Élő Nagyvilág

A magyar kormány megakadályozta, hogy újabb 500 millió eurót küldjön az EU Ukrajnának

Nicolas Economou/NurPhoto via Getty Images
Nicolas Economou/NurPhoto via Getty Images

1,2 milliárd eurónyi orosz vagyont zároltak Cipruson

Mintegy 1,2 milliárd eurónyi (443 milliárd forint), Cipruson bejegyzett vállalkozások által kezelt orosz vagyont zároltak az Oroszország elleni nyugati szankciók keretében Cipruson – közölte kedden a nicosiai pénzügyminisztérium. A vagyon túlnyomó részét uniós hitelintézeteknél zárolták, illetve további 105 millió eurót (39 milliárd forint) maguk a ciprusi bankok fagyasztottak be.

A minisztérium az adatokat Didier Reynders jogérvényesülésért felelős uniós biztos múlt heti bírálatát követően tárta fel. Reynders ugyanis kifogásolta, hogy Ciprus elmarad a többi tagállam mögött, ami a szankciók hatálya alá eső orosz vagyon befagyasztását illeti.

Az uniós biztos úgy fogalmazott, hogy miközben más EU-tagországok 2-4 milliárd euró orosz vagyont zárolnak, addig Ciprus esetében mintegy 100 millió euró zárolása kissé kevésnek tűnik. A ciprusi pénzügyminisztérium szerint ez arra vezethető vissza, hogy az Európai Bizottság hiányos információkat kapott, de ezt a hibát időközben helyrehozták a vonatkozó adatbázis frissítésével.

A minisztérium hangsúlyozta: a ciprusi vezetés fokozza pénzügyi felügyeleti képességeit, hogy összhangban legyen a nemzetközi szankciókkal, s ennek érdekében egy szakosodott testületet is létrehoznak a brit Pénzügyi Szankciók Végrehajtásának Irodája (OFSI) mintájára. Hozzátette: Nicosia csatlakozni szeretne az Európai Bizottság programjához, amely a büntetőintézkedések egységes és hatékony végrehajtását hivatott elősegíteni.

(MTI)

Ukrán elnöki hivatal: Nincs elég katonai felszerelés az ellentámadáshoz

Ukrajna jelenleg nem rendelkezik elegendő katonai felszereléssel ahhoz, hogy ellentámadást indítson Oroszország ellen – közölte Zelenszkij elnök hivatalának helyettes vezetője a Guardian beszámolója szerint.

Ihor Zsovkva azt mondta, országának páncélozott járművekre és harckocsikra van szüksége, ha fel akarja szabadítani a Moszkva által elfoglalt területeket. Hozzátette, hogy az elmúlt napokban az ukrán államfőnek a többek között az Egyesült Királyságot, Németországot és Olaszországot érintő utazásának elsődleges célja az volt, hogy további katonai segítséget kérjen.

„Ahhoz, hogy egy ellentámadást indítsunk az ukrán területek felszabadításáért, megfelelő mennyiségű tüzérségi rendszerre, lőszerre, páncélozott járművekre és harckocsikra van szükségünk” – mondta a Sky Newsnak adott nyilatkozatában Zsovkva. „Azt akarjuk, hogy ez az ellentámadás a lehető legsikeresebb legyen. A siker az lenne, ha Ukrajna összes elfoglalt területét felszabadítanánk” – tette hozzá.

Kadirov szerint az ukrán titkosszolgálat és a cseh rendőrség ellopta a lovát

Ramzan Kadirov csecsen elnök Csehországban ellopott lova már úton van gazdájához – jelentette kedden a CTK hírügynökség Kadirovnak a Telegram közösségi platformon megjelent bejegyzésére hivatkozva.

A márciusban ellopott angol telivér versenyló értéke a cseh rendőrség szerint mintegy 16 600 euró (mintegy 6,3 millió forint) – közölték tavasszal a cseh hatóságok. A 16 éves versenyló a Prágától észak-nyugatra fekvő Krabcice településen lévő méneshez tartozott.

Ramzan Kadirov most azt állítja, hogy a Zazu névre hallgató versenylovat az ukrán titkosszolgálat lopta el a cseh rendőrséggel együttműködve. Azt is közölte, hogy 18 ezer dollár váltságdíjért vásárolta vissza az ukránoktól. A cseh fél eddig nem nyilatkozott Kadirov állításával kapcsolatban.

„A ló igazi értékéhez és családfájához képest ez csak aprópénz. Kedves barátaim! Ha valamire szükségetek van Európából, szóljatok az ukrán titkosszolgálatoknak. Gyorsan, professzionálisan és a szankciók megkerülésével kiszolgálnak” – idézte a csecsen vezető ironikus nyilatkozatát a cseh hírügynökség.

A csecsen elnök 2012-ben vásárolta meg Csehországban a Darhorse névre hallgató ménest, amelyet még abban az évben nyilvántartásba vett a cseh Jockey Club. A Krim félsziget orosz elfoglalását, és az Európai Unió Oroszországgal szemben bevezetett szankcióit követően 2014-ben a cseh pénzügyminisztérium korlátozta Ramzan Kadirov hozzáférését a méneshez.

A méneshez tartozó, Zazu nevű angol telivér eddig 36 versenyen vett részt, és ebből kilenc alkalommal győzött, amiért összesen több mint 1,2 millió eurót nyert tulajdonosának. Az uniós szankciók miatt azonban Ramzan Kadirov a pénzhez nem juthatott hozzá.

(MTI)

Ukrajna tárgyalna egy lehetséges béketervről az afrikai vezetőkkel - állítja a dél-afrikai elnök

Volodimir Zelenszkij ukrán és Vlagyimir Putyin orosz elnök beleegyezett, hogy tárgyal egy lehetséges béketervről az afrikai vezetőkkel – közölte Cyril Ramaphosa dél-afrikai elnök a szingapúri miniszterelnökkel közös keddi fokvárosi sajtótájékoztatóján.

Ramaphosa elmondása szerint az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktus megoldására irányuló dél-afrikai béketervet támogatják Szenegál, Uganda és Egyiptom vezetői is, a kezdeményezésről pedig tájékoztatták az ENSZ-főtitkárt, az Egyesült Államokat és Nagy-Britanniát.

“Az ukrán és az orosz vezetővel folytatott megbeszéléseim tanúsítják, hogy mindketten készek fogadni az afrikai vezetőket, és megoldást találni a konfliktus lezárására” – jelentette ki. “A béketerv sikeressége a tárgyalásokon múlik majd” – tette hozzá a dél-afrikai elnök, aki szerint Washington és London “óvatos” támogatásáról biztosította a kezdeményezést.

(MTI)

20 négyzetkilométert visszafoglaltak az ukránok Bahmutnál, állítja a minisztérium

Az ukrán csapatok mintegy 20 négyzetkilométernyi területet foglaltak vissza Bahmutnál – jelentette be a Telegram üzenetküldőn Hanna Majlar, ukrán védelmiminiszer-helyettes. Hozzátette, hogy Bahmuton belül kissé előrenyomultak az oroszok és tüzérséggel rombolják le a várost, ezen kívül ejtőernyős egységeket is bevetnek.

Majlar ugyanakkor hozzátette, az a tény, hogy a város ostroma ilyen sokáig eltart, azt mutatja, hogy az ukrán védelmi erők magas szinten végzik a feladatukat.

(Guardian)

Őrizetbe vették az ukrán legfelsőbb bíróság vezetőjét egy korrupciós ügy miatt

Őrizetbe vették az ukrajnai legfelsőbb bíróság vezetőjét egy korrupciós ügy miatt folytatott nyomozás során – közölte kedden a korrupcióellenes hatóság.

Olekszandr Omelcsenko, a Korrupcióellenes Ügyészség (SZAPO) ügyésze elmondta, hogy a Legfelsőbb Bíróság vezető bíráját megvesztegetés gyanúja miatt vették őrizetbe. Bár Omelcsenko nem nevezte meg a férfit, a titulus miatt ki lehet találni, hogy Vszevolod Knyazijev bíróról van szó, aki a gyanú szerint 2,7 millió euró kenőpénzt vett át.

Ukrajna Nemzeti Korrupcióellenes Hivatalának (NABU) szóvivője, Szemen Krivonosz elmondta, hogy a pénzt azért adhatták Knyazijevnek, hogy egy peres eljárás során a prominens üzletember, Konsztyantin Zsevago javára döntsenek. Zsevago tagadta, hogy bármit elkövetett volna.

Az ukrán legfelsőbb bíróság kedden rendkívüli ülést hívott össze, amelyen elítélték a korrupciót és bejelentették, hogy teljes mértékben együttműködnek a nyomozó hatóságokkal és bizalmatlansági eljárás megindítását kezdeményezik Knyazijevvel szemben.

A Reuters megjegyzi, hogy Kijev az orosz invázió ellenére megkettőzte erőfeszítéseit a korrupció visszaszorítására, ami létfontosságú az Európai Unióhoz való csatlakozás feltételeinek teljesítéséhez.

Frissítünk!

Az ukrán legfelsőbb bíróság keddi plenáris ülésén 140-2-es arányban felmentette Knyazijevet, ugyanakkor bírói státuszától nem fosztották meg.

Zelenszkij visszatért Kijevbe, rögtön haditanácsot hívott össze

Volodimir Zelenszkij Olaszországot, Franciaországot, Németországot és Nagy-Britanniát érintő többnapos európai körútja után kedden visszatért az ukrán fővárosba, ahol rögvest összehívta a haditanácsot – számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál.

“Meghallgattam a stratégiai-műveleti csoportok vezetőinek beszámolóját a harci cselekmények állásáról a területükhöz tartozó frontvonalon. Áttekintettük az általános műveleti helyzetet és a hírszerzési adatokat” – írta az államfő a Telegramon. Az értekezleten módosították a fegyver- és lőszerellátás menetrendjét, a harci egységek és tartalékos erők közötti elosztását is. Ezenkívül Zelenszkij tájékoztatása szerint meghallgatták az újonnan létrehozott dandárok harckészültségi ellenőrzésének eredményeit.

Az ukrán légierő parancsnoksága közölte, hogy számításai szerint több mint 120 millió dollárba került Oroszországnak az Ukrajna ellen keddre virradóan végrehajtott nagyszabású légicsapás. Szerhij Najev, a Donyec-medencei fronton harcoló ukrán Egyesített Erők parancsnoka hozzátette, hogy május eleje óta ez volt a nyolcadik légitámadás, amelyet az orosz erők Kijev ellen intéztek.

Bahmuton kívül az ukránok, Bahmuton belül az oroszok állnak jobban

Míg a Wagner csoport egységei Bahmut belvárosában több ukrán állást is elfoglaltak, addig az ukrán csapatoknak sikerült visszaszorítaniuk a frontvonalat a várostól északnyugatra, illetve megerősítették a déli hadállásaikat is – olvasható a brit védelmi minisztérium keddi jelentésében.

Ennek köszönhetően az ukrán hadsereg biztonságosabban használhatja utánpótlási célokra a kulcsfontosságú 0506-os számú utat. Ezen kívül az ukránok a Donyec-Donbasz-csatorna vonalán továbbra is visszatartják az oroszok előrenyomulását – teszi hozzá a jelentés.

Moszkva szerint az első negyedévben annyi harckocsit gyártottak, mint tavaly egész évben

Idén megnégyszereződhet a hadiipari termelés Oroszországban a 2021–2022-es évekhez képest – jelentette ki Gyenisz Manturov orosz miniszterelnök-helyettes, ipari és kereskedelmi miniszter a TASZSZ hírügynökség által kedden közölt interjúban.

A 2023-as megnövekedett megrendelés megnövelt kapacitást és megfelelő nyersanyagellátást igényel. Ma nincsenek megoldhatatlan problémák ezen a téren, minden érdekelt gyártónak lehetősége van csatlakozni a különleges hadművelet igényeinek megfelelő ellátáshoz. Ezért idén a hadseregnek szánt termékek gyártási volumenének legalább négyszeres növekedésére számítunk a 2021–2022-es időszakhoz képest

– fogalmazott. Manturov szerint a csapásmérő eszközök gyártása és leszállítása több mint hétszeresére nőtt a tavalyi évhez képest, és Oroszországnak sikerült elérnie azt a szintet, „amely biztosítja a harckocsik ütemes ellátását”. Azt mondta, hogy az első negyedévben annyi harckocsit gyártottak, mint 2022 egészében. Manturov nyilatkozata értelmében a könnyűipari vállalkozások száma a hadiipari komplexum nyilvántartásában 2022 októbere óta mintegy félezerrel bővült, arányuk pedig megtízszereződött. Hozzátette: nemcsak a regiszterben szereplő vállalatok szállítanak felszerelést, hanem a regionális költségvetésekből finanszírozott cégek is. (MTI)

Zelenszkij felesége a dél-koreai elnökkel találkozott

Férjéhez hasonlóan Olena Zelenszka is ápolja a diplomáciai kapcsolatokat a világ vezető országaival, ennek keretében találkozott kedden Szöulban a dél-koreai elnökkel, Jun Szogjollal. Az ukrán elnök felesége a látogatás céljával kapcsolatban azt mondta a Guardian szerint, hogy radikálisabb támogatást próbál nyerni Ukrajna számára az oroszok elleni háborúban.

Dél-Korea  – ami a világ kilencedik legnagyobb fegyverexportőre  – korábban küldött már humanitárius támogatást Ukrajna számára, valamint harckocsikat és tarackágyúkat adott el Lengyelországnak, de továbbra is tartja magát ahhoz a politikához, hogy nem szállít fegyvert olyan övezetbe, ahol aktív katonai konfliktus áll fenn.

Zelesznka ezzel együtt bizakodva válaszolt arra az interjúkérdésre, hogy a dél-koreai elnök Kijevbe látogathat-e a közeljövőben. Ahogy az ukrán first lady fogalmazott, „Ukrajna mindig várja a barátait”.

Meghalt az a cseh orvos, aki hetekkel ezelőtt szenvedett súlyos sérüléseket a fronton

„Taylor, hős barátunk, aki számos sebesültet mentett meg személyesen a keleti fronton, és több ezer katonát és civilt avatott be a katonai orvostudomány titkaiba, május 15-én, több hetes küzdelem után, belehalt súlyos sérüléseibe” – olvasható a Phoenix Project közleményében, amit az MTI szemlézett.

A Phoenix Projekt létrehozását szóvivője szerint a csak Taylor néven ismert orvos kezdeményezte, fő célja az volt ukrán katonákat bevezessék a katonai orvostudomány rejtelmeibe. A többségében cseh orvosokból és mentőkből álló csapat eddig mintegy 5000 ukrán katonát képezett ki orvosi elsősegélynyújtásra. Másfelől a cseh orvosok és mentők konkrét segítséget nyújtanak a háborúban megsebesült ukránoknak is.

A prágai külügyminisztérium korábbi közlései szerint Ukrajnában az oroszok elleni harcokban eddig két cseh állampolgár vesztette életét, az egyik tavaly júniusban, a másik idén márciusban.

Az ukránok oldalán jelenleg több mint száz cseh állampolgár harcol az oroszok ellen. Bár a cseh alkotmány tiltja az idegen országok hadseregéhez való csatlakozást, Milos Zeman korábbi cseh államfő bejelentette, hogy minden cseh állampolgár, aki Ukrajnába megy harcolni, elnöki kegyelemben részesül, s nem kell büntetéstől tartania. A jelenlegi cseh elnök, Petr Pavel nem változtatta meg elődje döntését.

Újabb kárpátaljai katona halt meg

Azok után, hogy a számos magyar nemzetiségű katonát is a soraiban tudó „Kárpátaljai Sárkányok” önálló területvédelmi zászlóaljának hét katonája is odaveszett nemrég, a Kárpáthír arról ír, hogy újabb kárpátaljai áldozata van a háborúnak. Az 1988-as születésű Vaszil Velicsko berezmnai lakos volt, a Bahmuti Városi Kistérséghez közeli Ivanivszke település mellett érte a halál egy aknavetős lövedék találata következtében.

A katona az A7124 katonai alakulat tűzérségi századának mesterlövésze volt.

A kormány blokkolja az Ukrajnának szánt 500 millió euró kifizetését

Az olasz ANSA hírügynökség alapján arról ír a 444, hogy a magyar kormány képviselői hétfőn megakadályozták hogy az EU folyósítsa az Európai Békekeret (EPF) fegyverbeszerzésre szánt nyolcadik részletét Ukrajnának.

Olasz források szerint a magyar kormány azért blokkolja a kifizetést, mert garanciákat akar arra, hogy az EPF a jövőben megtartja a globális horizontját, azaz nem kizárólag Ukrajna felfegyverzésére koncentrál. A szóban forgó nyolcadik részlet értéke összesen 500 millió euró, amit a jövő hétfőn folyósítottak volna az eredeti tervek szerint.

Az olasz lap hozzáteszi, hogy az EFP általában 50 százalékos arányban később rendszerint visszatéríti azoknak a tagállamoknak a pénzét, amelyek hadianyagot adományoztak Ukrajnának.

Heves légitámadás érte Kijevet

Oroszország a kedd hajnali órákban példátlanul heves légitámadást intézett Kijev és más ukrajnai célpontok ellen, drónokat, robotrepülőgépeket és ballisztikus rakétákat is bevetett – idézi a helyi tisztségviselőket az MTI. Az ukrán főváros ebben a hónapban már a nyolcadik légitámadást szenvedte el.

A légvédelmi szirénák kedden kora reggel szinte egész Ukrajnában megszólaltak. Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka arról tájékoztatott, hogy az ukrán légvédelem mind a 18 különböző típusú rakétát lelőtte. Ezek között hat, légi eszközökről indított Kinzsal ballisztikus rakéta, kilenc, fekete-tengeri hajókról kilőtt Kalibr manőverező robotrepülőgép és három Iszkander típusú szárazföldi rakéta volt – részletezte a főparancsnok. Az ukrán légierő állítása szerint hat Sahed típusú, iráni gyártmányú drónt és három felderítő drónt lőtt le.

Az orosz fegyveres erők több hetes szünet után április végén folytatták a nagy hatótávolságú rakétacsapások taktikáját, és az elmúlt napokban sorozatos támadásokat indítottak, amelyek gyakran Kijevet vették célba. Ukrajna a támadások túlnyomó többségét vissza tudta verni.

Kedden a főváros Darnickij, Obolonszkij, Sevcsenkivszkij és Szolomjanszkij kerületeiből jelentettek lehulló roncsokat. A többi kerületben a károk nem voltak jelentősek, és nincsenek hírek ottani esetleges áldozatokról – közölte a katonai közigazgatás.

Vitalij Klicsko kijevi polgármester elmondta, hogy a lezuhanó rakétadarabok miatt több autót kigyulladt és megrongálódott egy épületet Szolomjanszkij kerületben. Három ember megsérült. A Kijevtől délre fekvő Boriszpil mellett a légvédelmi rendszerek elhárítottak egy dróntámadást – tette hozzá. Boriszpilben található a főváros polgári légikikötője, amely jelenleg zárva tart. (MTI)

MTI / AP / Rendkívüli helyzetek ukrán minisztériuma

Megérkeztek az ukrán katonák kiképzésére szánt Abrams harckocsik Németországba

Megérkezett a németországi kiképző központba az a 31 Abrams harckocsi, amelyeket az Egyesült Államok ígért Ukrajnának ukrán katonák kiképzéséhez – közölte a Pentagon.

Pat Ryder, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője közölte, hogy a harckocsik a grafenwöhri bázison vannak, és ukrán katonákat fognak kiképezni a használatukra. Grafenwöhrben, Bajorország északi részén amerikai kiképző bázis található.

Ryder elmondása szerint az ukrán harckocsizók kiképzése a következő hetekben veszi kezdetét.

A minisztériumi tájékoztatásból kiderül, hogy ez a 31 harckocsi nem bevethető éles küldetésen, csak kiképzési célokat szolgálnak. Erről először Mark Milley amerikai vezérkari főnök beszélt április végén Ramsteinben. A hadszíntérre szánt harckocsikat még karbantartják, mielőtt leszállítják őket Ukrajnának. (MTI)

Christof STACHE / AFP

Megkezdődött Franciaországban az ukrán vadászpilóták kiképzése

Emmanuel Macron francia elnök hétfőn bejelentette, hogy „megnyitotta a kaput” ukrán vadászpilóták kiképzése előtt, egy nappal azután, hogy munkavacsorán fogadta hivatalában Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt.

Ezt több, erre hajlandó európai országgal tesszük. Úgy hiszem, hogy tárgyalások folynak az amerikaiakkal is

– fogalmazott a köztársasági elnök a TF1 francia kereskedelmi televíziónak adott interjúban. Emmanuel Macron ugyanakkor úgy vélte, hogy harci repülőgépek esetleges jövőben szállítása Kijevnek „elméleti vita lenne”. „Most a képzés megkezdésére van szükség, ebben állapodott meg több európai ország” – tette hozzá, de a kiképzés folyamatáról nem szolgált részletekkel. Párizs mostanig arra hivatkozva napolta el harci gépek esetleges átadását Ukrajnának, hogy a pilóták kiképzése hosszú hónapokat venne igénybe. A kiképzés megkezdése elemzők szerint arra utal, hogy hosszú távon megnyílt a lehetőség a harci repülőgépek átadására.

Emmanuel Macron úgy vélte,

Franciaország stratégiája egyszerű: segíteni Ukrajnát ellenállni, és megszervezni az általa választott pillanatban az ellentámadást annak érdekében, hogy mindenki a tárgyalóasztalhoz üljön, olyan feltételekkel, amelyeket Ukrajna választ meg egy számára tartós béke létrehozásához.

A vasárnapi esti munkavacsorát követően a francia és az ukrán elnök közös közleményt adott ki, amelyben a két ország bejelentette, hogy Franciaország „több ukrán zászlóaljat képez ki tucatnyi páncélos járművel és könnyű harckocsikkal, köztük AMX-10 RC típusúval.” (MTI)

Kormánybiztost kaptak a háború elől Magyarországra menekülők

A május 15-i Magyar Közlönyben adott hírt róla a kormány, hogy az orosz–ukrán háború elől Magyarországra menekülő személyekért felelős kormánybiztossá nevezték ki Pál Norbertet.

A megbízatását két évre elnyerő Pálnak a jövőben komplex feladatai lesznek a háború sújtotta szomszédos országból érkezőkkel kapcsolatban:

  • Össze kell hangolnia a veszélyhelyzet ideje alatt a menekültek elhelyezésének támogatásáról, és az azzal kapcsolatos egyéb intézkedésekről szóló kormányzati feladatokat;
  • Közreműködnie kell a vonatkozó kormányzati döntések előkészítésében;
  • Együttműködni a közigazgatás-szervezésért felelős miniszterrel a háború elől menekülő személyeket érintő hatósági feladatok ellátásában;
  • Javaslatokat kell tennie a kormánynak a munkavállalási, iskoláztatási, szociális és lakhatási kérdésekkel kapcsolatban;
  • Kommunikációs stratégiákat kell kidolgoznia;
  • Továbbá együtt kell működnie a kapcsolódó feladatok ellátásáért felelős minisztériumokkal, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatósággal, a magyarországi és nemzetközi humanitárius segítségnyújtó szervezetekkel, illetve a munkaerő-kölcsönzéssel és közvetítéssel foglalkozó szervezetekkel.

A Közlöny szerint az új kormánybiztos munkáját a Miniszterelnökséget vezető miniszter irányítja majd, így Pál a jövőben beszámolóval is Gulyás Gergelynek tartozik.

Tízezer alatt az érkező menekültek száma

Az MTI-nek küldött rendőrségi adatok szerint Magyarország területére 2023. május 15-én 0 óra és 24 óra között az ukrán-magyar határszakaszon 4916 fő lépett be. A román-magyar határszakaszon belépők közül 3779 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett.

A beléptetettek közül a rendőrség 46 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes. Ezen időtartamon belül kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében.
Az ukrajnai háború elől 2023. május 15-én 23 ember, köztük 9 gyermek érkezett Budapestre vonattal.

Ez történt hétfőn

  • Zelenszkij Londoba ment, ahol a brit miniszterelnökkel is tárgyalt.
  • Egyes hírek szerint a Wagner zsoldosait vezető Prigozsin az ukrán hírszerzéssel alkudozott.
  • Ismét előkerült Ukrajna NATO-csatlakozásának kérdése.
  • Ursula von der Leyen arról beszélt, hogy a békét Ukrajnának kell meghatároznia.
  • Rövid idő alatt hét kárpátaljai katona is meghalt a harcokban.
  • Egész napos hírfolyamunkat itt tudják visszaolvasni.
Olvasói sztorik