Nagyvilág

Feketére festette a Trevi-kút vízét néhány klímavédő aktivista

Kisebb felfordulást okozott a hét legvégén Rómában pár klímaaktivista, akik turisták százainak szeme láttára bemásztak a város egyik jelképének tartott Trevi-kútba, majd valamilyen széntartalmú anyaggal feketére festették a vízét. A Guardian írása szerint az akciót az Ultima Generazione (Utolsó generáció) nevű szervezet hét aktivistája követte el. Tettük során nemcsak a szenet engedték a vízbe, de egy transzparenst is feltartottak, amelyre azt írták, „nem fogunk fizetni a fosszilis tűzelőanyagokért”, közben pedig azt kiabálták, hogy „az országunk haldoklik!”.

Az akciónak rengeteg szemtanúja volt, voltak sokan akik éljeneztek, de legalább ennyien fújolták és sértegették az aktivistákat. Hamarosan aztán a rendőrök is megérkeztek a helyszínre, akik elvezették a demonstrálókat. Ezt követően nem sokkal az Ultima Generazione kiadott egy közleményt, amelyben a csoport tagjai követelték a fosszilis tüzelőanyagok állami támogatásának megszüntetését, majd kijelentették azt is, hogy a Trevi-kútnál végrehajtott akcióval az Észak-Olaszországban az elmúlt napokban látott halálos kimenetelű árvízekre akarták felhívni a figyelmet.

A történtekkel kapcsolatban megszólalt Róma polgármestere, Roberto Gualtieri is, de nem ejtett sok szót az árvízekről, inkább arról beszélt, hogy gátat kell szabni ezeknek a tiltakozásoknak, amelyek a művészeti alkotásokat veszélyeztetik. Itt nagy valószínűséggel arra gondolt, hogy klímaaktivisták egyes csoportjai az utóbbi időben műalkotásokat vettek célba, hogy ezzel hívják fel a figyelmet az ügyükre. Novemberben például olajjal öntöttek le egy Klimt-festményt Bécsben, Ausztráliában pedig Andy Warhol Campbell-leveskonzerv sorozatára fújtak graffitit, bár szerencsére csak a védőüvegre. Az olasz kulturális miniszter, Gennaro Sangiuliano ekkor azt mondta, hogy a klímaaktivisták miatt meg kell emelni a múzeumi belépőjegyek árát, így elejét lehetne venni az újabb botrányoknak.

Kapcsolódó
Az égvilágon semmi nem fog változni attól, ha paradicsomlevessel öntik le Van Gogh képét
A hazai kulturális szféra szereplőit kérdeztük arról, mit gondolnak a megrongált festményeken keresztül közvetített segélykiáltásokról, és mit tehet egy múzeum az ilyen jellegű támadások ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik