Külföldi állampolgárok egy csoportját tartóztatták le Lengyelországban azzal a gyanúval, hogy Oroszországnak kémkedtek – írja a BBC két két lengyel kormánytisztviselőre hivatkozva.
Az őrizetbe vett hat embert azzal gyanúsítják, hogy titkos kamerákat szereltek fel az Ukrajnába irányuló segélyszállítmányok szállítására használt közlekedési infrastruktúra lefilmezésére. A csoport vélhetően szabotázsakcióra készült.
Több tucat kamerát találtak vasúti csomópontok és fontos közlekedési útvonalak mellett az Ukrajnával határos lengyelországi Podkarpackie tartományban. Néhányat a nemzetközi logisztikai csomóponttá átalakított helyi repülőtérnél helyeztek el, ahonnan katonai és humanitárius segélyt szállítanak Ukrajnának. Az ukrán határtól mindössze 100 kilométerre fekvő repülőtéren landolt Joe Biden gépe is, amikor Kijevbe látogatott.
A helyi média szerint a lengyel belügyminiszter, Mariusz Kaminski csütörtök reggel áll a nyilvánosság elé, hogy beszámoljon a fejleményekről.
Lengyelországban az elmúlt évben több embert is letartóztattak kémkedésért. A múlt hónapban az ügyészek vádat emeltek egy hosszú ideje Lengyelországban élő orosz állampolgár ellen, aki a vádak szerint 2015 és 2022 között kémkedett Oroszországnak.
