Élő Nagyvilág

Ukránok lőhettek egy orosz falut

Dimitar DILKOFF / AFP
Dimitar DILKOFF / AFP
  • Egy orosz falura támadtak az ukránok – közölte az Ukrajnával határos Brjanszk régió kormányzója.
  • Ukrajna közölte, hogy „nincs tudomása” a Vatikán részvételével zajló békemisszióról a háború megoldására.
  • Az amerikai hírszerzés becslése szerint öt hónap alatt a háborúban több mint 20 ezer orosz katona halt meg és több mint 80 ezer közülük megsérült Ukrajnában.
  • Két kanadai állampolgár halt meg Bahmutban.
  • Hétfői tudósításunkat itt olvashatják vissza. 

Orosz kormányzó: szabotázsakció miatt kisiklott egy tehervonat

Szabotázsakció következtében kisiklott egy tehervonat az oroszországi, Ukrajnával határos Brjanszki területen kedden – jelentette be a terület kormányzója.

Alekszandr Bogomaz közölte, hogy ismeretlen robbanószerkezet lépett működésbe, aminek következtében a mozdony és a hetven tehervagon közül húsz kisiklott, de áldozatok nem voltak, és tűz sem keletkezett.

Az orosz állami vasúttársaság (RZSD) korábban arról tájékoztatott, hogy a Sznyezseckaja-Belije Berega vonalon illetéktelen beavatkozás következtében kisiklott egy tehervonat mozdonya és mintegy húsz vagon. A forgalmat az érintett szakaszon leállították.

Hétfőn ugyanebben a régióban egy hét kocsiból álló szerelvény siklott ki, mert ismeretlenek felrobbantották a síneket

Ukrán támadástól tartanak: sorra mondják le a győzelem napi ünnepségeket Oroszországban

Május 9-én, a győzelem napján a náci Németország fölött aratott szovjet győzelmet ünneplik Oroszországban. Hat orosz régió kormányzója azonban idén lemondta a győzelem napi ünnepséget, ugyanis ukrán támadásoktól tartanak. Legutóbb a határtól 600 kilométerre fekvő Szaratov régió kormányzója fújta le a „nagy honvédő háború” tiszteletére megrendezett katonai parádét, „biztonsági aggályokra” hivatkozva.

Korábban Belgorod, Kurszk, Voronyezs, Orjol és Pszkov, valamint az oroszok által 2014-ben annektált Krím-félsziget vezetése jelezte, hogy hasonló okokból nem tartják meg az ünnepséget.

Nem lesz felvonulás, mert nem akarjuk provokálni a nagyszámú felszereléssel és személyzettel rendelkező ellenséget Belgorod közepén

– mondta a múlt hónapban a régiót vezető Vjacseszlav Gladkov.

(The Guardian)

Alexander NEMENOV / AFP Az orosz díszőrség egyik tagja a moszkvai Vörös téren a 2022. május 9–én, a győzelem napja alkalmából rendezett tavalyi parádén.

Az ukrán védelmi miniszter szerint a Kremlben már keresik a kifogásokat az újabb harctéri kudarcok igazolására

Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter az Interfax-Ukrajina hírügynökségnek adott interjújában arról beszélt, hogy a Kremlben már keresik a lehetséges forgatókönyvet, miként igazolják az orosz társadalomnak az ukrán hadsereg következő sikerét. Elképzelhetőnek nevezte, hogy az újabb visszavonulásukat egy ember okozta oroszországi katasztrófával fogják magyarázni.

Thomas Lohnes / Getty Images Olekszij Reznyikov

Mondjuk, egy vízerőművel vagy atomerőművel történik valami, ami kockázatot jelent a lakosságra nézve, ehhez pedig azonnali kormányzati odafigyelés, forrásfelhalmozás és katonák is kellenek. Ezzel el tudják majd magyarázni az embereknek, miért vetnek véget az aktív harci cselekményeknek Ukrajnában

– fejtegette a miniszter, aki szerint az ukrán ellentámadás sikere nagymértékben hozzájárulhat az Ukrajnának nyújtott nyugati támogatások folytatódásához.

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a közelmúltban elmondta, hogy a nyugati szövetségesek előbb-utóbb adnak Ukrajnának F-16-os vadászgépeket is.

(MTI)

A Kreml szerint az ukránok orosz területen vetettek be német fegyvereket

Az orosz elnöki szóvivő, Dmitrij Peszkov mai sajtótájékoztatóján elárulta, hogy a német gyártmányú fegyvereket már be is vetették az ukránok a Donbasszban.

Olaf Scholz német kancellár hétfőn azt mondta, hogy Németország a fegyverek átadásakor – a többi NATO-tagországhoz hasonlóan – ragaszkodott ahhoz, hogy az Ukrajnának szánt fegyvereket ne vessék be orosz területen. A Kreml értelmezése szerint már most is orosz területen vetik be a német fegyvereket, hiszen Oroszország szeptemberben – egy illegitim népszavazást követően – egyoldalúan annektált négy ukrajnai oblasztyot, köztük a Donbasszban fekvő Donyeck és Luhanszk megyét.

Először is, Németországnak nem áll módjában, hogy ezt ellenőrizze. Másodszor, a német fegyvereket már most orosz területen vetik be, hiszen a Donbassz Oroszország része

– mondta Peszkov, aki szerint Németország egyre inkább belesodródik a konfliktusba.

Sefa Karacan / Anadolu Agency / Getty Images Dmitrij Peszkov

Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára múlt hét csütörtökön erősítette meg, hogy az euroatlanti katonai szövetség tagállamai szinte az összes beígért harcjárművet leszállították Ukrajnának.

(The Guardian)

A Tinder is kivonul Oroszországból

A Tinder tulajdonosa, a Match Group közölte, hogy június 30-ig kivonul Oroszországból. A népszerű társkereső applikációt birtokló cég az emberi jogok védelmére hivatkozva távozik az országból, amivel követi azoknak a digitális szolgáltatónak – Spotify, Netflix – a példáját, melyek az ukrajnai háború kitörése után fordítottak hátat az orosz piacnak.

Elkötelezettek vagyunk az emberi jogok védelme mellett

– olvasható a Match hétfőn közzétett éves jelentésében.

A Match, amely a Tinder mellett olyan társkereső alkalmazásokat is tulajdonol, mint a Hinge és PlentyOfFish, a háború kitörése óta kevés nyilatkozatot tett az oroszországi működésével kapcsolatban, ugyanakkor azt már tavaly márciusban közölték, hogy az Európában dúló háború nem tesz jót az üzletüknek.

(Reuters)

Meghalt két kanadai állampolgár Bakhmutban

Megöltek két kanadai férfit Bakhmut városában, írja a Sky News. Mindketten Ukrajna nemzetközi légiójában harcoltak az orosz csapatokkal.

Egyikük korábban a CBC Newsnak nyilatkozott, és „húsdarálóként” írta le a térséget, jelezve, hogy próbálja kitalálni, hogyan éljen túl.

Ukránok lőhettek egy orosz falut

Az oroszországi Brjanszk város kormányzója arról számolt be, hogy az ukrán erők kedden reggel egy orosz falut lőttek az Ukrajnával határos orosz régióban, írja a Reuters.

Egy nappal korábban egy robbanás egy tehervonatot siklatott ki a térségben. A brjanszki támadás következtében egy ház kigyulladt, áldozatokról egyelőre nem érkezett hír.

Ukrajnának nincs tudomása a Vatikán békemissziójáról

Ukrajna jelezte, hogy „nincs tudomása” a Vatikán részvételével zajló békemisszióról a háború megoldására, írja a CNN. Egy ukrán tisztviselő szerint Zelenszkij nem járult hozzá ilyen megbeszélésekhez, így ha zajlanak ilyenek, akkor azok az ukrán elnök tudomása és jóváhagyása nélkül történnek.

Ferenc pápa vasárnap újságíróknak beszélt arról, hogy a Vatikán részt vesz az ukrajnai háború lezárását célzó békemisszióban, ami elmondása szerint már zajlik, de még nem nyilvános.

20 ezer orosz katona halt meg 5 hónap alatt

Az amerikai hírszerzés becslése szerint öt hónap alatt a háborúban több mint 20 ezer orosz katona halt meg és több mint 80 ezer közülük sérült meg Ukrajnában, írja a Guardian. A hétfőn nyilvánosságra hozott jelentés szerint a legtöbb orosz katona Bakhmutnál halt meg.

Az ukrán áldozatok számáról az amerikai hírszerzés nem akart nyilvánosságra hozni adatokat, mindezt azzal indokolták, hogy az érzékeny információ alááshatja szövetségesük helyzetét.

Hétfőn is közel 13 ezer menekült érkezett hazánkba

Az Országos Rendőr-főkapitányság kedd reggeli közleménye szerint Magyarország területére 2023. május 1-én 0 óra és 24 óra között az ukrán-magyar határszakaszon 4928 fő lépett be. A román-magyar határszakaszon belépők közül 7918 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett.

A beléptetettek közül a rendőrség 73 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes. Ezen időtartamon belül kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében.

Az ukrajnai háború elől 2023. május 1-én 25 ember, köztük 9 gyermek érkezett Budapestre vonattal.

Olvasói sztorik