A következő élő közvetítés része Német Leopárdok után 31 amerikai Abrams tank is Ukrajnába megy

Putyin: a célunk a védekezés

Maksim MISHIN / SPUTNIK / AFP
Maksim MISHIN / SPUTNIK / AFP

A moszkvai Lomonoszov Egyetemen járt szerdán Vlagyimir Putyin, ahol az MTI szerint az intézmény diákjaival közösen vett részt sajtótájékozatón. Itt tett egy olyan kijelentést, miszerint az ukrajnai „különleges hadművelet” célja megvédeni Oroszországot azoktól a fenyegetésektől, amelyeket a történelmi területein leselkednek rá.

„A különleges hadművelet célja, ahogyan azt már sokszor elmondtam, elsősorban az embereknek és magának Oroszországnak a védelme azoktól a fenyegetésektől, amelyeket a velünk szomszédos történelmi területeinken próbálnak meg létrehozni. Ezt nem engedhetjük meg” – fogalmazott az orosz elnök.

Putyin szerint az európai politikai elitek gyakran nem a saját, hanem harmadik országok érdekeit képviselik. Úgy vélekedett, hogy egyszer eljön majd az az idő, amikor Európa vissza fogja kapni szuverenitását. Közölte, hogy továbbra is jó kapcsolatokat ápol „sok egyszerű és nem egyszerű osztrákkal”, akiknek Oroszországról alkotott véleménye a világban zajló drámai események ellenére nem változott.

Az elnök ezután köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett az úgynevezett különleges hadműveletben, majd megismételte azt a kijelentését is, miszerint a Donyec-medencében harcoló ukrán csapatok visszavonulását a hátuk mögül tüzelő saját nacionalista záróosztagaik akadályozzák meg.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik