Az Egyesült Államok üdvözli Törökország előrelépését a finn NATO-csatlakozás ratifikációjában, és sürgeti Magyarországot a finn és a svéd NATO-csatlakozás folyamatának haladéktalan lezárására – közölte a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója pénteken.
Jake Sullivan közleménye szerint az Egyesült Államok üdvözli, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök az ankarai törvényhozás elé terjeszti a finn csatlakozási jegyzőkönyvet, és egyúttal bátorítja Ankarát, hogy Svédország csatlakozási jegyzőkönyvét is gyorsan hagyja jóvá.
A Fehér Ház által kiadott és az MTI által szemlézett dokumentum emellett sürgeti Magyarországot, hogy Finnország és Svédország esetében is késlekedés nélkül zárja le a ratifikációs folyamatot.
A közlemény megfogalmazása szerint Svédország és Finnország egyaránt erős partner, osztja a NATO értékeit, erősíteni fogja a katonai szövetséget, valamint hozzájárul Európa biztonságához. Az Egyesült Államok meggyőződése, hogy mindkét országnak mielőbb a NATO tagjává kell válnia – írta a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója pénteken.
A Fidesz-frakció vezetője, Kocsis Máté pénteken közölte, hogy a parlament március 27-én szavaz Finnország NATO-csatlakozásának ratifikációjáról, Svédországgal kapcsolatban azonban még nem döntött a kormánypárt.
