A nepáli hadsereg vezette csapatok 35 708 kilogramm szemetet gyűjtöttek be az Everestről és a himalájai ország három másik hegycsúcsáról, közölte hétfőn Krisna Praszad Bandari katonai szóvivő.
A Hszinhua kínai hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy hétfőn lezárták a szemétszedő műveletet. Közölte, hogy az Everestről, a világ legmagasabb, 8848 méteres csúcsáról és a 8516 méter magas Lhocéről összesen 13 621 kilogramm szemetet távolítottak el, míg a 7220 méteres Barunce és a 8091 méteres Annapurna lejtőiről 18 529, illetve 3567 kilogrammot.
A szemétszedési kampány március 28-án indult és a környezetvédelmi világnapon (június 5-én) ért véget.
A Himalája csúcsain 2019 óta vezeti a szemétszedést a nepáli hadsereg, ebben az évben három csapatot állítottak ki.
Idén az Everest első megmászásának 70. évfordulóján rekordszámú, 478 engedélyt adtak ki Nepálban külföldieknek, hogy a nepáli oldalról a tavaszi mászószezonban megkíséreljék az Everest meghódítását.