hűvös viszonynak.

Megkérdeztük a helyzetről Solymos Lászlót, a Híd-Most elnökét, korábbi szlovákiai környezetvédelmi minisztert. „A pontos okokról csak találgatni tudok, de az biztos, hogy nyelvi nehézségeik nincsenek: Ódor Lajos tökéletesen beszél magyarul, magyar nemzetiségű, magyarnak is vallja magát. Kettejük közül én Ódort ismerem: nagyon nyitott ember, számára biztosan nem okozna problémát beszélni Orbán Viktorral” – mondta a 24.hu-nak Solymos László, aki szerint ez a helyzet sem a két ország kapcsolatának, sem a szlovákiai magyaroknak nem kedvez.

Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI Az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozója: a felső sorban Ódor Lajos jobbról a második, a középsőben Orbán Viktor a bulboacai Mimi-kastélyban, Moldovában 2023. június 1-jén.

„Azt gondolom, történelmi fegyvertény, hogy 2023-ban Szlovákiának magyar nemzetiségű miniszterelnöke van. Ez hatalmas előrelépés, mert tizenöt–húsz éve azt is megkérdőjelezték, hogy az országhoz tartozunk” – tette hozzá.

Ódor Lajostól és szakértői kormányától a Fidesz nem sokat remélhet. Ódor Lajost a liberális, Progresszív Szlovákia által jelölt köztársasági elnök, Zuzana Čaputová nevezte ki miniszterelnöknek közgazdász szakértői tudása miatt. A két kormány nagyon mást gondol a világról, az Európai Unióról, az Ukrajnával szembeni orosz agresszióról

– mondta lapunknak Tóth Barnabás Felicián politikai elemző. „Ráadásul az új szlovákiai kormány rövid ideig lesz csak hatalmon, a szeptemberi választásokig politikai támogatás nélküli, ügyvivő kormányként fogja vezetni az országot. A másik oldalon a Fidesznek megvannak a partnerei a szlovák bal- és jobboldalon egyaránt. Esélyes, hogy a szeptemberi választásokat a Smer nyeri majd, és így visszatérhet a hatalomba Orbán Viktor szövetségese, Robert Fico. Azon túl tehát, hogy Ódor Lajosék valószínűleg nem is látnák szívesen az európai politikában páriává vált Orbán Viktort, a Fidesznek sem érdeke most a kapcsolatok keresése” – foglalta össze a helyzetet az elemző.

Neki is köszönhető a szlovák euró

Ódor Lajos ismert közgazdász volt Szlovákiában, a szlovák jegybank alelnöki tisztségét töltötte be, amikor felkérték, hogy alakítson szakértői kormányt. Szerepet játszott az euró szlovákiai bevezetésében és az egykulcsos adórendszer kidolgozásában is. Tanít a CEU-n, ami azért pikáns, mert az Orbán-kormány üldözte el az intézményt Budapestről. Amikor egy rádióinterjúban megkérdezték, mit szól ahhoz, hogy Robert Fico Soros-bérencnek nevezte a CEU miatt, Ódor úgy válaszolt: ingyen tanított az egyetemen, vagyis valójában nem Soros György fizette őt, hanem ő fizette a magyar származású, Amerikában élő üzletembert.

Kapcsolódó
Csodát nem tudunk tenni – mondta Szlovákia új, magyar kormányfője
Ódor Lajos miniszterelnök, Horváth Mihály pénzügyminiszter az új szakértői kabinetben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik