Kína és Japán katonai forródrót létrehozásáról döntött az esetleges tengeri és légi konfliktusok megelőzése céljából. A kormányzati döntés végrehajtását pénteken jelentették be mindkét országban.
A közvetlen kapcsolat megvalósítását immár tényként közlő illetékesek szerint a vonalat a két ország magas rangú vezetői fogják szükség szerint használni.
Tokió és Peking már 2018 júniusában megkezdte olyan kommunikációs csatornák kialakítását, amelyek a véletlen tengeri és légi összeütközések elkerülését szolgálják – emlékeztetett az NHK japán közmédia portálja. Ennek szellemében éves találkozókat tartottak, de a forródrót megvalósítása mindeddig elmaradt.
Kisida Fumio japán kormányfő és Hszi Csin-ping kínai elnök tavaly novemberben megegyeztek a folyamat felgyorsításán. A japán védelmi tárca most közölte, hogy az új távközlési kapcsolat magas biztonsági körülményeket biztosít a kommunikációhoz és a bizalom erősítését szolgálja. A pekingi közlés a regionális béke és stabilitás fenntartásának eszközeként említi a forródrótot.
(MTI)