Emmanuel Macron francia elnök nem zárta ki pénteken, hogy Franciaország harci gépeket küldjön Ukrajnának, de arra figyelmeztetett, hogy ehhez hosszú idő kellene, Ukrajnának pedig gyorsabb segítségre van szüksége.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök régóta követeli, hogy országa nyugati támogatói minél hamarabb küldjenek vadászrepülőket. A politikus csütörtöki nyilatkozata szerint a nyugat-európai politikusok egy része kész erre. “Európa velünk lesz egészen a végső győzelmünkig” – fogalmazott Zelenszkij brüsszeli sajtótájékoztatóján.
A francia elnök elmondta, hogy „nem zár ki semmilyen lehetőséget”, amikor arról kérdezték, hogy Párizs adna-e vadászgépeket Kijevnek. A francia államfő ugyanakkor hozzátette, hogy most a legfontosabb, hogy minél gyorsabban tudják segíteni Ukrajnát, a repülők leszállítása és a pilóták kiképzése viszont hosszú időt venne igénybe. Macron szerint ezért a segítségnek olyan eszközökre kellene koncentrálódnia, mint a tüzérség.
Zelenszkij a héten Nyugat-Európában, valamint az Európai Unió intézményeiben tett személyes látogatása során kért további fegyverszállításokat.
Szerdán Rishi Sunak brit miniszterelnökkel tárgyalt, aki a francia elnökhöz hasonlóan arról beszélt, hogy „semmilyen lehetőséget nem zár ki”, ha Ukrajna támogatásáról van szó.