Nagyvilág

Szegedi orvosok dolgoztak a TEK mobilkórházában Törökországban

Dr. Pető Zoltán / SZTE SZAKK SBO
Dr. Pető Zoltán / SZTE SZAKK SBO

A Terrorelhárítási Központ egészségügyi sürgősségi ellátóhelyet működtetett a törökországi, földrengés sújtotta Antakya városában. Itt dolgoztak a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ szakemberei is – közölte hétfőn az egyetem.

A törökországi földrengés helyszínén dolgozott Dr. Pető Zoltán, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Sürgősségi Betegellátó Önálló Osztály vezetője, Dr. Molnár Tamás, az SZTE SZAKK Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet orvosa és Dr. Hardi Tamás, az SZTE SZAKK Sürgősségi Betegellátó Önálló Osztály munkatársa – ők hárman a Terrorelhárítási Központ felkérésére, az egészségügyi csoport részeként utazott a földrengés helyszínére. A közlemény szerint a szakemberek ember feletti erővel és kitartással dolgoztak, sokszor csak néhány óra alvással.

„Több magyar csapat volt kint, mi a Terrorelhárítási Központ egészségügyi csoportjában dolgoztunk. Összesen 18-an voltunk, együtt mentettünk, gyógyítottunk” – mondta Pető Zoltán.

A 9 egészségügyis kolléga közül 6 orvos, mi hárman szegediek. Gyakorlatilag egy mobil kórházát, sürgősségi ellátóhelyet működtettünk egy jól fölszerelt táborban. A többiek mentettek, valamint technikai, speciális tudással segítették a keresési, mentési munkát. Több olyan kimentettünk volt, akik napok óta feküdtek a romok alatt – köztük egy 14 éves kisfiú is  – , őket első ellátás és állapotstabilizálást követően adtunk át a helyi mentőknek.

Az orvos hozzátette, hogy együtt dolgoztak a katasztrófavédelemmel és a helyszínen lévő többi mentőalakulattal, de messze az övüké volt a legnagyobb egészségügyi kapacitás és képesség.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik