Nagyvilág

Felhívta testvérét a gyerekei és a felesége lelövése után, majd öngyilkos lett a nagymihályi férfi

Újabb részletek derültek ki azzal a családi tragédiával kapcsolatban, amely során egy férfi  lelőtte gyerekeit és feleségét a szlovákiai Nagymihályban, majd magával is végzett.

A Paraméter beszámolója szerint 53 éves férfi nehéz élethelyzetbe került, és vélhetően úgy akarta megoldani kilátástalannak tűnő helyzetét, hogy megölte fiát és lányát, illetve a feleségét, majd végül magával is végzett. A Pluska szerint a férfi felhívta a Kassán élő testvérét , mielőtt végzett magával és elmondta neki, hogy valami borzalmasat tett, majd letette a telefont. Amikor a rendőrök kedden este a helyszínre értek, már csak négy holttestet találtak a lakásban.

Kiderült, hogy a tragédia előtt néhány nappal a férfi megszüntette saját és gyerekei profiljait is a közösségi hálón. Mivel a hétvége után nem mentek suliba a tanárok megpróbáltak kapcsolatba lépni a szülőkkel, de ők nem vették a telefont. Ugyanúgy a gyerekeket sem tudták elérni a közösségi hálón. Osztálytársaik szerint pedig már vasárnap sem voltak elérhetők.

Az iskolaigazgató szerint a gyerekek nagyon intelligens, jó tanulók voltak, semmilyen probléma nem volt velük az iskolában. Erikát kedves, beszédes nőnek tartották, férjét viszont befelé fordulónak és állandóan rosszkedvűnek. A Pluska szerint az asszony nemrég arra panaszkodott, hogy nincs minden rendben közte a férjével.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik