Nagyvilág

Kórházba szállították Ferenc pápát

Vincenzo PINTO / AFP
Vincenzo PINTO / AFP

Korábban tervezett orvosi vizsgálatok céljából szerdán kórházba szállították Ferenc pápát, jelentette be a vatikáni szóvivő.

Matteo Bruni nem tért ki arra, milyen vizsgálatokat végeznek, és azt sem tudni, ezek mennyi időt vesznek igénybe.

A 86 éves egyházfőt a Vatikántól nem messze lévő Gemelli-klinikára szállították, ahol 2021-ben vastagbélszűkület miatt is műtötték, írja az MTI.

Ferenc pápa több mint egy éve térdproblémákkal küzd, és bár emiatt többször jelent meg kerekesszékben a nyilvánosság előtt, mind ez idáig nem egyezett bele a műtétbe. Az elutasítást azzal indokolta, hogy szervezete nem reagált jól az altatásra a korábbi műtét idején.

A pápa december elmondta, hogy már előkészítette lemondólevelét arra az esetre, ha egészségügyi okok miatt többé nem lenne képes ellátni feladatait.

Frissítünk!

A BBC cikkünk megjelenését követően azt írta, Ferenc pápa légúti fertőzésben szenved, és néhány napot kell kórházban töltenie. A vatikáni közlemény szerint a pápának az elmúlt napokban légzési nehézségei voltak, de megjegyezték, hogy nem kapta el a koronavírust.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik