Nagyvilág

Joe Biden szerint itt az idő megsarcolni a gazdagokat

Mark Makela / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP
Mark Makela / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP

Eljött az ideje annak, hogy a gazdagok is kivegyék részüket a méltányos adózásból

– mondta Joe Biden szombat este Philadelphiában, elnöki választási kampányának első állomásán.

A hivatalban lévő elnök egy szakszervezetek által szervezett nagygyűléssel kötötte össze újraválasztási kampányának első nagyobb eseményét. Biden szinte napra pontosan két hónappal ezelőtt, egy videóban jelentette be újraindulási szándékát a fehér házi pozícióért.

A mintegy ezer fős, szakszervezeti tagokból álló tömeg előtt az elnök arról beszél, hogy hivatali ideje alatt munkahelyeket teremtett és felemelte a középosztályt. Hozzátette azt is, hogy eljött az ideje annak, hogy a vagyonosok megfizessék méltányos részüket az adók formájában.

Intézkedései közül kiemelte a klímaváltozás elleni fellépést, az adózást és egészségügyi ellátást érintő jogszabályokat.

Beszédében nem említette név szerint lehetséges republikánus kihívóit, köztük elődjét, Donald Trumpot sem, pusztán azt jegyezte meg, hogy a republikánusok egy része mindent ellenez, amit ő elnökként tesz.

A kampánynyitó helyszínének megválasztása utal arra, hogy az elnök sikeresnek bizonyult, 2020-as választási kampányának központja Philadelphiában volt, valamint akkori első kampánygyűlését szintén Pennsylvania államban, Pittsburghben tartotta ugyancsak szakszervezeti tagok előtt.

Pénteken az ország nagy szakszervezetei közül a Tanárok Amerikai Szövetsége (American Federation of Teachers), valamint a városi, megyei és állami alkalmazottakat tömörítő szakszervezet (American Federation of State, County and Municipal Employees), és ernyőszervezetük, a legnagyobb amerikai munkavállalói érdekképviseleti szövetség, az AFL-CIO (American Federation of Labor – Congress of Industrial Organizations) pénteken hivatalosan is bejelentette, hogy Joe Bident támogatja a 2024-es elnökválasztáson.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik