Nagyvilág

Trump alelnökének házából is minősített iratok kerültek elő

THOS ROBINSON / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
THOS ROBINSON / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Tucatnyi minősített dokumentumot talált Mike Pence indianai otthonában a korábbi amerikai alelnök ügyvédje, aki át is adta az iratokat az FBI-nak – írja a CNN saját forrásaira hivatkozva. Az FBI és az igazságügyi minisztérium nemzetbiztonsági osztálya vizsgálatot indított a dokumentumokról és arról, hogyan kerültek Pence házába.

A titkos dokumentumok Donald Trump korábbi amerikai elnök helyettesének új házából, az indianai Carmelben kerültek elő. Mike Pence többször is azt állította, hogy nincsenek a birtokában minősített dokumentumok. Az egyelőre nem derült ki, hogy a dokumentumok mit tartalmaznak, illetve hogy milyen minősítésűek.

A korábbi alelnök munkatársai a felfedezésről kedden értesítették a kongresszusi vezetőket és az illetékes bizottságokat. A meg nem nevezett források szerint Pence óvatosságból kérte meg ügyvédjét, hogy végezze el a házkutatást. Ő a múlt héten kezdte el átnézni a Pence házában tárolt négy dobozt, amelyben megtalálta a jelzéssel ellátott iratokat. Az ügyvéd azonnal értesítette a nemzeti levéltárat, ők pedig az igazságügyi minisztériumot. Az ügyvéd a CNN-nek elmondta, hogy az FBI azt kérte, még aznap este adják át a minősített iratokat – ebbe a politikus beleegyezett.

A levéltár képviselője, Greg Jacob a CNN-nek azt írta, hogy „a csekély számú, minősített jelöléssel ellátott dokumentumot” véletlenül dobozoltak be és szállítottak az alelnök otthonába.

Pence alelnök nem tudott arról, hogy érzékeny vagy minősített dokumentumok vannak a lakóhelyén

– írta a levéltári tisztségviselő.

A titkos anyagokat a CNN forrásai szerint olyan dobozokban tárolták, amelyek először Pence virginiai ideiglenes otthonába kerültek, mielőtt Indianába szállították őket. A dobozok nem voltak biztonságos helyen, de le voltak ragasztva, és Pence ügyvédje szerint nem valószínű, hogy valaha felnyitották volna őket.

A Mike Pence rezidenciáján talált minősített dokumentumok felfedezése immár a harmadik eset, amikor kiderül, egy elnök vagy alelnök nem megfelelő módon birtokolt minősített anyagokat. Mind Joe Biden, mind Donald Trump esetét külön-külön vizsgálják a különleges ügyészek.

Az eljárást ismerő források szerint a napvilágra került esetek immár rendszerszintű problémára utalhatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik