A következő élő közvetítés része Orosz védelmi miniszter: Folytatjuk az atomfegyverek fejlesztését

A NATO főtitkára szerint Putyin nem tudta megosztani a Nyugatot

Diego Herrera Carcedo / ANADOLU AGENCY / AFP
Diego Herrera Carcedo / ANADOLU AGENCY / AFP

Vlagyimir Putyin orosz elnök kudarcot vallott a nyugati szövetségesek megosztására tett kísérleteivel az ukrajnai konfliktusban – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben, a katonai szövetség és az Európai Unió közötti együttműködési megállapodás aláírását követően kedden.

Stoltenberg, a NATO brüsszeli székházában tartott sajtótájékoztatón közölte, a NATO és az EU egységesebb, mint valaha az Ukrajnának nyújtott és nyújtani tervezett támogatást illetően. A felek tovább tervezik növelni a megtámadott ország támogatását.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke azt hangsúlyozta, hogy az EU fokozni fogja a Kremlre nehezedő nyomást az ukrajnai háború miatt bevezetett szankciók fenntartása és a megerősítése által.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke arról beszélt, hogy az aláírt megállapodás erősíti az európai biztonságot, az EU elkötelezett amellett, hogy többet költsön megőrzésére.

(MTI)

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik