Nagyvilág

A szlovák államfő nem is tudta, hogy magyart kért fel kormányfőnek

Christian Bruna / MTI / EPA
Christian Bruna / MTI / EPA

A Pátria Rádiónak adta első magyar nyelvű interjúját miniszterelnökként Ódor Lajos, aki hétfő óta vezeti Szlovákiát. Elmondása szerint amikor Zuzana Čaputová köztársasági elnök behívta őt az elnöki palotába, azt hitte, az inflációról akar vele beszélni. Ódor ugyanis addig a szlovák jegybank alelnöke volt, és közgazdászként ismerték. Megkérdezte az államfőtől, tudja-e, hogy magyar nemzetiségű. Caputova nemmel felelt, majd azt mondta, hogy ez jó, a sokszínűség miatt.

Kellemesen meglepődtem, hogy előreléptünk a húsz évvel ezelőtti helyzethez képest, amikor napi szintűek voltak a támadások. Kellemesen megleptek a magyar kisebbség részéről érkezett reakciók is. Soha nem titkoltam ezt, jártam előadni Dél-Szlovákiába, gimnáziumokba, adtam interjúkat a rádiónak, a napilapoknak. Pozitívan látom, hogy talán már fejlettebb ország vagyunk, hogy nem kell ezekkel a dolgokkal foglalkoznunk. Azzal sem nagyon foglalkoztunk, amikor egy roma került az Európai Parlamentbe

– mondta Ódor Lajos a napunk.sk tudósítása szerint.

Ódor csak pár napos gondolkodási időt kapott az államfőtől. „Mindig próbáltunk összehozni négy-öt nevet, és megbeszéltük, kinek milyen a háttere, hogyan illik a csapatba” – mondta a miniszterek kiválasztásáról az újdonsült kormányfő. Vétójoga volt a miniszterek kiválasztásánál, amivel közlése szerint élt is.

Ódort persze érték politikai támadások, mégpedig a volt miniszterelnök, Robert Fico részéről. A populista politikus azt vágta a fejéhez, hogy Soros-bérenc, mert a CEU-n tanított. Ódor erre úgy reagált, hogy ingyen tanított a CEU-n, vagyis valójában nem Soros György fizette őt, hanem ő fizette a magyar származású Amerikában élő üzletembert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik