Nagyvilág

Terrortámadásban halt meg legalább 32 ember istentisztelet közben Pakisztában

Maaz ALI / AFP
Maaz ALI / AFP

Öngyilkos merényletet hajtottak végre hétfőn, helyi idő szerint kora délután Pakisztán észak-nyugati részén, Pesavar város egyik mecsetjében. A merényletben legalább 32 ember meghalt. Az első hírek még 90 sérültről szóltak, azóta azoban a sebesültek száma  is elérte a 147-et. Sok ember állapota válságos, így a halálos áldozatok száma növekedhet. Az esetet elsőként a Reuters jelentette, akkor még a részletek nélkül a helyi rendőrségi illetékesekre hivatkozva.

A robbanás a mecset épületében történt, ahol legalább 260 ember gyűlt össze imára – közölte Szikandár Hán rendőrségi tisztviselő. Sebáz Saríf miniszterelnök a robbantást terrorcselekménynek minősítette.

A robbantásért, amely a déli ima közben történt, még senki nem vállalta a felelősséget. A merénylet következtében az épület egyik fala leomlott, rengeteg embert maga alá temetve. A mecset egy erősen őrzött épületegyüttesben található, amely a tartományi rendőrség és a terrorelhárítás főhadiszállását is magában foglalja.

Úgy tudjuk, hogy a terrorista az imádkozók között az első sorban állt

– mondta Khavadzsa Aszif pakisztáni védelmi miniszter a Geo TV-nek.

Abdul MAJEED / AFP Mentőcsapatok hordják ki a robbanás áldozatainak maradványait a mecset romjai közül, miután a déli istentisztelet alatt öngyilkos merényletet hajtottak végre 2023. január 30-án.

A helyi médiában megjelent első fényképen a mecset leomlott fala körül gyülekező emberek voltak láthatóak. A PTV kormányzati televízió felvételein rendőrök és lakosok igyekeztek eltávolítani a romokat, és sebesülteket cipeltek a vállukon.

Ez a támadás volt a legsúlyosabb a városban tavaly március óta, amikor egy síita muszlim mecsetnél pénteki ima közben elkövetett öngyilkos merényletben legalább 58 ember meghalt és közel 200-an megsebesültek. Azt a merényletet az Iszlám Állam fegyveresei vállalták magukra.

Az Afganisztánnal határos pakisztáni törzsi körzetek határán fekvő Pesavar gyakori célpontja militáns csoportoknak, köztük a pakisztáni táliboknak. A Tehrík-e-Talibán Pakisztán (TTP) néven ismert csoport szunnita és szektás iszlamista csoportok ernyőszervezete, amely meg akarja buktatni a pakisztáni kormányt, és a saját, az afganisztánihoz hasonló, szélsőséges iszlamista kormányt akar alakítani.

A TTP  támadásai azután vettek újabb lendületet, hogy tavaly véget vetettek a pakisztáni kormánnyal kötött úgynevezett békeszerződésüknek, amelyet az afgán tálibok segítettek elő. A TTP az elmúlt hónapokban gyakran hajtott végre támadásokat a pakisztáni rendőrség ellen is. Decemberben az iszlamista fegyveresek elfoglaltak egy terrorelhárító központot északnyugaton, és túszokat ejtettek, hogy tárgyaljanak a kormányhatóságokkal.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik